Dinnye-baj, röviden
Bár jó a termés, mégis kétségbeestek a termelők, ugyanis a dinnyeföldeken maradhat a termés, mert nincs, aki leszedje. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szerint úgy kell összevadászni az idénymunkásokat, akik inkább külföldre mennek dolgozni, magasabb órabérért.
Tíz romboló párkapcsolati szokás
A kapcsolatok sokszor komplikáltak, és majdnem mindig törékenyek, vagy legalábbis ki vannak téve a sérülés veszélyének. Az apró hibák egészen alá tudják ásni a bizalmat, rombolni a kommunikációt és gyilkolni a vágyat, mindezt úgy, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy mi magunk hívogatjuk a viharfelhőket. Például ezzel a 10 a párkapcsolatot üzembiztosan romboló viselkedéssel. Lássuk, melyek azok a hibák, amiket sokan párkapcsolatunk rovására követünk el.
Egy kis öröm: világbajnok az junior női kéziválogatott
A Debrecenben, hazai közönség előtt játszó U20-as magyar csapat a szünetbeli kétgólos hátrány után 28-22-re verte Norvégiát. "Boldogok és büszkék vagyunk. Az aranyérem, a világbajnoki cím nem az én sikerem, hanem természetesen a lányoké, és azoké az edzőkollégáké, akik megtanították őket kézilabdázni. A siker közös, mindenkinek köszönöm, aki részese volt. Nagyon egységes volt a csapat" – nyilatkozta a szövetségi kapitány Golovin Vlagyimir.
Lassan, tűnődve – Beszélgetés a hetvenéves Gryllus Vilmossal
Idén október 28-án ünnepelte 70. születésnapját Gryllus Vilmos. Neve ismerősen cseng kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Fél évszázada van a pályán, negyven éve énekel gyerekeknek: generációk nőttek fel a dalain. A Kalákával kétszer vehetett át Kossuth-díjat, tavaly pedig testvérével, Gryllus Dániellel együtt a legjobb keresztény szellemiségű előadóknak ítélt Szikra-díjat is megkapták. (Magyar Kurir interjú)
Szlovák püspökök a házassággal kapcsolatos EU-előírás módosításáért
A szlovák püspöki konferencia levélben fordult az ország kormányához, hogy mozdítsa elő az európai törvénykezés egyik előírásának módosítását annak érdekében, hogy a tagországoknak ne kelljen elismernie azonos neműek külföldön kötött házasságát.
Petárdázás és a madarak
"A megvadult, megrettent kutyák világgá futásáról sokat hallani január elsejék után – a madarak pusztulásáról jóval kevesebbet. Pedig a madarak a hideg téli éjszakákat úgy élik túl, hogy elalvás után a testük a legkisebb energiát emészti fel, és másnap ezzel a megtakarított energiával gyűjtenek élelmiszert és vészelik át a szintén hideg nappalokat.
XIX. Országos Szeretetláng Imatalálkozó
XIX. Országos Szeretetláng Imatalálkozó Budapesten, július 14-én, szombaton 9-17 óráig. Részletek:
Jézus idején kihalt datolyafélébe leheltek újra életet
Az év egyik tudományos szenzációja volt, hogy tudósoknak, úgy tűnik, sikerült végleg megmenteniük az évszázadok óta kihaltnak hitt judeai datolyapálmát. Ez azért óriási szenzáció, mert Jézus korabeli magokat csíráztattak ki, és kezdtek nevelni, sikerrel, Izraelben.
„Próféta és pap volt” – Ferenc pápa és az anglikán prímás is búcsúzik Desmond Tututól
A pápa táviratban emlékezett meg a december 26-án, 90 éves korában elhunyt anglikán érsekről, az apartheid elleni harc és a kiengesztelődés hőséről, akit Fratelli tutti kezdetű enciklikájában is felidézett azok között, akik inspirálták az egyetemes testvériségről szóló elmélkedését. Justin Welby anglikán érsek, prímás az igazság nagy harcosának nevezte.
2400 tanári állás betöltetlen
Július elején közel 2400 állást hirdetést talált a 24.hu a tanítók és a tanárok számára. Ez összesen 523 település között oszlik meg, csak Budapesten 582 helyet kellene betölteni a szeptemberi tanévkezdésig. Vannak olyan iskolák, ahol tíznél több tanár hiányzik...
Székelyföldön, a szülőfalujában temették el Kányádi Sándort
Szülőfalujában, a székelyföldi Nagygalambfalván szombaton végső nyugalomra helyezték Kányádi Sándor író, költő, műfordító földi maradványait – írja az MTI. A református templomban tartott gyászszertartáson Áder János mellett számos világi és egyházi méltóság, a politikai és irodalmi élet több jeles személyisége volt jelen.