Uncategorised
Különös ajándékot kapott a pápa Bolíviában
Federico Lombardi szentszéki sajtószóvivő nyilatkozott arról az ajándékról – a sarlóból és kalapácsból formált feszületről –, amelyet Evo Morales bolíviai elnök adott át Ferenc pápának La Pazban július 8-án, szerdán – tájékoztat a Vatikáni Rádió magyar és olasz nyelvű portálja.
A hagyományos családmodell a leghasznosabb
A jól működő hagyományos család a legerősebb egészségvédő tényező a világon. Ez a gyerekek szempontjából is igaz, tehát a számukra legkedvezőbb összetételű családot a világ minden táján máig az eredeti, férfi-nő kapcsolatra épülő szülőmodell jelenti. Bár a tradicionális házasság és család intézményét problémák özöne sújtja, de ennél jobb felállást – mind az egyén, mind a társadalom jólléte tekintetében – eddig nem sikerült kitalálni.
A bűn következménye: új nemi betegség jelent meg Európában
Korábban csak trópusi fertőzésként ismert nemi betegség terjed Európában, és már megjelent Magyarországon is a meleg férfiak körében - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Várkonyi Viktória bőr- és nemigyógyász szakorvos. Az LGV elnevezésű betegséget Hollandiában fedezték fel most, sok év után.
Ahogy szétzúzza a személyiséget és a családot a pornográfia
A pornóipar hússzor annyi filmet gyárt évente, mint Hollywood. A legtöbb ilyen tartalom az Egyesült Államokból származik, a második helyen Németország áll. Minden egyes másodpercben harmincmillió ember néz szexuális tartalmat az interneten. Cikkünkben a pornográfia pusztító hatásait vesszük sorra.
Ferenc pápa Ecuadorban: Milyen világot hagyunk a következő nemzedékre?
Sürgetően fontos, hogy gondoljunk a teremtett világra, és eszmét cseréljünk róla, és beszéljünk arról a rosszról is, amelyet az Isten által nekünk ajándékozott javakkal való visszaélés eredményezett. Kötelezzük el magunkat, hogy nem fordítunk hátat a valóságnak és testvéreinknek – mondta Ferenc pápa kedden délután, amikor tanárokkal és a diáksággal találkozott Quitóban a Pápai Katolikus Egyetemen.
Drámaian nőtt az extrém esőzések száma 1980 óta
Drámaian nőtt az extrém esőzések száma a világon 1980 óta - írták német kutatók a Climate Change című szaklap friss számában.
Alkotmánybíróság: módosítani kell az egyházi törvényt
Az emberi jogi egyezménybe ütközik a magyar egyházakra vonatkozó törvény és kormányrendelet néhány rendelkezése - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab), mely a szükséges összhang létrehozására három hónapot adott a jogalkotóknak. Részletek:
"Azért jöttem, mert ön megölte az anyámat!" - a belga euthanázia-eset kapcsán...
Belgiumban évente sok tucat fizikailag ép, de mentálisan zavart betegnek engedélyezik az eutanáziát. Egy megrázó eset apropóján egy, a szakmában jól ismert magyar szakemberrel beszélgettünk a kérdés orvosi, morális és társadalmi vetületeiről... (index.hu):
Nagy vitát kavar a bukaresti óriásmecset terve
Éles vita robbant ki Romániában hétfőn a Bukarestbe tervezett óriásmecsetről, miután Traian Basescu volt államfő egy vidéki pártrendezvényen biztonsági kockázatnak nevezte Európa egyik legnagyobb muzulmán központja felépítésének tervét.
146 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon
Összesen 146 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon, közülük több mint százezren valamelyik európai ország állampolgárai, írta a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Napi Gazdaság.
Idiotizmus, avagy politikai korrektség felsőfokon
A korábban a szólásszabadság élharcosainak számító egyetemek hovatovább a politikai korrektség zászlóshajóinak számítanak. A nyelvi rendőrség miatt lassan lehetetlen érdemi vitát folytatni az érzékeny kérdésekről.