Uncategorised
Félmillió magyar dolgozik külföldön
300 ezer magyar dolgozik Nagy-Britanniában, nagyrészt Londonban, 100 ezer munkavállaló Németországban, jellemz?en Berlinben, Bajorországban és Baden-Württembergben körülbelül 50 ezren Ausztriában és 50 ezren az unió többi országában, közölte a nagykövetségek becslésére hivatkozva a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán.
Pszichológusok tiltakozása a tervezett nemzeti konzultáció ellen
Itt a tiltakozó levelük, amit hétfő délutánig több, mint kétszáz pszichológus írt alá:
47 szabad vállalkozási zóna a gazdaság fellendítéséért
Dolgozónként 400 ezer forintos kedvezményt ígér a kormány a szabad vállalkozási zónákban. Szerdán hozták nyilvánosságra, hogy melyik 47 térség részesül az adó és járulékel?nyökb?l.
Legmélyebb vágyunk a kapcsolat – Guba Judi és Imre terapeuták a házasság karbantartásáról
Ebben az interjúban sűrűn egymás mellé fog kerülni a házasság és a terápia szó, ami első pillantásra nem szerencsés. Azt az érzést keltheti ugyanis, hogy a házasság olyasmi, amihez terapeuta kell. Ez kicsit olyan, mint amikor valakinek gyógyszereket írnak fel, és ettől betegségtudata lesz. Hiszen csak nem kellene neki gyógyszer, ha nem volna beteg! Ezért az első kérdésem az, hogy...
Abortuszellenes tömegtüntetést tartottak Washingtonban
Klímavédelmi akcióterv
Klímavédelmi akciótervet fogadott el a kormány a héten. Itt van a 11 pont, reméljük megvalósul:
Ez lehet 2013 egyházi szenzációja?
Szenzációs hírrel szolgált a lengyel köztévé római tudósítója karácsonykor. Bejelentése szerint vatikáni források azt állítják, hogy alig nyolc évvel halála után, 2013 őszén szentté avatják a lengyel származású II. János Pál pápát.
A rákos megbetegedések 8 figyelmeztető jele
Mindenki tehet a maga és környezetében élők egészségéért. Az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás mind a rákbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti. A korai felismerés pedig életet menthet, ezért ismerni kell az alábbi nyolc figyelmeztető jelet:
Rekordnagy sáskajárás, 13 millió embert fenyeget az éhínség
Az egyiptomi vándorsáskák (más néven simán sivatagi sáskák) a legpusztítóbb élőlények között vannak, mivel egy egy négyzetkilométer nagyságú raj annyi takarmányt tud felzabálni, amennyi elég 35 ezer embernek egy egész évre.
Nyílt levél a Katona József Színház igazgatójához
A Katona József Színház "Cigányok" című indulatokat kavaró (botrányos) darabja miatt a Független Színház Peer Gynt ösztöndíjasai nyílt levéllel fordultak a színház igazgatójához:
Ez is lehetséges? - lemondott a holland királynő
Olyan szokatlan ma már, hogy valaki önként, önmérsékletet tanúsítva, lemondjon bármilyen el?nyr?l, pláne hatalomról, hogy muszáj feltennünk a honlapra: s nagyanyja által kezdett szokásnak megfelel?en Beatrix holland királyn? lemondott trónjáról legid?sebb gyermeke javára. A 75 éves királyn? szerint az uralkodás nem volt túl megterhel?, de "most jött el az ideje" a távozásnak.