Ferenc pápa: Félelmeinkben és szorongásainkban tekintsünk az Úrra!
December 1-én, advent első vasárnapján délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. A vasárnapi evangéliumról elmélkedve arra biztatott, hogy amikor megannyi teher nyomaszt bennünket, emeljük fel fejünket, és kérjük az Urat, hogy hozzon enyhülést, tegye „könnyűvé” a szívünket. Az Úrangyala elmondása után ismételten felemelte szavát a tűzszünet, a párbeszéd és a békekötés érdekében. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Egy jó hír - kifejlesztették a malária elleni védőoltást
A malária elleni oltás kifejlesztéséért folyó egyik legrégebbi kísérletsorozatban biztató eredmények születtek, így 2015-ben engedélyezhetik az első vakcinát. A betegség évente kétszázmillió embert fertőz meg és legalább hatszázezren meghalnak közülük, többségében gyerekek. A vakcinát először 2016-ban használhatják szélesebb körben.
„Előbb még hadd éljen egy kicsit!”
Nemrégiben egy beszélgetés közben a huszonéves gyerekeinkre terelődött a szó, és én azt mondtam, hogy alig várom már, hogy megházasodjanak és unokáim legyenek – mire az unalomig ismert választ kaptam: „Előbb még hadd éljenek egy kicsit!” Ennél rosszabb választ elképzelni sem tudok, több okból is:
Jézus élete - 5 perces sorozat 12.: Keresztelő János tanúságtételei Jézusról
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 12. rész: Keresztelő János tanúságtételei Jézusról. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
A templom megtisztítása
"Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" (Jn 2,13–25)
És mi a helyzet a szívünk templomával, az vajon mivel van tele?
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, mert hozzád akarok tartozni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újabb dezinformációs kampányt indít Oroszország a menekültek ellen
Az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője, Vagyim Szkibitszkij szerint az oroszok új dezinformációs kampányt indít az ország menekültjeivel szemben. Nagyjából 4,2 millióan hagyták el Ukrajnát a háború miatt, ebből 1 millióan Lengyelországban leltek menedéket. Oroszország már többször indított ilyen akciót a tőle nyugatra fekvő országokban, azonban ez a kampány sokkal aggasztóbbnak tűnik. Célja az, hogy azok az ukránok, akik a háború elől menekülnek, sose térhessenek vissza szülőhazájukba – írja a Kyiv Independent.
Advent – A várakozás időszaka
Az idei esztendőben december 1-jén, vasárnap veszi kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak.
Vadásznak a magyar nyugdíjasok pénzére: újabb trükkök
Ismét trükkös csalásokra hívjuk fel a figyelmet. A bűnözők elsősorban az idős, hiszékeny embereket célozzák, és pillanatok alatt magukkal viszik áldozatuk megtakarított pénzét.
Jézus élete - 5 perces sorozat 11.: Jézus és Mária a kánai menyegzőn
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 11. rész: Jézus és Mária a kánai menyegzőn. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
Honlap újragombolva?
Nem tudom pontosan mikor történt, mert épp lelkigyakorlatot tartottunk Kunszentmártonban (Krisztus király uralma alatt – amúgy elég jól sikerült… :-) ) és csak hazaérve szembesültem azzal, hogy a honlapunk láthatatlanná vált! A szerver-gazda szerint feltörték és vagy tizennyolcezer kéretlen levelet (spam) küldtek ki róla, többek között szexuális szolgáltatásokat is kínálva a nevünkkel… Most ugyan helyreállítjuk az oldalt, de – mivel ez már nem az első eset -, felmerül bennem a kérdés: hogyan tovább?
Mi, tékozló gyermekek
"Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be." (Lk 15,1–3.11–32)
Ezt kell tennünk nekünk is...
Atyánk, bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult