Sajtótájékoztató a család témájával foglalkozó rendkívüli konzisztórium első üléséről

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 24. hétfő

A február 20-án délelőtt megkezdődött kétnapos bíborosi tanácskozáson közel 150-en vannak jelen a Bíborosi Kollégium tagjai közül. Vannak olyanok is, akik betegség miatt, korra való tekintettel vagy más okból nem tudtak Rómába utazni, vagy csütörtökön délelőttre még nem érkeztek meg. Megemlékeztek Capovilla bíborosról, aki a legidősebb a főpásztorok között, és nem vesz részt az ülésen.

Történelmi szavazás Spanyolországban az abortuszról: visszafordítja a halál kultúráját

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 24. hétfő

Megszavazta a spanyol parlament az abortusztörvény reformját, elutasítva ezzel az életellenes ellenzék indítványát. A Dignitatis Humanae Intézet elnöke, Luca Volonté elismerését fejezte ki a spanyol miniszterelnöknek elkötelezettségéért, amellyel a még meg nem született élet védelmezését erősíti.

Itt az új honlap!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 21. péntek

Helyesebben régi-új, mert átvettük a régi tartalmakat is, de új köntösbe öltöztettük - na nem csupán magánszorgalomból, hanem mert rákényszerültünk. Mindenesetre ez egy fejlettebb változat - remélhetőleg ezt nem fogják feltörni - amelyik több előnyt is kínál látogatóinknak. Nézzük őket:

Zarándoklat Fallóskútra

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 21. péntek

Zarándoklat Fallóskútra 2014. március 29-én, Mindszenty bíboros égi születésnapján, a választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért. részletek:

A Keresztény-Zsidó Tanács nyilatkozata

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 21. péntek

Az alábbiakban közzétesszük a Keresztény-Zsidó Tanács nyilatkozatát.

Jerikó Magyarországért Békéscsabán és Gyulán

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 17. hétfő

Engesztelő imaóra, előadás, szentmise hazánkért, gyógyulásokért, a megtérésért, közbenjáró imaszolgálat... 2014. február 22-én, szombaton Békéscsabán és Gyulán:

Rekord példányszámban jelenik meg magyarul Ferenc pápa apostoli buzdítása

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 15. szombat

A Szent István Társulat könyvesboltjainak polcain már kapható Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításának magyar fordítása...

Szép új világ - Belgium elfogadta a gyerekeutanáziát

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 14. péntek

A belga parlament elfogadta a gyerekeutanáziát – írja a BBC. A világon először korhatár nélkül vonatkozik a törvény a halálos beteg gyerekekre. 86-an szavaztak igennel, 44-en nemmel, 12-en tartózkodtak. „Gyilkosok!” – kiabálta be valaki a szavazás alatt a karzatról.

Oázis a belvárosban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 11. kedd

Új, ingyenes lelkigondozói szolgálat indul február 11-én a Józsefvárosban Oázis néven, szerzetesi közösségek és laikusok együttműködésével. A telefonos lelkisegélynél mélyebb, személyesebb, mégis anonim segítségnyújtásnak kívánnak terepet biztosítani a pszichológia és a direkt lelkipásztori szolgálat közti határmezsgyén – nyilatkozta  munkatársunknak Forrai Tamás, a kezdeményezést elindító jezsuita rend tartományfőnöke.

Olajat könnyezik egy izraeli Madonna-szobor

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 13. csütörtök

Zarándoklat indult Észak-Izraelben egy Madonna-szoborhoz, amely a helyiek szerint olajat könnyezik - írja az MTI. A libanoni határ közelében fekvő Tarsiha városkában egy keresztény család azt állítja, csoda történt a házukban.

Az egyházak imával és böjttel tiltakoznak a kiskorúak eutanáziája ellen Belgiumban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. február 10. hétfő

A demokrácia lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy kifejezzék gondolataikat. Ezzel a meggyőződéssel és az ima, valamint a böjt fegyverével gyűlt össze 1300 ember csütörtökön este, hogy imavirrasztást tartsanak a koekelbergi Szent Szív bazilikában André-Joseph Léonard, Brüsszel-Malines érsekének vezetésével.