Telt ház háromszor a Reménység Fesztiválon
36. 175 résztvevője volt a budapesti Reménység Fesztiválnak június 1-3. között, a Papp László Sportarénában és a Syma B csarnokban. A felekezetközi rendezvényt támogatták történelmi felekezetek és kisegyházak egyaránt, egyik fővédnöke Erdő Péter bíboros volt.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Edelényben és Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel november 6-án, szombaton 14 órától Edelényben, november 7-én, vasátnap 16.45-től Törökbálinton. Részletek:
A katolikus, református és evangélikus egyházak reagálása a Nemzeti Összefogás Napján tervezett harangzúgással kapcsolatos megkeresésre
Az alábbiakban közöljük a történelmi egyházak vezetőinek reagálását, amelyet a Nemzeti Összetarozás Napján tervezett harangzúgással kapcsolatos megkeresésre küldtek Kovács Zoltán államtitkárnak.
Isten szeretete gyógyít- gyógyító összejövetel Budapesten
A Szűzanya 2012. június 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Szüntelenül veletek vagyok, mert végtelen szeretetemmel szeretném megmutatni nektek a mennyország ajtaját. Szeretném elmondani, hogyan nyílik ki: a jóság, az irgalom, a szeretet és a béke - vagyis Fiam által.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott és Nógrádmegyeren
Gyógyító összejövetel október 15-én, pénteken Vácott, október 16-án, szombaton Nógrádmegyeren. A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várunk! Részletek:
Engesztelők éjszakája a Szent István Bazilikában
A Szent István Bazilikában rendszeresen szerveznek éjszakai imavirrasztást. Egyházunk két egymást követő gyönyörű ünnepének éjszakáján ismét egyek lehetünk az imában. Június 15-e Jézus Szent Szívének ünnepe, Június 16-a Szűzmária Szeplőtelen Szívének emléknapja.
Szeretet Földje Missziós Iskola
Gyógyító összejövetel Budapesten
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten,
a Szent Gellért Könyvesbolt Szeretet termében
(Ferenciek tere, Kárpátia udvar, bent a sarokban)
2010. szeptember 29. szerda, 18 órától
Közös ima, el?adás, közbenjáró imaszolgálat Részletek:
A Szőkefalvi Szűzanya-jelenések 7. évfordulójának programja
"Szeretnénk ha segítségünkre lennétek a június 17.-i program sikere érdekében, mivel hogy nagyon nagy az érdekl?dés, hiszen már 16.-án este érkeznek zarándok csoportok. Kérünk benneteket, hogy ha csoportosan szeretnétek engesztelni, jelentkezzetek be legalább 2012. június 12-ig az Elérhet?ségeink egyikén..."
Szép új világ - ujjlenyomatot vesznek az új személyihez
Ujjlenyomatot vesznek az új személyazonossági kártyák kiállításakor Kínában, ami gyorsabb azonosítást tesz lehet?vé, és megnehezíti az igazolványok hamisítását - jelentette a kínai média csütörtökön a közbiztonsági minisztérium információi alapján.