Uncategorised
Tavasz
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2024. március 7-én. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Erőszakos hatalom
"Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette." (Mk 6,14–29)
A hatalommal bíró, önigazult ember végül mindenre hajlandó lesz, csak hogy hatalmát védje.
Drága Istenünk, ne engedj minket kísértésbe esni, de szabadíts meg a gonosztól, mert benned bízunk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Véres összecsapásba torkollott a sátánista szertartás
Keresztény tüntetők és sátánisták csaptak össze a kansasi törvényhozás épületében. A fekete misét vezető férfit és három másik személyt őrizetbe vettek, miközben a Capitolium előtt több százan tüntettek. A vallásszabadságra hivatkozó sátánisták és a keresztény értékeiket védő ellentüntetők konfliktusa új fejezetet nyitott az amerikai egyház és állam szétválasztásának vitájában.
Rajzfilmen a Csongor és Tünde
Dargay Attila, a magyar animáció legendája évtizedeken át dolgozott Vörösmarty Mihály klasszikusán, a Csongor és Tündén. Sajnos nem maradt ideje és lehetősége elkészíteni belőle egy egész estés adaptációt, de a tervei alapján most megtette helyette az utolsó tanítványa, aki a nagy elődhöz méltó munkát végzett.
Köszönet!
Hálás szívvel szeretném megköszönni a kedves testvérek nagylelkű adományát amivel gondozott cigánycsaládjaink gyermekeinek iskolakezdését segítették. (Különös örömet okozott amikor időt, fáradságot, pénzt felajánlva megvásárolták az iskolai szereket a testvérek ezeknek a családoknak. - ez nem kis feladat, van ahol 10 gyerek van a legkülönbözőbb életkorban, vagy ahol kisegítő iskolához, másik esetben foglalkoztatóhoz kellett vásárolni...)
Szeretet történet - a három fiú
Három asszony ment vízért a kútra. Nem messze onnan egy öreg üldögélt a padon, és figyelte, hogyan dicsérték az asszonyok fiaikat.
Adventi ez + az programjainkból
Gyógyító összejövetelek és lelki napok, Sárkányszelídítők zenés műsor, jótékony célú vásár... Részletek:
Homokkirályságok és a szikla-alap
Ebben a rövid írásban azt szeretném megmutatni, miért van az, hogy olyan nehezen épül Isten országa bennünk és közöttünk és miért olyan könnyű elcsúszni ebben.
Jézus azt mondja, hogy boldog ember az, aki sziklára építi házát, mert amikor jön a vihar, a szél és árvíz nem tudja azt lerombolni. A mi nagy problémának pedig az, hogy születésünk óta óhatatlanul és törvényszerűen olyan kultúrában élünk – bármilyen néphez, nemzethez és valláshoz tartozzunk is -, ami homokra épül. Miért van ez így?
Mi is részesei vagyunk
"Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak." (Mk 6,7–13)
Jézus tanítványaiként mi is részesei vagyunk ennek a küldetésnek.
Kenj fel minket Szentlelkeddel a szolgálatra Istenünk, hogy körül járva jót cselekedhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élő adás a szobából 108: Megdöbbentő tények Krisztus kereszthaláláról és a húsvétról
- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Hat bíboros, köztük Erdő Péter ellen követelnek eljárást
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye értetlenül áll a kezdeményezés előtt. - Hat bíboros ellen kezdeményez eljárást a SNAP nevű, magát, áldozatvédő szervezetként azonosító csoport. A megvádolt személyek között van Erdő Péter magyar bíboros is, akit egyébként hosszú ideje esélyesnek tartanak a pápai trónusra is. A SNAP a Survivors Network of those Abused by Priests rövidítése, azaz papok által zaklatott személyek hálózatát jelenti. Öndefiníciójuk szerint olyan emberek alkotják a csoportot, akiket korábban valamely egyházi személy, pap, apáca, vagy rabbi abuzált szexuálisan.