Nevelőket vár Böjte Csaba és a gyerekek

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. augusztus 03. hétfő

Böjte Csaba ferences testvér szeretettel várja mindazok jelentkezését, akik szeretnének bekapcsolódni a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi központjainak munkájába – tájékoztat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja.

„Elkezdtük a készülést a 2015-16-os tanévre! Az első dolog ami feltűnt, hogy megint több gyerekünk van, mind amennyi nevelőnk!” – írja Csaba testvér.

Az alapítványnak szüksége lesz új nevelőkre is a tanév gördülékeny kezdéséhez, ezért egy üzenetet fogalmaztak meg azok felé, akik családra vágynak, akik szívesen összeköltöznének hét-kilenc bajban lévő gyermekkel.

A világ legszebb feladata gyermeket nevelni, ezért is biztatják jelentkezésre azokat a fiatalokat, felnőtteket akik szeretnének nevelők lenni.

Ha még augusztus során megszületik a döntés, akkor jut idő a nyár folyamán a vakációs üzemmódban belekóstolni ebbe a szép, de kitartást, hűséget kérő munkába – hangsúlyozza Böjte Csaba.

Jelentkezni lehet személyesen a házaknál vagy levélben.

Cím: RO-Deva, Progresului 6

vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


A csatolt filmet Csaba testvér munkatársa, Igrec Sándor készítette, aki „egy finom házikenyér, hisz Déván, nálunk kezdte ő is annak idején az iskolát, az érettségit letette, és önszorgalomból kezdett el a filmezéssel, vágással foglalkozni.”

Szeretettel várják, hívják azok jelentkezését akik szeretnének gyermeket nevelni a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi központjaiban!

Fotó: Magnificat.ro

Magyar Kurír

You have no rights to post comments