Városmesék 11. - Ki lakik a toronyban?
Sípos (S) Gyula: Ki lakik a toronyban?
Ha megkérdeztük volna egykor a lányiskolában tanulókat, gondolkodás nélkül rávágták volna, hogy természetesen Gomulka. De ki volt Gomulka, aki állítólag még akkor költözött be a kápolna fölötti harangtoronyba, amikor az épületet Zimándy Ignác a XIX. század végén építtette?
Városmesék 10. - Johi
Sípos (S) Gyula: Johi
Ez egy nagyon személyes történet Hadik Gyula bácsi lány unokájáról, Johiról (Johanna), illetve a történet még sokkal előbb kezdődött…
Városmesék 9. - Jankó és Szent Antal halat fognak
Sípos (S) Gyula: Jankó és Szent Antal halat fognak
Akkoriban történt mindez, amikor a Hosszúréti patak még szabadon futott a Fő utcán át és kis hidak íveltek rajta keresztül. Nem volt még Géza fejedelem utca sem és házak sem a domboldalon, hanem csak nád és patak, és a tavat is szabadon körbe lehetett járni bárkinek.
Magyar halovin (szatíra)
Tudjuk jól, hogy mindig erős volt a vágy népünkben, hogy integrálja a világ sokféle kultúráját, annyira, hogy olykor még a szerzők neveit is magyarra fordítottuk (Verne Gyula, May Károly). És íme, nemzetközi halloween mintájára megszületett a magyar halovin is – tessék parancsolni, itt a beszámoló első kézből!
Városmesék 8. - Hogyan rendezték el az angyalok a törökbálinti helyzetet?
Sípos (S) Gyula: Hogyan rendezték el az angyalok a törökbálinti helyzetet?
Olyan magasról jött az utasítás az angyaloknak, hogy annál fentebbről már nem jöhetett: a törökbálinti helyzetet meg kell oldani!
Városmesék 7. - Epigonus
Sípos (S) Gyula: Epigonus
Őszintén bevallhatom, hogy az isteni Marcus Aurelius császárt még az isteni Augustus császárnál is nagyobbnak tartom, bár sztoikus filozófiáját elsajátítanom sohasem sikerült. Hódolok előtte, mert neki köszönhetek mindent. Ott voltam első hadjáratában, amit társcsászára, az isteni Lucius Verus hadjárata után már egyedül vezetett Pannoniába. Itt mutatta meg először, hogy valódi filozófus: semmibe vette vagyonát és kényelmét, a császári kincstárat is elárvereztette a birodalomért és katonáiért, hogy nekünk a tisztességes zsoldot megfizethesse.
Városmesék 6. - Egy öreg kuglipálya monológja
Sípos (S) Gyula: Egy öreg kuglipálya monológja
Meg se kérdezem, hogy láttok-e engem a képen, úgyis tudom, hogy nem láttok. Nem is láthattok, hiszen a kapu mögött vagyok, meg aztán, talán azt se tudjátok, hogy vagyok, és ott vagyok. Honnan is tudhatnátok?
Városmesék 5. - Egy ház hangja
Sípos (S) Gyula: Egy ház hangja
Mint tudjuk, minden épületnek van hangja. Természetesen nem azokra a zörejekre és dallamokra gondolok, amit a benne élő emberek csapnak jártukban-keltükben, vagy a vízcsövekben surrogó víz, a gázláng, vagy a levegő surranása a nyitott ablakon keresztül – hanem a ház, torony, ól, épület saját hangjára.
Városmesék 3. - A szobrok védőszentje
Sípos (S) Gyula: A szobrok védőszentje
Mert a törökbálinti szobrok néhány évtizede még nem úgy néztek ki, mint ahogy most láthatjuk őket. A Szent Vendel szobor báránykái teljesen elkoptak, s Vendel is arctalanul álldogált a volt HÉV-végállomásnál. (Valamikor, réges-régen ott gyűjtötték a szállításra váró állatokat, kellett hát a pásztorok védőszentje is, segítségnek.) Nagy Szent Teréz is kopottan álldogált a Munkácsy utcában, olvashatatlan felirattal. A plébánia előtti Hit-Remény-Szeretet szobrot pedig annyira megette az idő vasfoga – már ha van ilyen neki -, hogy restaurálni se lehetett, Hadik Gyula szobrász alkotása került a helyére.
Városmesék 4. - Anyai szeretet
Sípos (S) Gyula: Anyai szeretet
Ha szerdánként este hét és nyolc óra között fényt látsz a Mária segíts kápolna ablakából kiszűrődni – azok mi vagyunk. Mióta felújították a kápolnát, minden héten oda járunk, hogy ott imádkozzunk a környéken lakókért, egész Törökbálintért, és persze egész egyházunkért és hazánkért.
Városmesék 2. - A Kerekdomb igaz története
Sípos (S) Gyula: A Kerekdomb igaz története
Mivel sokféle szóbeszéd kering a Kerekdomb eredetéről, illő és helyes, hogy elmondjam annak valódi történetét.
Akkoriban bizony még tejjel-mézzel folyó kánaán volt ez az ország. Folyói minden évben kétszer kiléptek ágyukból, s elöntötték a földeket. Ahogy visszahúzódtak, minden lapályon, mélyedésben hátrahagytak valamit magukból. S ahogy szikkadt a meder, csökkent a víz, az emberek csak odamentek fonott kosaraikkal, s úgy merték ki a halakat. De még rá is segítettek, maguk húztak árkokat a víznek, maguk rekkentették el, hogy hónapra rá bőven szüretelhessék a folyó termését. S ez még csak a víz! De a föld sem volt pusztaság, erdő borította a hegyeket és síkokat is. Benne megélt még a bölény és a medve is, hogy az apróbbakról ne is beszéljünk.
