Magyar kutatók a hosszabb, egészségesebb életért
Egyedülálló biobankot hoztak létre magyar kutatók: a kutyák agyának és szöveteinek vizsgálata közelebb vihet minket a hosszú, egészséges élethez. Az első eredmény máris arra utal, hogy kutya és ember hasonló módon öregszik, amerikai tudósok pedig a humán Alzheimer-kórt vizsgálnák a magyar kutyaagybank segítségével.
A Szűzanya 2016. július 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Köztetek való valóságos, élő jelenlétemnek boldoggá kell tennie benneteket, mert ez Fiam nagy szeretete. Ő azért küld hozzátok, hogy édesanyai szeretetemmel biztonságot adjak nektek; hogy megértsétek a fájdalom és az öröm, a szenvedés és a szeretet teszi azt, hogy lelketek intenzíven él; és, hogy újra Jézus Szíve, a hit szíve, az Eucharisztia dicsőítésére hívjalak benneteket. Fiam napról napra, századokon át élő módon tér vissza közétek, hozzátok, bár sohasem hagyott el titeket.
Ferenc pápa: Jézus barátként bánik velünk, és bevon bennünket saját küldetésébe!
Május 9-én a Szentatya ismét a Szent Péter téren egybegyűjt hívőkkel együtt imádkozta el a vasárnap déli Regina Caeli imádságot. Beszédében arról elmélkedett, mit jelent megmaradni Jézus szeretetében, és imát kért több, nehéz helyzetben lévő országért is. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 55. világnapja alkalmából
Hazánkban idén május 9-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A pápa e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. A tömegtájékoztatás 55. világnapjának mottója: „»Jöjj, és lásd« (Jn 1,46) Úgy kommunikáljunk, hogy az emberekkel ott és úgy találkozzunk, ahol és ahogy vannak!”
Tanulni a gyógyító szolgálatról Regina nővértől
"Kedves Testvérek!
2016.07.02-án szeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik szeretnének tanulni a gyógyító szolgálatról, szeretnének ezzel foglalkozni. A program szombaton 9:30 órától kezdődik és kb. 19:00 óráig tart, Regina Collins nővér a gyógyító szolgálatról tanít.
Teréz anya az ima fontosságáról
"Nagyon fontos, hogy megtanuljatok imádkozni. Úgy imádkozni, hogy valóban szeretni tudjátok a körülöttetek lévőket. Az imádságot mindenek elé helyezem. Az imádságon keresztül jut belénk a táplálék. Ahogy járom a házakat, mintha kevesebb szeretetre és több panaszkodásra, veszekedésre lelnék. Miért van ez? Mert hiányzik két dolog: az ima szelleme és a csend."
(Teréz Anya)
Kiadói terveink, röviden
Őszre szeretnénk két kis füzetet megjelentetni, egyiket a Szentlélek kegyelmeiről, ajándékairól és karizmáiról, egy másik, evangelizációs jellegűt pedig a Tizparancsolat magyarázatáról, korunkat átvilágítva ezzel. Ezeken túl pedig készen áll az új, színes meséskönyvünk, amely a Sárkányszelídítők folytatása, az Ármányos sárkányos.
A Szűzanya 2016. június 25-i üzenete Medjugorjéból
Medjugorje, 2016. június 25. a jelenések 35. évfordulója:
„Drága gyermekek! Velem együtt adjatok hálát Istennek azért az ajándékért, hogy veletek vagyok. Imádkozzatok gyermekeim, és éljetek Isten parancsai szerint, hogy jó legyen nektek a földön. Ma, ezen a kegyelmi napon, édesanyai béke-áldásomat és szeretetemet szeretném adni nektek.
Tízéves programot fogadott el az EU a szegények megsegítésére
Tízéves szociális programot fogadtak el a tagországok képviselői az Európai Unió portói csúcstalálkozóján. A Portói Szociális kötelezettségvállalás címet viselő záródokumentum három fő célkitűzést fogalmaz meg, tanúsága szerint az Európai Unió vállalja, hogy 2030-ra:
Isten mai csodáinak hirdetője – Damian Stayne is az Eucharisztikus Kongresszus vendége lesz
A Cor et Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítója is elfogadta a meghívást a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Damian Stayne világszerte hirdeti Isten gyógyító szeretetének örömhírét, szolgálata során sok ezer ember gyógyult meg testi és lelki betegségéből és töltekezett a Szentlélek erejével. Magyarországon is többször járt már.