Az uniós átlaghoz képest kevés az erdő Magyarországon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 26. péntek

Az Eurostat az erdők nemzetközi napján mutatta be, hogy miként alakult az erdőségek helyzete az Európai Unióban 2020-ban. Az adatok alapján tavaly 159 millió hektáron feküdtek erdők az EU-ban, ez az unió teljes területének 38 százalékát jelenti. 1990-hez képest a növekedés közel 10 százalékos volt.

Tarnóczi Marika a Duna tévében

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. január 21. csütörtök

Január 24-én, vasárnap reggel 9 órakor Tarnóczi Marikával készült interjú lesz a Duna tévében! A stábbal elmentek forgatni azokba az utcákba is, ahová a cigány misszió keretében járunk... biztos nagyon érdekes lesz, nézzétek meg!

Mária, és az elmélkedő ima hatása

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 25. csütörtök

Zakariásnak kilenc hónap kellett a hithez és engedelmességhez, a bizalomhoz és a köztünk élő Isten megvallásához. Máriának ehhez egy perc is elég volt. Pedig ő nem volt művelt, nem volt jártas a Törvény teológiai finomságaiban. Fiatal lány volt, akit eléggé elzártan neveltek, korának többi lányához hasonlóan. Ismeretei a gyermekek foganásáról és születéséről ugyanolyanok, mint Zakariásé – ugyanúgy pontosan tudja, hogy nem lehet gyereke, mint az idős házaspárnak. És mégis, mennyire más ez a történet!

Ökumenikus imahét

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. január 13. szerda

A Krisztus-hívők egységéért meghirdetett ökumenikus imahét január 17-től 24-ig tart. A 2016-os imahét igéje: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1Pt 2,9)

És ne feledjétek: Imanap hazánkért január 18-án, Árpád-házi Szent Margit ünnepén! Lásd bővebben: http://szeretetfoldje.hu/index.php/szent-istvan-orszagaert/8089-imanap-hazankert-januar-18-hetfo-arpad-hazi-szent-margit-unnepen

Kézsebészeti bravúr Budapesten

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 25. csütörtök

Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően kapott esélyt egy budapesti ikerpár: Zalán és Zsombor új kezet kaptak – a két kisfiú ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával született. Hetthéssy Judit kézsebész nyilatkozott az orvosi bravúrról. Az Apert-szindrómával született gyerekeket a Péterfy Sándor utcai kórházban operálták meg.

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. január 06. szerda

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia (Epiphania Domini, „az Úr megjelenése”) néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Giotto: A királyok hódolata (Scrovegni-kápolna, Padova)

Engem siratnak a mennyben – A misszionárius, akit harminc év szolgálat után öltek meg Brazíliában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 24. szerda

Ma van a misszionárius mártíroknak szentelt  ima- és böjtnap. A Fides hírügynökség egy olasz vértanú, Nazareno Lanciotti atya életével ismerteti meg az olvasókat.

A Szűzanya 2016. január 2-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. január 03. vasárnap

"Drága gyermekek! Boldoggá tesz, hogy édesanyaként közöttetek vagyok, mert újra Fiam szavairól és az Ő szeretetéről szeretnék beszélni nektek. Remélem, hogy szívetekbe fogadtok, mert a mai világ sötétségében Fiam szavai és szeretete az egyetlen fény és remény. Ez az egyetlen igazság, és nektek, akik majd elfogadjátok és élitek, tiszta és alázatos szívetek lesz.

Néhány fontos információ a honlapunkról - kérlek olvasd el!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2016. január 01. péntek

Kedves Barátaink!

2015-ben történt velünk egy-két olyan esemény, ami a honlapunk újragondolására késztetett minket. Az utolsó lökést az adta, amikor több napra le kellett állnunk egy nagy internetes támadás miatt - és mire észrevettük, sokezer kéretlen levelet (spam) küldtek ki a címünkről, nem éppen tisztességes tartalommal. Azt is be kelett látnunk, hogy az induláshoz képest néhány dolog megváltozott az internetes világban, ami jó figyelembe vennünk.

Megérteni könnyű, lassítani már nehezebb a klímaváltozást

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 24. szerda

A világjárvány miatt háttérbe szorult a téma, de továbbra is az emberiség egyik legnagyobb kihívása a klímaváltozás. Bartholy Judit klímakutatóval arról beszélgettünk (index.hu), hogy pontosan mi történik, mi ennek az oka, mit lehet tenni ellene, és mi várhat Magyarországra.

Merjél… Böjte Csaba buzdítása

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 23. kedd

Ne féljünk, mernünk kell az ellentmondások emberévé válni, az árral szemben úszni, a szeretetről, a jóságról, a hitből fakadó reményünkről mindig és minden körülmények között tanúságot tenni!