Uncategorised
A nigériai keresztényeket a világ harmadik legveszélyesebb terrorszervezete üldözi
Nulláról 31%-ra nőtt a keresztények száma - következmény: 2006 és 2014 között több mint 12 ezer keresztényt öltek meg, közel kétezer templomot romboltak le, és a kitelepítettek száma elérte a 1,4 milliót Nigériában – tájékoztatta Joseph Bagobiri, Kafanchan püspöke a Szükséget Szenvedő Egyház képviselőit a szervezet római központjában tartott találkozón.
A Lélek józan mámora
Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház kapucinus szónoka adventi prédikációjában - amelyet Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára tartott -, utalt VI. Pál pápa 1975-ben, a karizmatikus megújulás közösségei számára tartott elmélkedésére, melyben a pápa idézte a Szent Ambrusnak tulajdonított himnuszt, mely arra buzdít, hogy „örvendezéssel igyuk a Lélek józan mámorát”. VI. Pál pápa e himnusztöredéket „a karizmatikus megújulás programjának és egyúttal elismerésének” nevezte. Az egyház ezt a merész szentambrusi kijelentést később megszelídítette, mert túl erősnek tartotta az eredeti ebrietas, részegség, mámor kifejezést.
Interjú Böjte Mihály ferences atyával, a csíksomlyói Mária kegyhely házfőnökével az UNESCO elutasító döntéséről
Interjú Böjte Mihály ferences atyával, a csíksomlyói Mária kegyhely házfőnökével a december 3-i Unesco döntésről, mely elutasította a csíksomlyói búcsúnak a védett szellemi kulturális örökségek listájára való felvételét.
Ferenc pápa: Az örömhírrel nem várhatunk, a világ szomjazik rá!
"Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Közeledünk a karácsonyhoz, és Izajás próféta ismét segít, hogy meg tudjunk nyílni a reményre, és be tudjuk fogadni az üdvösség érkezéséről szóló örömhírt. Izajás könyvének 52. fejezete azzal a Jeruzsálemhez intézett felszólítással kezdődik, hogy keljen föl, rázza le magáról a port és a bilincset, öltse magára legszebb ruháit, mert az Úr eljött megszabadítani az ő népét (Iz 52,1–3). És hozzáteszi: „Azon a napon megismerik majd az én nevemet, és megértik, hogy én magam mondom: »Itt vagyok!«” (Iz 52,6)
Nem számok, hanem arcok – A körmendi plébánián befogadott menekültek története
Körmenden a sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek és kaptak december 13-án Németh Zoltán plébánostól, aki nyolc főt befogadott a plébánia közösségi házába. Utánajártunk (Magyar Kurir), kik ők, honnan jöttek, milyen reményeik és aggodalmaik vannak.
Menekülteket fogadott be a körmendi plébános
Körmenden a sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek és kaptak december 13-án Németh Zoltán plébánostól, aki nyolc főt befogadott a plébánia közösségi házába.
Interjú Ferenc pápával a belga katolikus hetilapban: „Az irgalom drága és olcsó”
Érintett témák: Az államnak tiszteletben kell tartania az ember nyitottságát a transzcendenciára. Csak eltorzult vallásosság szít háborút, fundamentalista csoportok minden vallásban vannak. Darabokban harmadik világháború zajlik. Vannak országok, amelyek mindkét háborúzó félt fegyverekkel látják el. Európában hiányoznak az igazi vezetők. A pápa nem tervezi, hogy elmegy Belgiumba. Hogyan sikerült az irgalmasság szentéve? Mit jelent szinodális egyházként működni? Nagyon fontos a szabad véleménynyilvánítás és a testvéri megvitatás az egyházban. Mit üzen a pápa a belga fiataloknak? A média feladata és kísértései. Három tanács a papoknak. - A Tertio című belga katolikus hetilap készített interjút Ferenc pápával az irgalmasság rendkívüli szentévének lezárása alkalmából. Az eredetileg spanyolul zajlott beszélgetés december 7-én jelent meg. Az interjú teljes fordítását közöljük:
Már megint a Bibliának van igaza?
A teremtés könyve szerint Isten először a madarakat teremtette meg - most új bizonyítékot találtak rá, hogy a dínók tollasak voltak... ugyanis egy 99 millió éves dinoszaurusz maradványára bukkantak rá borostyánba zárva, ami egy egészen példa nélküli felfedezésnek számít – írja a CNN. - Ez pedig egy dínófarok, tollakkal...
Megtalálták a majomszerűvé "restaurált" spanyol Jézus-freskó eredeti festményváltozatát
Biztosan mindenki emlékszik a jó szándékú, de kétbalkezes Cecilia Giménezre, aki négy éve egy spanyol falu templomában magánszorgalomból felismerhetetlenre restaurálta Elías García Martínez Ecce Homo című művét.
"Aki pedig jól várakozik..."
Pilinszky János és Böjte Csaba adventi elmélkedéseivel kívánunk áldott hétvégét, áldott adventi várakozást és karácsonyi beteljesedést mindenkinek:
Ateista világ - francia parlament az életvédelem ellen
A francia parlament jóváhagyta a törvénytervezetet, mely ellehetetlenítené egyes életvédő weboldalak működését. A francia püspökök a törvénytervezetet a demokratikus elvek súlyos megsértésének tartják.