Ha imát szeretnél kérni

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 28. szerda

Testi-lelki problémáidra, életkörülményeid javulásáért, életrendezésért, a Szentlélek kegyelmeiért és ajándékaiért, gyere el most szombaton (október 1-én) Törökbálintra, a Szeretet Földje Találkozóra, és imádkozni fogunk érted! Részletes program:

A Szűzanya 2016. szeptember 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 27. kedd

"Kedves gyermekeim! Ma imádságra hívlak benneteket. Az életetek legyen imádság . Csak így telik meg szívetek békével s örömmel. Isten közel lesz hozzátok, ti pedig szívetekben barátotoknak érzitek Őt. Úgy fogtok beszélni Vele, mint azzal, kit ismertek, s gyermekeim, szükségét érzitek majd annak, hogy tanúságot tegyetek, hiszen Jézus a szívetekben lesz, ti pedig egyek lesztek Őbenne. Én veletek vagyok, s édesanyai szeretettel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Medjugorje, 2016. szeptember 25.

Egy jó hír a Találkozóról

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 22. csütörtök

Az első előadónk az október 1-i, szombati Szeretet Földje Találkozón Hankovszky Béla atya lesz. Azt üzente, hogy hozzunk el a Szentírásainkat, mert - mivel vasárnap Szentírás vasárnapja lesz -, megszenteli azokat. Tehát ne felejtsétek otthon a Bibliáitokat!

Ármányos sárkányos - az új mesés könyv...

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 22. csütörtök

Kedves Barátaink!

Tavaly az Ti segítségetekkel sikerült megjelentetünk a Sárkányszelídítők című mesesorozatunkat. A könyv is kedvező fogadtatásra talált. Több író-olvasó találkozót is tartottunk, a képekből kiállítás nyílt, és több műsoros előadást is tartottunk a a mesékbnől gyerekeknek.
A könyvnek idén elkészült a folytatása, Ármányos sárkányos címmel. Több, mint húsz mese, versekkel, képekkel, amelyek az internetes is olvashatók, a facebookon a Sárkányszelídítők oldalon. (A facebookon be kell írni a keresőbe, hogy Sárkányszelídítők, és máris megjelennek az új mesék és rajzok - a csodálatos illusztrációk Vihart Anna képzőművész munkái.).

Lelki nap az Isteni Szeretet Közösség házában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 19. hétfő

Szeptember 24-én szombaton 8 órától. Előadó a Nyolc Boldogság Közösségből érkezik, Theresia nővér. Részletek:

Elképesztő lelkierő

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 18. vasárnap

A Riói Paraolimpiát a 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárta. Ezzel túlszárnyaltak minden előzetes várakozást. Gratulálunk!

Elhunyt Gabriele Amorth, az ismert ördögűző pap

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 18. vasárnap

91 éves korában, szeptember 16-án elhunyt Gabriele Amorth exorcista pap, a Római Egyházmegye hivatalos ördögűzője. Az idős pap hetek óta a Szent Lúcia Alapítvány kórházában feküdt tüdőgyulladás okozta szövődményekkel.

10 éve avatták boldoggá Salkaházi Sárát

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 18. vasárnap

Szeptember 17-én lesz 10 éve, hogy az Egyház boldoggá avatta Salkaházi Sára szociális testvért   Budapesten. Ez volt az első magyar kanonizáció Szent László óta, amely   nem Rómában történt. Ez volt az első magyar női  kanonizáció, amikor  nem királyi sarjadékot , hanem egy egyszerű polgárlányt emeltek oltárra.  Ő volt az, akinek áldozatos emberségén keresztül  a legsötétebb időkben is Isten szeretete tudott felfényleni.

Nagy szeretettel hívunk Mindenkit, hogy adjunk hálát együtt ezért az ajándékért, amelyet 10 éve kaptunk  - kapunk mi, mindnyájan. Részletek:

A Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozójáról

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 16. péntek

Kedves Testvérek!
Szeretettel hirdetjük, hogy idén is megrendezésre kerül a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozója, mely egyben 25 éves jubileumát is ünnepli. Mottó: "Hirdessétek csodatetteit!"

Tűz és Fény szeptemberben is!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 16. péntek

Egyházi vezetők szavazata október 2-án

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. szeptember 15. csütörtök

A Heti Válasz hetilapnak néhány egyházi vezető elmondta, hogyan fog szavazni az október 1-i népszavazáson. Íme: