Pilátus életútja Jézus keresztre feszítése után
Pilátus születési neve Quintus Pontius Pilatus volt, akit Tiberius római császár küldött i. sz. 26-ban Palesztinába, ahol 26-36 között volt Júdea helytartója. Pilátus alparancsnokként csatlakozott a hadsereghez, majd a ranglétrát végigjárva, még 30 éves kora előtt kinevezték kormányzónak. Az igazi tiszteletet azonban Augustus császár unokájával, Claudia Proculával kötött házassága szerezte meg neki.
Hit által, Istennel...
"Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” (Lk 17,11–19)
Az Istenbe vetett hit életre kelti testünket, lelkünket.
Uram én hiszek, segíts hitetlenségemen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa felhívása: Március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért!
Február 23-án, a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás végén a Szentatya felhívást fogalmazott meg az ukrajnai háborús feszültség fokozódása miatt. A politikai vezetőket lelkiismeret-vizsgálatra, minden embert böjtre, a hívőket pedig a böjtön túl buzgóbb imára hívta. Ferenc pápa teljes felhívásának fordítását közreadjuk.
Raniero Cantalamessa nagypénteken: Krisztus halálát hirdetjük a feltámadással együtt!
A római Szent Péter-bazilikában 17 órakor elkezdődött nagypénteki szertartáson Ferenc pápa jelenlétében mondta el Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros ünnepi homíliáját. A Pápai Ház szónoka a „nyugati szekularizált világ nem történelmi, hanem ideológiai megtévedéséről, a teljes relativizmus veszélyéről” beszélt, mely „Isten halálát hirdeti és helyébe az embert állítja”.
Kötelességtudat
"Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.” (Lk 17,7–10)
Mindig szem előtt kell tartanunk hivatásunkat és szolgálatunkat embertársaink felé...
Segíts Uram, hogy meg ne kövéredjen szívünk csak azért, mert a Te gyermekeid vagyunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az EU 27 tagállama egyhangúlag döntött az Oroszország elleni szankciókról
Az Európai Unió soros elnökségét 2022 első félévben betöltő Franciaország külügyminisztere, Jean Yves Le Drian kedd délután az AFP hírügynökség szerint bejelentette: az EU 27 tagállama egyhangú döntéssel elfogadta az Oroszország elleni szankciókat, melyek a politikus ígérete szerint „nagyon fognak fájni”.
Több, mint háromezer tanár jelezte felmondási szándékát néhány nap alatt
Egy hét alatt több mint háromezer tanár jelezte, hogy kész felmondani abban az esetben, ha a kormány az új jogállási törvénnyel megszünteti a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát. Itt vannak a részletek, hogy miért:
Jézus a templomban
„Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” (Jn 2,13–22)
Krisztus Testének tagja és a Szentlélek temploma vagyunk - nekünk is szól Jézus szava...
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, építs újjá, hogy Veled legyek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Segítsd a csüggedőket, így benned is újraéled majd a remény
Április 5-én a Szentatya a nagyhéthez kapcsolódva katekézisében a Megfeszített Jézusról elmélkedett. Ahogyan Jézus kínszenvedését és halálát a feltámadás követte, ahogyan a megaláztatást a megdicsőülés követte, úgy a mi életünkben is a sebek, a „halálok” a remény forrásaivá válhatnak. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Még egy imafelhívás a békéért
"IMA A BÉKÉÉRT – SZERDA ESTÉRE IMÁRA HÍVJUK AZ EMBEREKET!
Hiszünk az ima erejében és a békés megoldásban, ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy szerda este 20 órakor otthonainkban gyújtsunk gyertyát és imádkozzunk Európa és a világ békéjéért, az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért és a kárpátaljai magyarokért. - Imaláncot indít a 777 csapata az egyre kiéleződőbb orosz-ukrán konfliktus miatt, amelynek során arra kérünk minden jóérzésű embert, hogy szerda este 20 órakor Istenhez fordulva imádkozzunk a helyzet békés rendezéséért és a kárpátaljai magyarokért.
Jön a Vőlegény!
"Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!" (Mt 25,1–13)
Ne csüggedj, Jézus előbb-utóbb megérkezik...
Segíts Uram, hogy ki tudjak tartani a sötétség idején is, bízva érkezésedben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult