Uncategorised
A Fatimai Boldogságos Szűz Mária - a történet
1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb volt, mint a nap.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2016. március 6. vasárnap. Részletek:
Megválasztotta első "transznemű" püspökét a lutheránus egyház
Bibliai gyökereivel szögegyenest szembemenve az evangéliumi lutheránus egyház az amerikai Sieraa Pacific zsinaton a napokban a "transznemű" Megan Rohrert választotta meg püspökévé.
Oscar-díjat nyert a magyar film: győzött a Saul fia
Magyar idő szerint február 29-én hajnalban, vasárnapról hétfőre virradóra adták át az Oscar-díjakat: magyar egész estés film 1989 óta nem volt a jelöltek között, utoljára pedig 1981-ben nyertünk a Mephistóval.
Istent és az ő igazságosságát szolgálta – Boldoggá avatták Livatino bírót, a maffia áldozatát
2020. december 21-én Ferenc pápa hagyta jóvá a dekrétumot, mely elismeri Rosario Livatino vértanúságát. Világi hívő volt, akit a hit elleni gyűlöletből gyilkolt meg a szicíliai maffia 1990. szeptember 21-én a Canicattìból, szülővárosából Agrigentóba vezető út mentén. Bíróként a szülőföldjén maradt, azon a földön, amelyet Boldog Giacomo Cusmano már a 19. század végén missziós területnek, a vértanúság földjének nevezett.
A püspöki konferencia körlevele a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez országszerte. Az adományozásra buzdító körlevelet, amelyet az alábbiakban közlünk, hazánk valamennyi katolikus templomában felolvassák február 28-án, nagyböjt 3. vasárnapján:
Bezárt az internet egyik legvéresebb része
Tizenöt év után lehúzta a rolót a LiveLeak nevű videómegosztó, ami rengeteg netezőnek okozott traumákat és rémálmokat. A 2006-ban indult gore oldal a rendkívül brutális videóiról volt híres, többek közt itt lehetett megnézni a Szaddám Huszein kivégzéséről, vagy James Foley újságíró lefejezéséről készült felvételeket – tehát olyan típusú dolgokat, amiket a YouTube és más felületek nem tűrnek meg.
A Szűzanya 2016. február 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekeim! Ebben a kegyelmi időben mindnyájatokat megtérésre hívlak. Gyermekeim, ti keveset szerettek, s még kevesebbet imádkoztok. El vagytok veszve, s nem tudjátok, mi a célotok. Fogjátok a keresztet, nézzetek Jézusra, s kövessétek Őt. Ő önmagát adja nektek a kereszthalálig, mert szeret titeket. Gyermekeim, hívlak benneteket: térjetek vissza a szívvel való imádsághoz, hogy megtalálhassátok a reményt, s életetek értelmét, az imában. Én veletek vagyok, s imádkozom érettetek. Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra."
Medjugorje, 2016. február 25.
Elhunyt Csillik János atya
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy életének 60., papságának 34. évében elhunyt Csillik János atya, akit a nagyfalui magánkinyilatkoztatás kapcsán sokan megismertek és megszerettek. Temetési szentmiséje február 29-én 14 órakor lesz a nagyfalui templomban, 15 órakor a Szentháromság hegyen helyezik örök nyugalomra. Isten nyugosztalja!
Az állatok érzelmeiről
Akinek van kutyája, magától értetődőnek veszi, hogy kedvence időnként izgatott, boldog, ingerült, unott, játékos vagy éppen szégyenkezik. Mégis az emberiségnek – és különösen a tudománynak – nagyon furcsa a kapcsolata az állati emóciókkal: hajlamosak vagyunk magunkat kivételesnek, felsőbbrendűnek tartani, és valósággal tagadjuk, hogy az állatoknak hozzánk hasonló érzelmeik lennének.
Karl Barth Isten szeretetéről
"A kiválasztottnak az a rendeltetése, hogy engedje: szeresse Isten. Olyan emberként kell élnie, akitől felfoghatatlan és meg nem érdemelt jóságában Isten nem akart megválni, s ezért mindörökké nem akar megválni.