Jézus a szabadító

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. július 05. szerda

"A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent jelentettek, azt is, ami a megszállottakkal történt." (Mt 8,28–34)
Nekünk is tanúságot kell tennünk arról, mit cselekedett Jézus bennünk és köztünk.
Jézus nevében szabaduljunk meg a gonoszság minden erejétől, megkötözésétől, ostorozásától és kísértésétől! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Nemes Nóra kiállítása a közösségi házunkban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. április 04. csütörtök

Ferenc pápa: Nem könnyű követni Jézust, de az örök élet igéi nála vannak!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. augusztus 26. hétfő

Augusztus 25-én a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel imádkozta el az Úrangyala imádságot. A vasárnapi mise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy a megpróbáltatások ellenére ki kell tartanunk Jézus mellett, hiszen egyedül ő tudja betölteni legmélyebb vágyainkat. A vallásszabadság mellett is kiállt: „El a kezekkel az egyházaktól!” – mondta az ukrajnai eseményekre utalva. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Jézus érints meg

Kategória: videók
Megjelent: 2016. szeptember 18. vasárnap

A Voice of Spirit zenekar "Jézus érints meg" című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása, címe: Imaszolgálat. Laciék minden szerdán este héttől játszanak Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában lévő nyitott közösségi alkalmon.

Miért féltek?

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. július 04. kedd

„Mit féltek, kicsinyhitűek?” (Mt 8,23–27)
Jézus megadja nekünk a szívbéli békét és bizalmat, és gyógyítja szorongásainkat...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke és tölts el minket egészen! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Ma indul a Szentlélek szeminárium Budapesten

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. április 04. csütörtök

Szigorították a többnejűség feltételeit, a férfiak tiltakoznak

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. augusztus 26. hétfő

Ügyvédek kérvényezték iraki Kurdisztánban a többnejűségre vonatkozó feltételek liberalizálását. A közelmúltban bevezetett szigorú szabályozás elégedetlenséget váltott ki a férfiak körében, akik azzal érvelnek, hogy muszlimként joguk van a poligámiához. Viszont a nők zöme győzelemként értékeli a többnejűség felszámolására irányuló erőfeszítéseket.

Az oltár foglya

Kategória: videók
Megjelent: 2016. augusztus 14. vasárnap

A stigmatizált Galgóczy Erzsébet: AZ OLTÁR FOGLYA című verse (Máriácska diktálja: 1945. március 8. - A videó minőségéért elnézést kérek - s. gy.) A vers szövege:

A járvány következtében árván maradt gyerekek - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. április 03. szerda

A koronavírus-járvány következtében világszerte 10 millió gyermek maradt árván, itthon pedig több mint 1600 kiskorú veszítette el édesanyját vagy édesapját. Bár az érintettek a legnehezebb percekben több helyről is kaptak segítséget, a felépülés ezzel együtt is hosszas folyamat...

Nyújtsd ki kezed!

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. július 03. hétfő

„Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,24–29)
Lélekben mi is kinyújthatjuk a kezünket, hogy hittel átöleljük Jézust.
Köszönöm Uram, hogy ennyire szeretsz minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Már tesztelik a tüdőrák elleni védőoltást

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. augusztus 25. vasárnap

Elkezdték tesztelni a világ első tüdőrák elleni oltását. Az mRNS-alapú vakcina a kutatók reményei szerint több ezer beteg életét mentheti meg. A vizsgálatok hét országban, köztük Magyarországon zajlanak.