A világegyetemben hatalmas üres terek vannak. A Föld és Vénusz közötti távolság 38-261 millió km, a Mars közötti pedig 55-400 millió km – és köztük üres tér, de azért mégis van benne valami: csillagközi por, aszteroidák, vagy például az egyszerre részecske- és hullámtermészetű fény, ami csak akkor látszódik, ha nekiütközik valaminek a sötétségben…
Egy atom belsejében hasonlóan a mag és a héj között ott – az ő méreteikhez képest – hatalmas üres tér, amiben az elektronok keringenek, de ez azért ott is van még valami, gyenge és erős kölcsönhatások, rettenetes mértékű energiával, amit akkor láthatunk, ha nekiütköztetjük valaminek...
Keresztes Szent János a „Kármelhegy útja” című művéhez készít egy rajzot, a hegyre, Istenhez vezető úthoz, és az út elejére ezt írja: „nada, nada, nada, nada, nada, nada – aún en el monte, nada, azaz: Semmi, semmi, semmi, semmi, semmi, semmi; és a hegyen sincs semmi. Azaz nincs semmi olyan, amit érzékszerveinkkel, tudományunkkal megragadhatnánk, megmérhetnénk, birtokolhatnánk. Nincs semmi – csak Isten, és amit Isten megmutat, közvetlenül nekiütköztetve azt a lelkünknek, miközben minden képességünk alszik a szemlélődésben.
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke.” (1Kor 2,9-11)
(Vigasztalásul, hiszen a szemlélődésre képtelenek vagyunk magunktól: Isten megmutatta magát látható módon Jézus Krisztusban – így persze a világ összeütközik vele…)
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)