Magyarország GMO-mentes szövetséget akar

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. január 19. hétfő

Magyarország kezdeményezi a génmanipulált szervezetek (GMO) mezőgazdasági alkalmazását elutasító uniós tagországok összefogását, azzal a céllal, hogy az egész Európai Unió GMO-mentes övezet legyen - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).

Fazekas Sándor a magyar kezdeményezésről elmondta, hogy a GMO-mentes termelésben elkötelezett országoknak szövetségre kell lépniük, "mert egészséges környezetet és egészséges élelmiszereket szeretnénk, és meggyőződésünk, hogy az EU és Magyarország mezőgazdasága a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is versenyképes tud maradni".
Jelenleg a 28 közül 13 uniós országban tiltják a GMO-k alkalmazását, a többiek pedig még nem hoztak döntést vagy ingadoznak, egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament (EP) a napokban a tagállamok hatáskörébe utalta a döntés jogát a GMO-k dolgában.
Az EP-ben kedden elfogadott jogszabály minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák a GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.
(index.hu)

You have no rights to post comments