Hogyan telhetek el Szentlélekkel?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. május 24. hétfő

Pál apostol szerint Őbenne – azaz Istenben - élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17, 28), így a legegyszerűbb válasz arra a kérdésre, hogyan telhetek el Szentlélekkel, az, hogy ugyanolyan egyszerűen és magától értetődően, mint ahogy levegőt veszünk! Ez pedig igaz is lenne, ha még mindig az Édenben élnénk, ahol együtt sétálnánk Istennel és semmi el nem választana minket Tőle. Sajnos azonban nem az Édenben élünk, hanem ebben a megrontott és bűnnel terhelt világban…

Igemagyarázat 6.: Szenvedélyes, halált is legyőző hit

Kategória: videók
Megjelent: 2023. július 10. hétfő

2023. július 10-i evangélium és magyarázata: Szenvedélyes, halált is legyőző hit (Mt 9,18–26)
A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

A mérték és a mérce

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. november 19. kedd

"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak." (Lk 6,27–38)
Mert amilyen mértékkel mi mérünk, olyannal mér nekünk Isten...
Segíts Uram, hogy nagylelkű és szeretetteli életet tudjunk élni, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Megint megsarcolták az Evangéliumi Testvérközösséget

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 31. péntek

Az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyszázalékos felajánlásainak több mint 40 százalékát inkasszálta a NAV és a Magyar Államkincstár, írja a Telex a MET közleménye alapján.

Gyorsabban emelkedik a tengerszint, mint gondolták

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. március 14. péntek

Az olvadó jégsapkák miatt emelkedő óceánszint 1993 óta már 10 centivel lett magasabb. „A 2024-ben látott növekedés nagyobb, mint amire számítottunk” – mondta Josh Willis, a NASA kaliforniai Sugárhajtómű Laboratóriumának tengerszintkutatója. Tapasztalatai szerint minden év más a szintemelkedés szempontjából, de az világos, hogy az óceánok vízszintje egyre magasabb, a növekedés pedig évről évre egyre gyorsabb.

Évkezdet, püspöki levél, egyebek

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2013. január 09. szerda

Elkezdődött az év, túl sok pihenő idő nem maradt - vagy csak gyorsan telnek a napok? Ilyenkor írjuk a beszámolókat, összefoglalókat és már tervezzük az új évet is, itt az új újság is, kezdődnek a gyógyító össejövetelek, stb. De a legelején egy kis örömhír, egy püspöki levél a Nemzeti Imanappal kapcsolatban:

Ferenc pápa 150 ezer dollárt küld a fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 12. kedd

A Cor Unum Pápai Tanács a Szentatya nevében 150 ezer dollárral segíti a Haiyan tájfun által sújtott fülöp-szigeteki lakosságot.

Bűnöket elkövető, megváltott ember

Kategória: Eheti
Megjelent: 2021. május 17. hétfő

Isten titkait olykor csak paradoxonokban tudjuk megfogalmazni: Egy Isten, akiben mégis három személy van. Jézus Krisztus tökéletesen Isten és tökéletesen ember. Mi szentek vagyunk a szónak abban az értelmében, hogy Isten számára elkülönítettek, ugyanakkor még mindig csak a tisztulás útján botorkálunk előre az életszentség felé. Nem a világból valók vagyunk, de a világban élünk, Isten gyermekei vagyunk, és mégis bűnösök…

Láss!

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. november 18. hétfő

"Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged." (Lk 18,35–43)
Ha lelki szemeinkkel hittel Krisztust nézzük, akkor testi szemeinkkel meglátjuk gyógyító kegyelmét...
Drága Istenem, add, hogy lássak és a Te kegyelmedben élhessek, most és mindörökké, ámen!   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Igemagyarázat 5.: Jézus prófétai példabeszéde, szabadság és fegyelmezettség

Kategória: videók
Megjelent: 2023. július 08. szombat

2023. július 8-i evangélium és magyarázata: Jézus prófétai példabeszéde, szabadság és fegyelmezettség (Mt 9,14-17)
A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Emléktáblát kapott Szerb Antal - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 30. csütörtök

Halálának nyolcvanadik évfordulóján felavatták Szerb Antal író, irodalomtörténész emléktábláját Pasaréten, az irodalmár egykori lakóházának falán. Az "Utas és holdvilág" című regénye ott van a tíz legfontosabb, legolvasottabb magyar regény között. Regényeivel, irodalomtörténetével  jelentősen hozzájárult a magyar kultúrához és irodalomhoz - ugyanazon napon verték agyon a nácik, amikor felszabadult az auschwitzi haláltábor...