Az apai kötődés más, és ebben rejlik az értéke

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 12. szombat

Nem véletlen, hogy az apák általában vehemensebben játszanak a gyerekeikkel. A kettejük közötti kötődést éppen ezek a heves interakciók erősítik. Emellett pedig van még egy különleges szerepük: a kihívás.

660 pedofilgyanús embert fogtak el Nagy-Britanniában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 17. csütörtök

Hatszázhatvan embert gyanúsítanak pedofíliával Nagy-Britanniában, írja a Telegraph és a BBC. Az egész országra kiterjedő rendőri akcióban orvosokat, tanárokat, gondozókat és volt rendőröket vettek őrizetbe. A többségük büntetlen előéletű, korábban fel sem merült, hogy szexuális bűncselekményeket követtek volna el. Ugyanakkor horogra akadt harminckilenc olyan erőszaktevő, akik szerepeltek a nyilvántartásban.

Valós veszély, hogy posvánnyá válik a Balaton

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 12. szombat

Reális forgatókönyv a Balaton eliszaposodása és mocsárrá válása – állítja Jordán Ferenc, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója a Very Important Planetnek adott interjújában, aki szerint nincs valódi összefogás, így akár ökológiai katasztrófa is bekövetkezhet.

Alkotótábori képriport

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 16. szerda

Harmadik éve szervezünk Szeretet Földje nyári alkotótábort, az idei június 23-27 között volt Törökbálinton. A következő képek a tábor résztvevőit, hangulatát mutatják be:

A magyar pedagógusok megbecsültségéről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 11. péntek

Elkeserítő adatokkal szolgál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) frissen megjelent anyaga, az Education at a Glance 2020 a magyarországi tanárok társadalmi és gazdasági besorolásáról – írja a Portfólió. A magyarországi  pedagógusok legalább 30 százalékkal kevesebbet keresnek, mint egy átlagos diplomás. És a helyzet még ennél is rosszabb...

Magyarul is ki kell írni Kolozsvár nevét

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 15. kedd

Nem jogerősen arra kötelezte a bíróság a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy magyarul is írja ki a város nevét a táblákra. A román törvények szerint akkor kell kiírni egy kisebbség nyelvén is a város nevét, ha legalább a településen élők húsz százalékát teszi ki a kisebbség, vagy ha olyan jelentős lélekszámú őslakos közösség kéri azt, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán, írja az MTI.

Hetente még mindig 30 magyar lesz öngyilkos

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 11. péntek

A javuló tendenciák ellenére itthon még mindig az öngyilkosság a vezető halálokok egyike a fiatalok körében. Fontos, hogy ne csak ma tegyünk ellene.

Vatikáni kezdeményezés: egy perc csöndes ima a békéért a futballvébé döntője előtt

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 13. vasárnap

A párbeszéd és a béke szellemében kezdeményezte a Kultúra Pápai Tanácsa kampányát: #PAUSEforPeace, Szünet a békéért. A kezdeményezésről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Melchor Sanchez de Toca y Alameda atya, a pápai tanács kultúra és sport szekciójának altitkára.

Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde...

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 12. szombat

Pénteken készült el az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése az április 6-i magyar parlamenti választásról, amiaz elismerés mellett komoly kritikákat fogalmaz meg a választási törvénnyel és a kampányidőszakban tapsztaltakkal kapcsolatban:

Egymilliárdot is elérheti az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek száma

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 10. csütörtök

A világ népességének rohamos növekedése, az élelemhez, a vízhez való nehezebb hozzáférés és a természeti katasztrófák fenyegetése miatt 2050-re akár egymilliárd ember is lehet a földön, aki akarata ellenére elhagyni kényszerült otthonát - becsli az ausztrál székhelyű Insitute for Economics and Peace (IEP).

Ászja Bibi: Vessenek véget a gyermek menyasszonyok drámájának!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 10. csütörtök

A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet igazgatója, Alessandro Monteduro videointerjút készített Ászja Bibivel, aki a keresztényüldözés szimbolikus alakjává vált. A pakisztáni asszony köszönetet mondott Ferenc pápának lelki és hitbeli támogatásáért.