A vasárnapra mindig jön a hétfő
(Ezt a hétfői Ehetit még vasárnap kora délután, az eredmények ismerete nélkül írtam.) Győztünk vagy vesztettünk, sírunk vagy nevetünk, triumfálunk vagy depresszióba esünk, az élet megy tovább. Vasárnapra jön a hétfő, és nekünk ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokat a munkákat kell elvégeznünk, mint azelőtt. Pártállásra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A vezetőinkért pedig – akárkik legyenek is -, Jézus tanácsa szerint így is, úgy is imádkoznunk kell…
Zsadányi József atya: Szabadulás a nemzedékeken átívelő bajokból
Zsadányi József előadása elhangzott a 2023. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton, a római katolikus templomban.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus buzdítása az imádságra és éberségre
"Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!" (Mt 25,1–13)
Az imádság készen tartja a szívünket és életünket az Istennel való találkozásra.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szépírók Társasága közleménye
A Szépírók Társasága tiltakozik az állami díjazások szemlélete és gyakorlata ellen. Alapító okiratunk, és tagságunk folyamatosan képviselt értékrendjének megfelelően tiltakozunk Döbrentei Kornél író, költő, publicista 2025-ben kapott Kossuth-díja, továbbá Takaró Mihály író, irodalomtörténész idei Széchenyi-díja ellen. Mindkettőjük nyilvános munkássága jelentősen hozzájárult a magyarországi antiszemita közbeszéd elterjedéséhez, a szélsőjobboldali nézeteknek a hivatalos kultúrafelfogásban egyre uralkodóbbá válásához.
Nagyszombat és húsvéti vigília
Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília szertartásával veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre.
Mire jó a bibliaolvasás?
A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.
A torinói leplet 2015-ben ismét bemutatják
A Krisztus halotti lepleként ismert ereklyét, a torinói leplet 2015 tavaszán ismét bemutatják a hívőknek - jelentette be szerdán Cesare Nosiglia Torinó érseke.
Sárkányszelídítők
Kedves Mindenki! Ma tettem fel a negyedik mesét és a hozzá tartozó Troll bátyós képet a Sárkányszelídítők oldalra. (Ezután szerdánként biztos felteszek egy-egy mesét, aztán lehet, hogy még egyet, talán szombaton.) Szeretettel ajánlom figyelmetekbe! https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok Ha tetszik, oszd meg, hívd fel rá mások figyelmét is - simogassuk gyermekeink szívét jó mesékkel!
Eberlein Éva: A bűnös asszony, Jézus és mi
Eberlein Éva előadása elhangzott a 2023. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton, a római katolikus templomban.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
„Az emberiség válaszúthoz ért…”
A címben idézett szavak a Szűzanya legutolsó, március 25-i medjugorjei üzenetéből valók. Egyszerű, világos, tiszta szavakkal szól hozzánk, hátha végre megértjük, milyen válságos helyzetbe kerültünk. „A sátán évek óta küzd a háborúért…” – és most, legalábbis időlegesen, célt ért. Ha nem értettünk járványból, klíma-katasztrófából, gazdasági és politikai válságokból, legalább ebből érthetnénk – de nem szükséges, hogy ez legyen a végső szó!
Látva hitüket
"Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: Fiam, bocsánatot nyertek bűneid." (Mk 2,1–12)
Ugyanilyen hittel bízzunk Isten kegyelmében életünkkel és egész hazánk életével kapcsolatban.
Köszönöm Uram, hogy megbocsátod bűneinket és megmentesz minket a sötétség hatalmából, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult