Uncategorised
Gallagher érsek: Ha valaki tényleg komolyan békét akar, abbahagyja a bombázást
Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkár március 27–30. között hazánkba látogatott. Március 30-án, a szentmise után a Szent István-bazilikában exkluzív beszélgetés keretében kérdeztük (Magyar Kurir) a vatikáni „külügyminisztert”.
Tanulságos történet Wass Alberttől, az összetartás erejéről
Ünnepi 40 órás Szentségimádás
"Kedves Testvérek! Szeretettel hívlak Benneteket ebben az évben az utolsó, ünnepi 40 órás Szentségimádásunkra az ISTENI SZERETET KÖZÖSSÉG MÁRIA KÁPOLNÁJÁBA. December 27-től 29-ig, péntek este 7-től vasárnap délelőtt 11-ig. Részletek:
Karácsonyi akcióink a szegények között és a kórházban
A karácsony előtti „ szeretet kampány” számomra egy kicsit idegen. Szeretném, ha egész évben ugyanezzel a lendülettel tudnánk megélni a szeretetünket, az ajándékozás örömét, átélni azt az ajándékot - ami szinte elhalványul – ami a lényeg, Isten önmagát ajándékozta nekünk, ezért mi is ajándékozni akarunk, mert ezt a szeretetet nem tudjuk és nem akarjuk magunknak megtartani. Hála Istennek a Szeretet Földje közösségben nem csak a karácsonyhoz köthető a másokért való küzdelem, együttérzés, szeretet. Most mégis az adventi-karácsonyi akcióinkról számolok be:
A legradikálisabb változás
Jézus Krisztus kereszthalálával, feltámadásával és mennybe menetelével a legradikálisabb változás történt a világ életében, az emberiség történelmében, és különösképp azokban, akik Jézus Krisztus követőivé váltak:
Gyerekek az iskola udvaron
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2023. október 18-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Tanúságtételek sorozata
"Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet, és elvitte Jézushoz." (Jn 1,35–42)
Keresztelő János tanúságot tesz Jézusról Andrásnak, aztán András Péternek... és így tovább, napjainkig.
Jöjj Szentlélek és tégy bátor tanúságtevővé minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa kérésére és biztatására: ima a békéért
A békétlenség, viszály, háború megöli a szeretetet és romba dönti az egész világot. Ezért kérünk Béke Fejedelme, szentséges Istenünk, hogy hozd el a békét a szívünkbe, békét a családunkba, békét egyházunknak és hazánknak, békét Ukrajnának és Oroszországnak, Izraelnek és a palesztinoknak, békét Ázsiának és Afrikának, békét minden népnek és az egész teremtett világnak! Szabadíts meg minket a gonosztól, a gyűlölet, viszály és háború szítóitól, haszonélvezőitől, antikrisztusi vezetőktől és minden megszálló hatalomtól! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Az áldozati bárány…
Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek.
Különös történet az isteni gondviselésről
1950-ben egy este felrobbant egy nebraskai templom, mindössze öt perccel a kóruspróba tervezett kezdete után. Tizenöt ember közül, akiknek akkor ott kellett volna lennie, egy sem sérült meg, mert mindenki késett, még senki sem érkezett meg, amikor az épület összeomlott:
"Jerikó" Magyarország körül
Országjáró 50 napos gyalogos zarándoklatot tartanak a jövő évben Magyarországon. A zarándoklat célja: csatlakozva Szent István király országfelajánlásához az ország imádságos körüljárása által közbenjárás népünk megtéréséért, a kiengesztelődésért, a bűn vaksága alóli felszabadulásért, engesztelés a magzatgyilkosságok, istentagadások, bálványimádások miatt.
Jerikó falai leomlottak, mert a nép hittel zarándokolt a falak körül. Ezzel a hittel kívánja a bűn falait ledönteni az ima erejével a zarándoklat, és megértést, egységet, megújulást hozni életünkbe.