Simon Ferenc bécsi esperes plébános, az ausztriai magyar hívek főlelkésze a zsidó-keresztény párbeszéd témáját elemzi a II. Vatikáni Zsinat tanításának tükrében, a január 17-én esedékes Zsidóság napja alkalmából. „Dr. Karaffa János atya meghívására mentem múlt szombaton Székesfehérvárra. A hit évében a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében Prohászka Akadémia néven keresztény felnőttképzés indult. Ennek a keretében adtam elő. Témám a következő volt: Az ökumenizmus és a keresztény zsidó párbeszéd a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai alapján. Előadásom címét pedig Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből vettem: „Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged” (Róm 11,18).
Megnyerte perét az Európai Emberi Jogi Bíróságon a British Airways légitársaság egyik alkalmazottja, akit állítása szerint vallása miatt ért diszkrimináció munkahelyén, írja az ITV.
Nyolcszázezren vettek részt vasárnap Párizsban a Francois Hollande szocialista francia köztársasági elnök melegházasságot engedélyező törvényjavaslata elleni felvonulásokon.
Ezer pap írta alá azt a konzervatív Daily Telegraph napilapnak írt levelet, amelyben leszögezik: az azonos nem?ek házasságának bevezetése veszélyeztetné a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításána hirdetésének szabadságát.