Turbános Tornádó, a 101 éves maratoni futó
Hogy néha csodálkozzunk és mosolyogjunk egy kicsit: utolsó versenye után visszavonult a versenyzéstől a világ legidősebb maratoni futója, a 101 éves Fauja Singh. Az áprilisban már 102 éves indiai 89 évesen, felesége halála után kezdett el futni – új életet szeretett volna kezdeni -, és a csontsűrűségi vizsgálatok azt igazolták: mindkét lába jobb állapotban van, mint a 35 éveseké.
A Vatikáni Államtitkárság február 23-i közleménye
A Vatikáni Államtitkárság február 23-án kozleményt adott ki az olyan információkkal kapcsolatban „amelyeket nem ellenőriztek, vagy ellenőrizhetetlenek, sőt egyenesen hamisak”. A közlemény az alábbiakban olvasható.
A sajtót vádolja a Vatikán
A Vatikán szombaton közleményben ítélte el a pápa lemondását kísérő sajtótalálgatásokat, miközben XVI. Benedek az utolsó magánaudiencián Giorgio Napolitano olasz államfőt fogadta. A sajtó "gyakran nem ellenőrzött, vagy nem ellenőrizhető, vagy egyenesen hamis hírekkel" súlyos kárt okoz intézményeknek és személyeknek, "így akarva befolyásolni a konklávéra készülő bíborosokat" - fogalmazott a szentszéki államtitkárság által kiadott közlemény.
Erdő Péter a pápa természetes utódja
Az Il Foglio olasz lap a távozó pápa lehetséges utódjairól közöl portrékat. Erdő Pétert szerintük elismerés övezi a Vatikánban.
Melegdossziét hagy utódjára a pápa?
Már decemberben döntött lemondásáról XVI. Benedek, aki utódjára hagyta a Vatileaks-botrány kezelését, írja a La Republica. Értesüléseik szerint a bels? vizsgálat megzsarolt homoszexuális f?papokat leplezett le. A Vatikán semmilyen értesülést nem kíván sem cáfolni, sem meger?síteni.
Szép új világ - Szivárog az atomtemető
Az emberi gőg tízezer évre (!) tervezte előre biztonságosnak - de már most hat föld alatti tartályból szivárog radioaktív folyadék a Washington állambeli Hanford atomtemetőben - közölte pénteken az állam kormányzójának hivatala.
A Gyermek katonák világnapján
„Az emberi jogi szervezetek becslései szerint az utóbbi hónapokban Maliban körülbelül ezer gyermek katonát kényszerítettek arra, hogy harcoljon az iszlamisták oldalán...”
Két papot gyilkoltak meg nagyböjt első vasárnapján
"Reménység kútjai'' találkozók a múlt feldolgozásáért
Kik adakoznak az államadósság elleni alapba?
A kormány 2011 áprilisában hozta létre az Összefogás az Államadósság Ellen Alapot, ahová magánszemélyek és vállalkozók fizethetnek be pénzt, ami aztán a a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkent? Alapon keresztül adósságtörlesztésre megy. Az eddigi legnagyobb egyszeri befizetést egy egyházmegye adta...