Kalkuttai Szent Teréz emléknapja bekerült az Általános Római Naptárba
Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Dikasztérium február 11-én bejelentette, hogy Kalkuttai Szent Teréz szűz liturgikus ünneplését hivatalosan is választható emléknapként emelte be az Általános Római Naptárba – tájékoztatott honlapján a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet. Teréz anya liturgikus emléknapja szeptember 5.
Az evangéliumból merített remény... - röviden
„Az evangéliumból merített remény akkor kezd derengeni a szívünkben, amikor felismerjük és meglátjuk Isten képmását a másikban. A másik oldalon állókban és az ellenségeinkben is. Bármilyen furcsa, még az ellenségeink is Isten gyermekei. Azért váltunk ellenségekké, mert egyikünk sem tudta, hogy Isten gyermekeiként testvérek vagyunk.” (Varga László püspök atya)
Felemelő élmény
Ma (szombaton) este közösen imdákozhattunk a Törökbálinton bérmálkozó fiatalokért és néhány kevésbé fiatalért (összesen 38-an fognak bérmálkozni nálunk idén). Felemelő élmény volt látni a várakozásukat és az imaszolgálat után a fénylő arcokat.
Fabiny püspök: "Nem helyes, ha az egyház úgy érzi, a hatalom oldalán a helye"
Egyházi körökben szokatlan hangú interjú Fabinyi Tamás evangélikus püspökkel:
Újraolvasás húsvétra: Isten évszázada
Krisztus feltámadt – tehát utat kell készítenünk a pusztán át, hogy mindenkihez eljuthasson az Örömüzenete. Ehhez azonban hinnünk és remélnünk kell, hogy ennek az útkészítő munkának épp itt és most van itt az ideje:
Igemagyarázat 7.: A gonosz kiűzése, birkózás Istennel
2023. július 11-i evangélium és magyarázata: A gonosz kiűzése, birkózás Istennel (Mt 9,32-38)
A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Örökre megmaradó élet
"Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak." (Lk 21,29–33)
Ezért érdemes, fontos és szükséges, hogy Jézus Krisztus tanítására építsük az életünk.
Jöjj Szentlélek, és elevenítsd meg Isten Igéjét az életünkben, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Begyorsulunk
Vagyis nem is annyira mi, mint inkább az események menete. A szokásos heti programjaink mellett e hét szombatján imaszolgálat lesz nálunk az október elejei bérmálkozókért, vasárnap gyógyító összejövetel, jövő héten pedig kettő is, elindult a Szegletkő gyermekotthonban a heti összejövetel - ja, és itt az új könyvünk.- valamint egy imakérés Tarnóczi Marikáért...
Az imához való visszatérés a keresztények legfőbb feladata – Gájer László nagyböjti előadása Budán
A már hagyománnyá vált háromalkalmas, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban megrendezett Nagyböjti esték előadója idén Gájer László teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának egyetemi tanára. Március 26-án Az ima mint életstílus címmel nemcsak elméletben, gyakorlatban is tanította a dísztermet teljesen megtöltő hallgatóságot.
Halloween - sátánista rituálén öltek meg egy 18 éves fiút Ukrajnában
Az ukrán rendőrség rituális jellegű, szándékos emberölés ügyében folytat nyomozást egy gyilkosság kapcsán. Az eddig összegyűjtött információk szerint a tettesek már évek óta készültek a kegyetlen szertartásra, melyet az idei halottak napjának előestéjére időzítettek. A fiú eltűnését édesanyja jelentette a rendőrségen, megnevezve azokat a személyeket, akikkel a fiatalembernek találkoznia kellett az előző napon.