Ferenc pápa előszót írt a Testvériség című könyvhöz

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. szeptember 20. péntek

Ferenc pápa előszót írt Enzo Bianchi, a bosei ökumenikus közösség alapítója Fraternità (Testvériség) című, szeptemberben az olasz Einaudi kiadónál megjelent kötetéhez. - Ha a testvériség fogalmát a hatásait tekintve határozzuk meg, akkor azonnal ki kell mondanunk, hogy ellenállást jelent a világ kegyetlenségével szemben – kezdte előszavát Ferenc pápa. – Mert amióta az emberiség létezik, Polemos, a háború démonja jelen van, és megnyilvánul a rivalizálásban, amely a tagadáshoz, a másik megöléséhez vezet, ahogy azt Ábel testvére, Káin általi meggyilkolása megmutatta.

Őrizd a szíved! – avagy néhány példa március 15. ürügyén

Kategória: Eheti
Megjelent: 2012. március 12. hétfő

Mert természetesen nem csak „mi” vonulunk ott valamelyik ünnepségen, meneten, tüntetésen – már aki kimegy egyáltalán -, hanem ott vannak velünk az őrangyalaink, ott lesz Budapest őrangyala és Magyarországé – de ott lesznek a „levegőégben uralkodó gonosz fejedelemségek és hatalmasságok” is, a viszály és gyűlölet szellemei, a különböző bűnök gonosz inspirálói, vágyak felkeltői is. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mi kire hallgatunk – nem csak a külső, de belső, lelki füleinkkel is. Az 1848-az forradalom néhány főszereplőjének sorsa jól mutatja, milyen útvesztőkbe bonyolódhatunk:

Egy Lélek - három út, három tanúságtétel

Kategória: videók
Megjelent: 2019. május 07. kedd

A felvétel 2019. május 1-én, a székesfehérvári Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón készült. Aki kérdez: Berta Kata, aki válaszol: Kunszabó Zoltán, Sipos Gyula, Magasi Mónika

A közösség erejéről

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. szeptember 10. vasárnap

"És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól." (Mt 18,15–20)
Ez a közösség ereje: közösségben Istennel és egymással.
Drága Istenünk, köszönjük, hogy Atyánk vagy és meghallgatsz minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szégyen - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. május 18. szombat

A magyar kormány megtorpedózta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét az Európa Tanács ülésén. A béketerv az orosz csapatok kivonását, az 1991-es határok visszaállítását és Oroszország által elkövetett jogsértések elszámoltatását tartalmazza.

Nihil obstat - Ferenc pápa jóváhagyta Medjugorjét

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. szeptember 19. csütörtök

A Hittani Dikasztérium Ferenc pápa jóváhagyásával jóváhagyja a Medjugorjéhoz kapcsolódó áhítatot, elismerve a Béke Királynője szentélyében kapott bőséges lelki gyümölcsöket, anélkül, hogy a Mária-jelenések természetfeletti jellegéről nyilatkozna. „Eljött az idő, hogy lezárjuk azt a hosszú és bonyolult történetet, amely Medjugorje lelki jelenségeit körülvette. Ez egy olyan történet, amelyben püspökök, teológusok, bizottságok és elemzők egy sor eltérő véleményt fogalmaztak meg.”

Apróságok innen-onnan

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. június 06. hétfő

Ma (hétfőn) reggel az ennivalót készítettem a családomnak és közben hallgattam a rádión a híreket. Sztrájkok, tüntetések, újabb járvány – aztán hirtelen egy hír Erdei Zsoltról. Ő veretlen profi bunyós világbajnok akit a német klubja parkolópályára tett és már úgy tűnt, hogy szögre akasztja a kesztyűt, amikor egy amerikai menedzser lehetőséget kínált neki. Az első meccsét megnyerte, most vasárnap volt a második, ha ezt is nyeri, már közel kerül egy komoly címmérkőzéshez. Nos, kiütéssel győzött és a rádió bejátszotta, amint az angol szpíker kiáltja, hogy: hángöri Zóóót Eeeldei! – és utána hatalmas ujjongás, hangzavar, magyar nyelven (is)! Kint voltak a magyar szurkolók, elkísérték, biztatták, nekem pedig a sok negatív hír után végre megmelegedett a szívem…

Élő adás a szobából 6 - Vihar Ferenc pápa körül

Kategória: videók
Megjelent: 2019. május 01. szerda

Téma: Kik és miért támadják Ferenc pápát? Mi az igazság? - és imádkozunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!)
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005

Hálásan köszönünk minden támogatást!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. május 16. csütörtök

1% felajánlásához - a kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!

Áldásból átok

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. szeptember 09. szombat

„Az Emberfia ura a szombatnak is.” (Lk 6,1–5)
A szombat törvénye Isten áldása volt a pihenésre, de törvénykező lelkülettel átokká tették...
A törvénykező és ítélkező lelkülettől ments meg Uram minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Fecskementők

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. szeptember 19. csütörtök

Több ezer ember fogott össze: a Balaton és Kis-Balaton környékén, de szerte az országban rengetegen próbálták megmenteni az éhező fecskéket. Ugyanis nem a szélsőséges időjárás jelentette most a legnagyobb nehézséget, hanem az ezzel járó táplálékhiány. Az Agrojager.hu szerint már radarképeken is láthatóak a Kis-Balaton környékén ragadt fecskék. A Kárpát-medencébe hirtelen betörő hidegfront és a nagy mennyiségű csapadék rendkívül rossz ütemben érkezett. A Magyarországra érkező fecskék, amelyek Skandinávián, a Baltikumion át, továbbá Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából érkeztek hozzánk, most táplálék nélkül maradtak. Dr. Déri Jánost, a Hortobágyi Madárkórház igazgatóját kérdeztük (greendex.hu), mekkora a veszteség, és mi lesz ezután a fecskék sorsa: