Negyedik fejezet, amiben az erdei úton különféle próbatételeken kell keresztülmennem, hogy eljussak a Kilátóba.
Az orromig se láttam a sűrű ködben. Óvatosan lépkedtem előre kinyújtott kézzel, hogy el ne essem valamiben, és ütközzek semminek. Így haladtam előre, míg valami érdeset tapintottam. Egy fához érkeztem. De nem is fához, hanem sok-sok fához! Megörültem, hogy megérkeztem a Nagyerdőhöz. Most már csak az utat kell megtalálnom, s mindjárt célhoz érek!
S valóban, ott álltam az útkereszteződésnél, a fákon pedig három jel: egy piros csík, zöld csík és piros négyzet. A piros négyzettel jelölt úton semmiképp se megyek -. gondoltam -, az átvezet az autópálya alatt, Diósd és Érd felé, arra nincs keresnivalóm. A zöld csíkkal jelölt pedig az autópálya felé kerül, arra is minek mennék. Csakis a piros csíkos út jó nekem, arrafelé van az erdei tornapálya, az egyenesen elvisz a Kilátóhoz.
Bárcsak ilyen egyszerű lett volna!
Ahogy elindultam, egy kérges, brekegő hangot hallottam:
- Hová mész kiskomám?
Ekkor vettem csak észre, hogy az út két oldalán egy-egy óriási béka áll, egyik kezükben pajzzsal, a másikban dárdával. Elcsodálkoztam és kissé meg is rémültem: én mentem össze hirtelen, vagy a békák nőttek meg, hiszen ekkora kétéltűek nem létezhetnek!
Pedig léteztek, s már felém is fordították fegyverük hegyesebbik végét:
- Aztán tudod-e, hogy kik vagyunk?
Honnan tudhattam volna? Lázasan kutattam az emlékeimben, mit is tanultam én a békákról, milyen képeket láttam róluk, aztán magabiztosabban, mint amilyen voltam, válaszoltam:
- Na, ha én a kiskomátok vagyok, akkor ti is azok vagytok nekem. Azt is tudom, kik vagytok, a szebbik, meg az erősebbik!
- No csak - brekkentette az egyik béka -, ezt meg hogy érted. Talán gúnyolódsz velünk?
- Dehogy gúnyolódom – feleltem -, csak hallottam már híreteket, sokan dicsérnek benneteket, így ismertem rátok. Te vagy – mutattam a baloldalira -, a híres barna varangy8. Mindenki tudja, hogy milyen nagy és erőteljes felépítésű vagy. Te pedig – fordultam a másik felé -, az erdei béka9 vagy, felismertelek a szép, karcsú testalkatodról, hosszú lábadról, csíkos bőrödről és a szemed alatt lévő barna szépségfoltról.
Összenézett a két béka, jól megnézték egymást is, magukat is, aztán bólintottak.
- Na jól van, amiért ilyen szépen megfeleltél nekünk, utadra engedünk. Menj, de figyelj nagyon, mert ez az út nagy kihívások elé állít. Minden erődet, ügyességedet össze kell szedned, hogy boldogulj!
Bólogattam, mintha figyelnék rájuk, de már csak az utat lestem magam előtt. Hiszen ismerem én ezt az erdőt, sokszor kirándultam már benne, nincs itt semmi veszedelem! Egy kis idő, és már a Kilátónál leszek!
Jobban nem is tévedhettem volna.
Hamarosan egy mély szakadék előtt találtam magam. Ekkor már sejteni kezdtem, hogy ez az út nem egészen olyan lesz, mint amire emlékeztem10.
Körülnéztem, hogyan juthatnék át a szakadékon. Nem messzire tőlem észrevettem egy keskeny gerendát, ami hídként kötötte össze a szakadék két oldalát. Hohó, már megyek is! Odafutottam, aztán szépen egyensúlyozva elindultam át a túlsó partra. Éppen csak a feléig értem, amikor hatalmas szél kerekedett szemből, de olyan erős, hogy majd lelökött a hídról. Most mit tegyek? Gyorsan megfordultam, hogy a hátam nekifeszítve a szélnek, hátrafelé menve araszoljak tovább egészen a végéig. Alig vártam, hogy odaérjek, és biztos talajt érezzek a lábam alatt!
