November 13-ig lehet véleményezni azt a törvényjavaslatot, amely visszaadná az iskolakezdés elhalasztásáról szóló döntési jogot a szülőknek és az óvodavezetőknek. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter kiemelte, az a cél, hogy minden gyermek akkor kezdhesse meg az iskolát, amikor a leginkább készen állnak rá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy minden gyermek más ütemben fejlődik, amihez az iskolakezdésnek is igazodnia kell. Hozzátette, az a céljuk, hogy ne csak a gyermek életkorát, hanem az egyéni fejlődési ütemét, a képességeit és az iskolaérettségét is vegyék figyelembe a döntéskor.
A javaslat szerint a döntésben a szülők és az óvodapedagógusok kapnának meghatározó szerepet, szükség esetén a pedagógiai szakszolgálat bevonásával – emelte ki Lannert Judit, majd hozzáfűzte: „Minden gyermek akkor kezdhesse meg az iskolát, amikor fejlődése szempontjából a leginkább készen áll rá”.
A társadalmi egyeztetésre november 13-ig van lehetőség.
Megszűnne a hatósági eljárás
Az MTI közlése szerint a kormany.hu oldalon elérhető javaslat lényege, hogy az iskolakezdésről a továbbiakban már nem az Oktatási Hivatal (OH) döntene, nem lenne többé hatósági eljárás. A szabályozás szerint alapesetben a köznevelési törvény előírásai lesznek irányadóak, vitás esetben pedig bekérik az illetékes pedagógiai szakszolgálat véleményét.
A tartalmi összefoglalóban az áll, hogy az iskolakezdés elhalasztásról szóló döntési jogot vissza kívánják adni a szülőnek és az óvodavezetőnek. Aláhúzták, hogy egyet nem értés esetén a szakszolgálat véleménye garanciát jelent a megalapozott döntésre.
A javaslat indokolása felidézi, hogy 2019. december 31-ig a tankötelezettség megkezdésének halasztásáról elsősorban az óvoda vezetője vagy az óvoda javaslata alapján a szülő döntött. A döntést 2020-tól utalták az OH-hoz, a hivatal szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezhette a halasztást. Hozzátették, hogy a 2020 előtti rendszer az Alkotmánybíróság szerint is több gyermekközpontú garanciát tartalmazott.
(index.hu)
