Ahogyan a gyerkek elsajátítják színlelést

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. szeptember 10. kedd

Ha tetszik, ha nem, az életünk során fontos készség a színlelés, amit rendszerint az érzelmileg érettebb felnőttekhez szoktak kötni. Egy új tanulmány szerint azonban már nagyon fiatalon megtanuljuk a tettetés művészetét, írja a Science Alert.

Az erő ajándéka

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. március 28. hétfő

Napok óta terveztem ezt az írást, de a ma (hétfő) reggeli telefon óta még aktuálisabbnak érzem ezt. Mostanában, amikor összejövetelt tartunk, többször úgy éreztem, hogy Isten meg akar minket erősíteni és kiárasztja ránk Szentlelkét, mint az Erősség Lelkét. Vasárnap, amikor az Isteni Szeretet Közösség (Törökbálint) házában a 40 órás szentségimádás utolsó óráiban kellett zenélnem, szintén ezt éreztem. El is mondtam, s utána az a benyomás támadt bennem, mintha valaki azon gondolkodna magában, hogy vajon ez az ajándék hogyan fog megjelenni az életében. Úgy éreztem, hogy Isten ezt a választ sugallja: „úgy fogod megtapasztalni, hogy szeretni tudod majd azokat is, akiket eddig nem szerettél.”

Eloldozva szeminárium 1. előadás

Kategória: videók
Megjelent: 2018. október 08. hétfő

Elhangzott 2018. október 8-án, Törökbálinton. Előadó: Sipos Gyula

Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Sziklára épített ház

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. augusztus 20. vasárnap

"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült."(Mt 7,24–29)
Jézus a biztos szikla, Ő tartja meg életünket...
Köszönöm Uram, hogy hozzád tartozhatunk, mert Te megmentettél minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Országos Szeretetláng Találkozó szombaton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. május 02. csütörtök

Ferenc pápa a pápuai fiatalokhoz: Nem vagyunk supermanek!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. szeptember 10. kedd

Szeptember 9-én reggel, Pápua Új-Guineában tett apostoli látogatásának utolsó napján a Szentatya a pápua fiatalokkal találkozott Sir John Guise Stadionban. A fiatalok tánca és színdarabja után az Ifjúsági Bizottság vezetője, John Bosco Auram püspök köszöntötte a pápát, aki három fiatal tanúságtétele után mondta el beszédét, melyet az alábbiakban magyarul teljes terjedelmében közreadunk.

Emeljétek fel a fejeteket! - a szabadulás ígérete

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. december 19. hétfő

Amikor Jézust megkérdezik a tanítványai, hogy mikor jön el végre az Ő királysága, akkor olyan válogatott szörnyűségeket mond jeleknek, amiktől bárki szíve összeszorulna: háborúk, földrengések, éhínség… Aztán mégis ezzel fejezi be: „amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” (Lk 21, 28) Hogy is van ez? Most akkor féljünk vagy örüljünk? Vagy mindkettő? Esetleg egyik se? Két történelmi példa, nekünk:

Isten szenvedélyes szeretete, és a mi válaszunk

Kategória: videók
Megjelent: 2018. szeptember 22. szombat

Sipos Gyula előadása a 2018. évi Szeretet Földje Találkozón. Zene az imák alatt: Te Deum együttes. A bűnbánati és a Szentlélek-hívó imát mondd el velünk, és Isten kegyelme kiárad a te életedre is!
Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

ui.: Az előadás legvégén a név helyesen nem Nagy Szent Teréz, hanem Kalkuttai Teréz anya - bocsánat!

Megvakult a börtönben a teológusnő, most kiengedték

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. május 01. szerda

Kiengedték a rettegett teheráni Evin börtönből Szadígeh Vaszmagí iráni vallástudóst és nőjogi aktivistát, aki azért került börtönbe még március 16-án, mert élesen tiltakozott a fejkendő kötelező viselése ellen.

Gyermeki lelkület

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. augusztus 19. szombat

„Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,13–15)
Őszinte, ragaszkodó, szófogadó, bízó, vidám, érdeklődő, szeretetre vágyó...
Segíts Uram, hogy meg tudjuk élni istengyermeki létünket benned! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A tévézés és öregedés kapcsolatáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. szeptember 09. hétfő

Hazánkban a tévézők aránya még mindig meglepően magas, egy új tanulmány szerint azonban a hosszas tévézés jelentősen gyorsítja az öregedés folyamatát. Az élettartam akár több évvel is meghosszabbítható, ha kontrolláljuk az ülve tévézéssel töltött órákat - állítja a JAMA Network Open című folyóiratban közzétett tanulmány.