Számos kiváló szakember bevonásával készítették el a 600 oldalas dokumentumot, amely a következő évtizedek magyar vízgazdálkodásának egyik meghatározó szakmai alapműve lehet. A stratégia hosszú távú irányt mutat, megteremti a nagy léptékű beavatkozások feltételeit, meghatározza az ősszel indítható projekteket, valamint célként tűzi ki a korábbi Vízügyi Tudományos Kutató Intézethez (Vituki) hasonló önálló szakmai intézmény felállítását.
A hazai vízgazdálkodás előtt álló kihívások súlyát jelzi, hogy hét balatonnyi víz hiányzik a talajból. A miniszter szerint Magyarországnak más módon kell gazdálkodnia a vízzel és a tájjal. Vízlevezetés helyett a táji vízmegtartásra kell átállni, és lehetővé kell tenni a víz évszakokon átívelő tározását. Mint írta, ehhez szemléletváltozásra van szükség az egész vízügyi ágazatban, a célok megvalósításához pedig 221 milliárd forintot fordítanak vízügyi beruházásokra a következő években.
A vízmegtartási program keretében egyebek mellett csatornákat és zsilipeket állítanak helyre, fejlesztik a víz tájban tartását, és elősegítik a víz helyben történő hasznosítását. „Meg kell teremtenünk annak feltételeit, hogy minél több vizet tartsunk meg a tájban, mert ez Magyarország vízbiztonságának, természeti értékeinek és jövőjének egyik alapfeltétele” – írta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.
A kormány összekapcsolja a folyókból történő vízpótlást, a csatornahálózat helyreállítását és a termőföldeken történő vízmegtartást. A vízügyi és környezetvédelmi uniós fejlesztések keretét 49 milliárd forintról 221 milliárd forintra emelik 2027-ben. Több mint négyszer annyi jut így erre a célra, mint idén. Ebből az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, az árvízvédelem és a környezet védelme is erősödik.
(telex.hu)