Leugrottam a gerendáról, s már futottam is tovább. Nem jutottam azonban messzire, amikor egy fal magasodott előttem, amit sehogy nem tudtam kikerülni. Hát ezen hogy jutok túl? Ahogy nézelődtem, látom ám, hogy kis kapaszkodók állnak ki a falból. Épp csak elértem a legalsót. Azon felhúzódzkodtam, s kaptam a következő után. De jó, hogy nem lógtam el a tornaórákat! Így húztam fel magam egyik fokról a másikra, míg a fal tetejére nem értem. Akkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Két óriási gyík nézte, mit csinálok. - Először a kétéltűek – gondoltam -, most meg a hüllők. Hová keveredtem én?
- De jó, hogy jöttél komám – mondta az egyik, akit a zöld teste és kékes feje miatt zöld gyíknak11 tippeltem. – éppen rád van szükségünk. Nézd, itt van a rokonom, ez a barátságos fürge gyík12. Ő itt van, de a gyerekei ott rekedtek a fal repedéseiben, nem tudnak felmászni. Kérlek, emeld ki onnan őket, hadd mehessünk tovább mi is az utunkon!
Mit volt mit tenni, lehasaltam a földre a fal szélénél úgy, hogy az egész felsőtestem kilógott a meredély fölé.
- Fogjátok erősen a lábam – kiáltottam vissza a gyíkoknak -, mert ha leesek, se én, se ti nem juttok tovább!
Azzal lehajoltam, s kezemmel kitapogatva a repedéseket, egyik kis gyíkocskát a másik után emeltem ki a tetőre. Egész törzsből kellett hajolgatnom, emelnem, a hasizmom, derekam már sajgott, mire mindet sikerült feljuttatnom az apjukhoz. Nem volt azonban haszon nélküli a munkám.
- Amiért segítettél nekünk, mi is segítünk neked – mondta a fürge gyík. Ahogy mész tovább az úton, a fákat figyeld nagyon. Ha tölgyfát látsz, mindegy, hogy milyet, lehet kocsánytalan tölgy, csertölgy, molyhos tölgy, nézd meg jól körülötte a talajt, s a makkocskákat szedd fel a zsebedbe, mert arra még szükséged lehet!
Megfogadtam a tanácsukat. Mentem az úton, s közben a tölgyfák termését szépen összeszedegettem, míg mindkét zsebem dagadozott a sok makkocskától. De milyen jól tettem! Egyszer csak erősödő hangzavarra lettem figyelmes. Hamarosan azt is megértettem, mit kiabálnak a hangocskák: Borztámadás! Jönnek a menyétek is!
Az előttem lévő tisztáson komoly csata folyt. Mogyorós pelék, mókusok, de még néhány cickány is küzdött egy rájuk támadó borzzal és néhány menyéttel13. Láthatólag ez utóbbiak el akarták ragadni a kicsinyeiket. A mókusok kétségbeesetten igyekeztek távol tartani az odújuktól a ragadozókat. Ami csak a kezük ügyébe került, ágakkal, levelekkel, magocskákkal dobálták a támadókat, de láttam, hogy vesztésre állnak. Ennek a fele se tréfa! Előkaptam a zsebemből a makkokat, és egyiket a másik után a borzhoz és a menyétekhez vágtam, amilyen erősen csak tudtam. Csak úgy koppant a fejükön a makktöltény! Így aztán megfordult a csata állása, a támadók hátrálni kezdtek, s végül megfutottak.
Régen örültek már annyira nekem, mint a mókusok, pelék és cickányok akkor. Körülugráltak, simogattak, még egy kis ennivalóval is megkínáltak, a kicsinyeik meg csak néztek rám ámuló szemekkel, mint egy hősre. Marasztaltak, kínáltak étellel, itallal, de nem fogadhattam el, mennem kellett tovább.
Innentől szinte már sima utam volt a kilátóig. Igaz ugyan, hogy egy őzike ugróversenyre hívott, egy róka meg azt akarta bebizonyítani, hogy több fekvőtámaszt tud mint én, de esélye sem volt, mert én otthon pont ezzel edzettem a testem…
Végül aztán elérkeztem a Kilátóhoz. Reménykedtem, hogy ez lesz utam vége. Felülről jól megvizsgálom majd a terepet, térképet rajzolok, így aztán nem tévedek el a hazaúton. Fel is mentem, csak épp a köddel és a turullal nem számoltam, aki a kardot hozta a karmaiban. De ez már egy másik történet.
A történetben szereplő személyek és helyszínek
8. 
A barna varangy viszonylag nagy, erőteljes testfelépítésű békafaj. A nőstények testhosszúsága 8-11 cm, míg a hímeké 5-8 cm közötti. A barna varangy Magyarország területén szinte mindenütt előfordulhat, ahol a szaporodásra alkalmas víztér előfordul. Elsősorban erdőtársulásokhoz kötődik. Az ivarérett példányok igyekeznek ugyanahhoz a víztérhez visszatérni, ahol átalakultak. Ilyenkor képesek igen nagy távolságok megtételére is. A szaporodási időszak általában március közepétől április elejéig tart. Egy fogságban tartott példány megérte a 36 évet is, a természetben ennél sokkal rövidebb ideig (legfeljebb 6-9 év) maradnak életben. A barna varangy kizárólag a szárazföldön keresi táplálékát, ami elsősorban gerinctelenekből (gilisztákból, pókokból, rovarokból stb.) áll.
9. 
Az erdei béka közepes termetű, karcsú, feltűnően hosszú lábú béka. A nőstények jellemzően 6-8 (maximum 9), a hímek 5-6 (maximum 8) cm hosszúra nőnek meg. Hazánk területén az erdei béka gyakorinak számít (a leggyakoribb barnabékánk), a számára alkalmas élőhelyeken az egész ország területén jelen van. Az erdei béka a lomboserdők jellegzetes faja, többnyire éjjel aktív, de párás, nyirkos időben nappal is mutatkozhat. Táplálékát az erdő avarszintjén vagy erdei tisztásokon, sűrű növényzet között keresi. Rovarokra, férgekre, meztelencsigákra vadászik. Erős hátsó lábainak hosszú ugrásaival halad, menekülés közben a nagyobb példányok 1-2 m-eseket is ugorhatnak.
10. Az erdei tornapálya egyes állomásainak játékos leírása.
11. 
A zöld gyík hazánk legnagyobb testű gyíkfaja, a teljes hossza a 40 cm-t is elérheti, amelynek mintegy a felét a farok adja. Hazánk egész területén elterjedt. Nappal aktív. A reggeli, hűvösebb órákat valamilyen kiszögellésen, farönkön, faágon a napon sütkérezve tölti, a legforróbb, déli és kora délutáni órákat pedig árnyékosabb helyre húzódva vészeli át. Zsákmányként étlapjukon elsősorban sáskák, mindenféle kisebb rovar és pókok szerepelnek, de elfogyasztják a rágcsálók újszülött kicsinyeit és a fiatal gyíkokat is. Májusban, a szaporodási időszak során a hímek ádáz harcot vívnak egymással, melynek nyomát a hímek a testükön látható sebek, forradások formájában őrzik. Menekülés közben, végső fegyverként, ha mégis fogságba esnek, képesek egy izom megfeszítésével eltörni a farokcsigolyáikat, s így „ledobni” a farkuk egy részét. Amíg a ragadozó a rángatózó farokvégre figyel, a zöld gyík egérutat nyerhet.
12. 
A fürge gyík közepes méretű, teljes hossza 20-23 cm, ennek jóval több, mint a felét a farok teszik ki. Hazánkban általánosan elterjedt. Kedveli az üde réteket, főként tavak, vízfolyások mentén. Az alföldi vízjárta gyepeken ugyancsak gyakori. Megtalálható nedves erdőszegélyeken, de hegyvidéki kaszálókon, erdei tisztásokon is. Március végén bújik elő téli rejtekéből. A kis gyíkok július végén, illetve augusztus első felében bújnak ki és azonnal önálló életet kezdenek. A fürge gyík az éjszakát védett helyen tölti: lyukban, kő vagy farönk alatt. Reggel már korán előbújik, még akkor is, ha a fű erősen harmatos, sőt azt gyakran nyalogatja. Egész nap aktív, de kerüli a tűző napot. Az időjárástól függően általában október első felében húzódik téli álomra, lyukakba, farönkök alá, kövek közé, fagymentes helyekre. Táplálékát különböző bogarak, lepkék, sáskák, tücskök pókok stb. teszik ki.
13. Mogyorós pele, mókus, cickány, borz, menyét, őz...- Törökbálint erdeiben élő állatfajok.
Szerző: Sípos (S) Gyula