Uncategorised
A papok a béke közvetítői Belaruszban, a püspökök igazságot és tárgyalást kérnek
A Belarusz Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Tadeusz Kondrusiewicz, illetve az ország más püspökei és papjai megszólalásait adjuk közre az országban kialakult drámai helyzetről.
Japán bíróság: Az atomerőművek sértik az élethez való jogot
Egy japán bíróság megtiltotta az atomerőművek újraindítását arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik az emberek élethez való jogát, írja az MTI. A fukui körzeti bíróság a Kanszai Electric energiaszolgáltató cég ellen indított perben hozott elsőfokú ítéletének indoklásában azt írta: mivel tudományos módszerekkel nem jelezhető előre a jövőbeli földrengések ereje, ezért olyan intézkedések sem foganatosíthatók, amelyekkel egyértelműen garantálható lenne a létesítmények biztonságos volta, és ezáltal a környékükön lakók életének védelme.
Szűz Mária mennybevétele – Nagyboldogasszony
A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A II. vatikáni zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (Lumen gentium, 58). Ezért ő előttünk jár ezen az úton, elkísér és támogat bennünket.
Új könyvet adnánk ki a cigánymissziós munkánk részeként
Balog Elemér zenész, író, cigánypasztorációs munkatársunk rendszeres szerzője honlapunknak, több novelláját megjelentettük a Cigányélet című könyvünkben is. Most önálló kötettel jelentkezne, amelynek munkacíme egyben egyik novellájának címe is: A halott cigány a legjobb cigány?
10 éve hazánkban él, idegennek számít - éhségsztrájkoltak...
Augusztus 5-én a nyírbátori idegenrendészeti fogdán fogva tartott 52 külföldi nagy többsége megtagadta, hogy az őrizeti hely által biztosított ételből egyen. Augusztus 11-én a győri idegenrendészeti őrizetesek nagy része is csatlakozott a tiltakozáshoz. Kik azok az emberek, akiket ott tartanak fogva? Egy tipikus személyes történet és kérdezz-felelek a Magyar Helsinki Bizottságtól.
A káromlási törvény újabb áldozatokat követel Pakisztánban
A Fides hírügynökség újabb adatait – nyílt utcán kivégzett keresztényekről, megvádolt televíziós csatornáról – a Vatikáni Rádió olasz nyelvű honlapja közli.
Egy nap különbséggel álltak az Egyház szolgálatába a Szaplonczay fivérek
Kocsis Fülöp érsek-metropolita augusztus 8-án Szaplonczay Mátét, augusztus 9-én Szaplonczay Márkot szentelte diakónussá a máriapócsi bazilikában.
Még két napig lehet 1%-os felajánlást tenni
Ha még nem döntött, válasszon minket (légyszi, légyszi, légyszi, légyszi!)... 1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A szakállas nő rajongói
Az osztrák kancellár gratulált neki és vele fotózkodott, a bécsi érsek hosszan méltatta, Bécsben koncerttel ünnepelték és itt egy ifjú rajongója:
Valószínűleg eddig ön is rosszul időzítette a fogmosást
Nem rögtön étkezés után, hanem csak fél-egy órával később érdemes fogat mosni – derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből. A fogmosás helyes időzítése legalább annyira fontos az optimális fogápoláshoz, mint a fogmosási technika, a fogkefe vagy a fogkrém. Különösen nyáron igaz ez, amikor a sok gyümölcs és savas frissítő ital tovább fokozza a saveróziót.
Életem legfőbb tanulsága a pünkösd – Találkozás a 80 éves Kovács Gábor pap költővel
>A közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Kovács Gábor római katolikus pap és költő, többek között a Mágia és hit című könyv szerzője. Betegeskedése miatt visszavonultan él egy kis zsámbéki házban. Otthonában beszélgettünk (Magyar Kurir) vele.