Súlyos, bátor döntés
San Francisco érseke, Salvatore Cordileone döntése alapján Nancy Pelosi, az USA képviselőházi elnöke nem részesülhet többé a szentáldozás szentségében az érsekség területén, mert támogatja az abortuszhoz való jogot.
Egy szomorú hír
Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. Mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás 10 százalékkal, 16 748 fővel több, mint egy évvel korábban.
Ferenc pápa: Kitartóan kérjük a Szentlélek ajándékát, aki békességet ad nekünk!
Május 22-én délben a Regina caeli elimádkozására mintegy huszonötezer hívő és zarándok gyűlt egybe a Szent Péter téren. A Szentatya az evangélium alapján a béke jelentőségéről elmélkedett: minden kereszténynek békeszerzőnek kell lennie, de nem adhat másoknak békét, ha maga előbb azt nem fogadta be. Ferenc pápa vasárnap déli beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.
A Szűzanya 2019 május 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekeim! Isten megengedte nekem, hogy az Ő irgalmasságából veletek legyek, hogy megtanítsalak és vezesselek Titeket az átalakulás módja felé. Kicsinyeim, kérlek Benneteket, hogy imádkozzatok egész szívetekkel, hogy az üdvösség tervét megvalósítsátok az Isten és Ti köztetek. Legyetek tudatában, kisgyermekeim, hogy az élet rövid, és örök élet vár rátok érdemetek szerint. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy méltó eszközök legyetek Isten kezében. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
2019 május 25.
Zsírral kiváltott étolaj?
Pár napja aztán megjelent egy hír, miszerint elsőként a Szegedi Paprika Zrt. közölte: az általa gyártott készételekben sertészsírra cserélte a napraforgóolajat. A változást jelzik a csomagoláson, és a cég szerint nem változik ezzel sem az ételek íze, sem az energiatartalma. Jó dolog ez?
Szerdán este újra "Élő adás a szobából"!
Az este 9 órakor kezdődő adás témája: Mit tesz a Szentlélek? Beszélünk a Szentlélek ajándékairól és karizmáiról is, és imádkozni fogunk a Szentlélek kiáradásáért is... Az adás nézhető a youtube-csatornánkon: https://www.youtube.com/user/szeretetfold
Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 56. világnapja alkalmából
Hazánkban idén május 22-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A pápa e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. A tömegtájékoztatás 56. világnapjának mottója: A szív fülével hallgatni.
Vendégünk lesz Lackfi János
Vendégünk a Szeretetláng Közösségi Házban (Dózsa gy. u. 46, a volt Napsütöde pékségnél) június 4. kedd 18 órakor Lackfi János író, költő, és barátai. Részletek:
Klímatüntetés, röviden
Világszerte nagyon sokan, Budapesten is több ezer fiatal tüntetett a klímaváltozás elleni hatékonyabb fellépésért Budapesten.
Ferenc pápa az életszentségről
"Az életszentség mindig eredeti, ahogyan Boldog Carlo Acutis mondta: nincs fénymásolt életszentség, az életszentség eredeti, az én életszentségem, a te életszentséged, kinek-kinek az életszentsége. Egyedi és megismételhetetlen. Igen, az Úrnak mindannyiunkról van egy szeretetterve, mindannyiunk életéről van egy álma. Van álma a te életedről és az én életemről! Próbáljuk örömmel kibontakoztatni! Köszönöm!"
A katolikus püspöki kar levelet írt a pedagógusoknak
A pedagógusaiknak írt, május 17-ei keltezésű levélben már elismerik, hogy komoly anyagi és munkaszervezési problémák vannak, és tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal ezek megoldására. Az MKPK négyfős vezetésének - Veres András, Udvardy György, Erdő Péter és Székely János - levelében ez áll: