Uncategorised
Óriás-víztározóval készülne a kormány a globális felmelegedésre
A kormány előtt van egy fejlesztési terv, amely csatornákat és víztározókat telepítene a Duna–Tisza közén. Egy kecskeméti szakmai konferencián mondta el a Fidesz egyik képviselője, hogy a vizet a Dunából vennék ki, és felszivattyúznák a Homokhátság magasabb területein kialakítandó tározóba.
„Feloldozlak téged” – Pio atya különleges szobra Amerikában
A pennsylvaniai Greensburgben, a bencés nővérek Szent Emma-kolostorának kertjében áll Pietrelcinai Szent Pio atya különleges szobra. A kanadai művészt, Timothy P. Schmalzot – a „Hajléktalan Jézus” című szobor alkotóját – egy névtelen adományozó bízta meg az életnagyságú szobor elkészítésével.
A gyerekek már jóval a beszélés előtt értik a szavakat
A babák már jóval azelőtt elkezdenek szavakat és a jelentésüket tanulni, hogy ők maguk elkezdenének beszélni, és a kutatók kezdik érteni, hogyan csinálják – írja a Scientific American.
Magyar püspökök a pápánál – Mohos Gábor a találkozás kulisszatitkairól
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) november 20. és 25. között ad limina látogatást tesz a Vatikánban. Az esemény magyarországi főszervezőjét, Mohos Gábort, az MKPK titkárát kérdezte Vértesaljai László SJ a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében.
Ferenc pápa: A misén belépünk a Golgota eseményeibe, és nem színielőadásra megyünk!
A Szentatya november 22-én folytatta katekéziseit a szentmiséről. A mise emlékezet jellegéről elmélkedett, a szentmise ugyanis Krisztus húsvéti misztériumának emlékezete. Ferenc pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Több száz weboldal rögzíti minden mozdulatunkat
Egy új kutatás szerint népszerű weboldalak százai használnak olyan szkripteket, amelyekkel valós időben rögzítik a látogatók minden egérmozdulatát, oldalgörgetését és billentyűleütését, utóbbiakat ráadásul akkor is, ha a beírt szöveget küldés nélkül törli a felhasználó – írja az Ars Technica.
„Szólj Be a Papnak!”
Tokodi László domonkos szerzetes Veres János református és Asztalos Richárd evangélikus lelkipásztorral tavasz óta havi rendszerességgel vitafórumot tart Debrecenben. A „Szólj Be a Papnak!” rendezvényein bárki szabadon felteheti hittel, Egyházzal kapcsolatos kérdéseit. Interjú:
Intézményesített pedofília
Botrányos döntésre készülnek Irakban: az iraki síita pártok kilenc éves kortól akarják engedélyeztetni a kislányok házasságkötését! Síita parlamenti képviselők az 1959 óta hatályos 188. számú polgári jogi törvény módosítását javasolták az iraki parlamentben. Ez a terv többek között arra irányul, hogy csökkentsék a minimális életkort a lányok kiházasítását illetően, és már kilenc éves koruktól frigyre léphessenek…
Botrány az új világvége jóslat körül, a NASA is megszólalt
David Morrison a NASA elismert kutatója. Valódi bolygókat tanulmányoz, és valódi felfedezéseket tesz a valódi világegyetemmel kapcsolatban. Ám az utóbbi időszakban valami más köti le a figyelmét: szüntelenül reflektálnia kell az utóbbi idők képtelenebbnél képtelenebb világvége jóslataira.
Erdő Péter: Aktuális egyházi és társadalmi kérdésekről beszélt Ferenc pápa a magyar püspökökkel
A magyar főpásztorok november 20. és 24. között ad limina látogatásra érkeztek Rómába. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai november 20-án kétórás beszélgetésen vettek részt az egyházfővel. Ez volt a püspöki kar hivatalos vatikáni látogatásának első megbeszélése. A látogatást követően Erdő Péter bíboros, prímás nyilatkozott a találkozóról.
Egy lelet, ami felboríthatja az emberi evolúció elméletét
Egy Kínában talált 260 000 éves koponya teljesen átírhatja mindazt, amit az emberi evolúcióról tudunk. A dali ember koponyájaként ismert lelet vizsgálatának legújabb eredményeiből egyes tudósok arra következtetnek, hogy a távol-keleti országban fellelt fosszília rendkívül hasonlít a legrégebbi ismert marokkói Homo sapiens maradványokra. A csontfosszíliák nagyjából 10 000 kilométer távolságra vannak egymástól - írta az Origo a Daily Mail és a New Scientist cikke alapján.