Gyerekkorunkban meg kellett varrnunk a kilyukadt zoknijainkat. Ha kicsi volt a lyuk, könnyen ment, mert csak össze kellett ölteni cérnával. Ha azonban nagyobb volt a lyuk, stoppolófa kellett, a fiókban őrzött gomba alakú fa, amire ráhúztuk a zoknit, s így szépen be lehetett foltozni. Azt hiszem, már családos ember voltam, amikor felhagytunk a lyukas zoknik megvarrásával….
Középiskolás kollégistaként egy hónapban csak egyszer mehettünk haza, legtöbben kimostuk a zoknijainkat. Volt azonban egy fiú, aki csak összegyűjtötte, aztán az anyukája elvitte és kimosta. Ezt én akkor megbotránkoztató lelketlenségnek gondoltam, ámbár, miután kirúgtak a kollégiumból, otthon nekünk is a nagymamánk mosta. (18 éves korunktól aztán újra magunkra mostunk, és persze az én ruháim szürkébbek lettek, mint a lány ikertestvéremé…)
Felnőtt koromban hallottam, amikor valaki azt mondta, hogy ő minden zoknit csak egyszer vesz fel, aztán kidobja és vesz egy másikat. Mások évente lecserélik a fél ruhatárukat a legújabb divatra, még olyan őrült stílusúra is, amikor gyárilag akkora lyukak vannak az anyagon, hogy azokat semmilyen stoppolófával nem lehetne megfoltozni - már a hiányért fizetünk…
Így néz ki az életünk, egyre növekvő szakadásokkal, amiket megállítani és helyrehozni csak egy kereszt alakú stoppolófával lehet…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)