1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Kihalt óriásfarkasokat klónoztak
A Colossal Biosciences bejelentette: klónozásnak és géntechnológiának köszönhetően sikerült „visszahoznia” a nagyjából 12.500 évvel ezelőtt kihalt óriásfarkasokat – írja a Live Science. A biotechnológiai cég szerint ez az első alkalom a világon, amikor sikerült „kihalásmentesítést” elérni, bár a vállalat valójában mai farkasokat módosított úgy, hogy azok egyes vonásaikban emlékeztessenek a jégkor ikonikus ragadozójára.
Szeretet történetek - Az ajándékba kapott mosoly
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagycsaládban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédl?asztalt, hogy közös er?vel levelet írjanak a közelg? Jézuskának.
Szaporodnak a keresztényellenes cselekedetek Európában
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legfrissebb jelentése szerint egyre gyakoribbak a keresztények elleni, gyűlöletből elkövetett cselekedetek Európában. A jelentés Magyarországról is említést tesz.
Kérés
A honlap egyik látogatója már többször feltöltött angol nyelvű reiki-reklámot hozzászólásként. Nagyon kérem ne tegye többet! Eddig is letöröltem - mivel a reiki szemben áll a keresztény gondokodásmódunkkal -, ezután is le fogom. Ne fárasszuk egymást fölöslegesen!
Köszönettel: Sipos Gyula
Munkásokat az aratásba
Egyházközségünkben még 2007-ben volt egyházközségi zsinat, amelyet egyéves felkészülési folyamat előzött meg. Ennek is köszönhető, hogy ma is élénk élet van nálunk, kis közösségekkel, csoportokkal, rengeteg feladattal és munkával, és 4-500 templomba járóval. A tizenötezres városban, ahol elvileg több, mint hatezer katolikus él…
Szeretetláng mesék - nyolcadik történet...
...amelyben Égi Sas és Mezők Lilioma egy kis erdei faluba érkezik, ahol senki sem törődik velük.
Író: Sípos (S) Gyula, rajzok: Gráfel Judit, mesélő: Hegedüsné Garda Éva
Levélcím, könyvrendelési lehetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Kérjük az állhatatosság és kitartás kegyelmét
"De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül." (Mt 10,17–22)
Kérjük Istentől a kitartás, türelem és állhatatosság kegyelmét...
Drága Istenünk, Te mondtad, kérjetek és kaptok, így benned bízva kérjük a kegyelmet.... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Új szúnyoggyérítési technikát fejlesztettek ki magyar kutatók
Új hordozóanyagot fejlesztettek ki a biológiai szúnyoggyérítéshez magyar kutatók – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből. A találmány amellett, hogy az eddigieknél jóval hatékonyabb, még környezetbarát is.
Terrorhullám civilek ellen - háborús hírek + ima a békéért
Lebombázott lakóházak, megtámadott mentőautók, kivégzett foglyok, a megszálló csapatok senkit sem kímélnek - háborús hírek + ima a békéért:
Szeretet-történetek. - Angyi néni, Ali bácsi
Hámori Ali bácsit és feleségét, Angyi nénit sokan ismerhették Törökbálinton, de amit most én fogok írni róluk – szerelmi történet! -, azt kevesen tudják. Sokan ismerhették őket a múltban is, hiszen Ali bácsi a tanácsnál dolgozott, és közben évtizedekig kántorizált Pelsőczy atya oldalán. Angyi néni pedig Angyalka óvónéni volt nyugdíjazásáig.