A budapesti Piarista Gimnázium tanárainak nyílt levele
"A múlt héten elbocsátott nyolc kolléga esete sürgetően világít rá arra, hogy az oktatásban közös, egységes, határozott kiállásra van szükség. Nem engedhetjük, hogy ebben a helyzetben az állami és egyházi fenntartású intézmények pedagógusait szembeállítsák egymással. A világnézeti és stílusbeli különbségeket félretéve együtt kell a közös célért, az oktatás felemelkedéséért kiállnunk.
Felhívás békülésre
"...ha testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel..." (Mt 5, 20-26)
Ki kell engesztelődnünk embertársainkkal, hiszen Isten is kiengesztelődött velünk...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Regionális karizmatikus találkozó május 1-én, online
Nagy örömmel hirdetjük a Karizmatikus Megújulás XXII. Találkozóját a Székesfehérvári Egyházmegyében, ami idén ONLINE lesz megtartva, 2021. május 1. szombat, 10-12 óráig. Mottó: “Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” (Róm 15, 13) A Találkozó programja:
Cantalamessa bíboros első adventi beszéde: Krisztus a hit kapuja minden ember számára
A vatikáni VI. Pál aulában december 2-án, pénteken tartotta meg első adventi prédikációját Raniero Cantalamessa bíborosa, a Pápai Ház szónoka Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai jelenlétében. A kapucinus szerzetes a hit, remény és szeretet, a három teológiai erény témáit veszi sorra adventi elmélkedéseiben.
Kérjetek!
„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek." (Mt 7,7–12)
Ha kérünk, megtapasztalhatjuk Atyánk adakozó szeretetét.
Köszönöm Uram, hogy nem zárkózol el tőlünk, hanem egyre közelebb akarsz kerülni hozzánk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Imanap Máriaremetén a járvány megszűnéséért
A VILÁGNAK KRISZTUS KELL! - IMANAP A JÁRVÁNY MEGSZŰNÉSÉÉRT
Negyven éve, 1981. május 13-án, 17 óra 17 perckor egy merénylő 4 lövést adott le a Szent Péter téren II. János Pál pápára. Az egyik lövedék egyetlen milliméterrel a szíve mellett találta el a Szentatyát. Az elfogott orvlövész később értetlenül kérdezte: „Hogyhogy nem halt meg? Én pontosan céloztam, és az a lövedék halálos volt...” Amikor a pápának ezt elmondták, így felelt: „Nem tudom, ki adta a fegyvert a gyilkos kezébe, de azt tudom, hogy ki térítette el a golyót. Egy láthatatlan anyai kéz irányította a pályáját.”
Felmondásnál ilyen indokot eddig nem olvastunk
"A mai napon lemondtam közalkalmazotti jogviszonyomról a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban” - kezdi Facebook-bejegyzését Kosztra Gábor, aki matematika–történelem szakos tanárként 2008 óta tanít a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Felmondását ezzel indokolja:
Együtt járni Istennel
"...ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” (Lk 11,29–32)
Felismerjük Isten munkáját életünkben, vagy vakon megyünk el mellette, mint Jézus kortársai?
Bocsáss meg nekünk Uram, és adj nekünk értő, és engedelmes szívet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Nagy Testvér figyel: illegális kínai rendőrőrsök
Már több mint 100 rendőrséget üzemeltet Kína a külföldre települt állampolgárok megfigyelése céljából – derült ki a Safeguard Defenders civil szervezet jelentéséből. Értesülések szerint az illegális rendőrőrsök európai és afrikai országokkal kötött kétoldalú megállapodások keretében működnek.
Szombaton lelki nap a kápolnánkban!
Szeretetláng lelki nap 2021. április 24. szombaton 10-14 óráig a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban (Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46.) Téma: Húsvét után - Pünkösd előtt. Az alkalom alatt már kapható lesz - kedvezményes áron -, az új könyvünk, "A szeretetláng kegyelmi hatásairól" is. Részletek:
Isten mértékével
"Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket." (Mt 6,7-15)
Isten egészen összeköti az életét velünk.
Segíts Uram, hogy úgy tudjak szeretni és megbocsátani, ahogy Te szeretsz és megbocsátasz! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult