A megszülető gyereknek még csak természete van, de jelleme nincs, az hosszú idő alatt formálódik ki. A fiatal Mózes természete szerint hirtelen haragú és indulatos volt, annyira, hogy gyilkosságot követett el. (Utána pedig elmenekült, mert az indulat még nem bátorság, és nem erő…) A pusztai pásztorkodás ideje alatt azonban megtanult felelősséget vállalni önmagáért, a nyájért és a családjáért, később pedig, Isten küldöttjeként az egész népért. Az idős Mózesről pedig azt olvassuk, hogy nem volt nála szelídebb ember a földön (Szám 12,3). Ez nem azt jelenti, hogy tutyimutyi lett, hiszen egész Izraelt vezette, hanem azt, hogy erős jellemű, bátor és szelíd, megértő emberré formálódott (ámbár hirtelen haragú maradt…).
Születhet bárki úgy, hogy természetében erős a szangvinikus vonás, azaz hajlik a vidámságra, könnyen teremt kapcsolatot, beszédes, stb. De hogy a jelleme milyen lesz, emberek önzetlen segítője vagy önző kihasználója és manipulátora, az még sok mindenen múlik.
A világ egyre inkább megelégszik a természettel, és nem fordít gondot a jellemre és jellemformálásra – vagy másképp fogalmazva, a bűnre és a tisztulásra, becstelenségre és becsületre, tisztátalanságra és tisztaságra, haragra és megbocsátásra, gyűlöletre és szeretetre -, ami nagy hiba és sok baj okozója…
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)