Uncategorised
Kezdődik az új év!
Túl sok id?nk nem volt a pihenésre (ráadásul év végén még cs?törésünk is volt, 30-án még gödröket ástam az udvarunkon), de tulajdonképpen örülök, hogy van munkánk Isten országában!
A stressz nem válogat, a rémálmok igen
Öt év után újra felmérték a magyarok lelkiállapotát. E szerint három biztos pont van a magyarok életében: a házasság, a család és a munkahelyi stressz. A házassághoz az elsöprő többségünk ragaszkodik, családot többnyire szerelemből alapítunk, a munkahelyi feszültségeket pedig már azok sem tudják megúszni, akik eddig igen. A fiatalok egész jól megtalálják a helyüket, a mai ötvenesek nem, és mindenki nagyon szeret képzeletbeli dolgokon izgulni.
Mit hoz a jövő? – egyházunk válságáról
Állítólag a jó vezető látja, hogy mit hoz a jövő, és ennek megfelelően cselekszik – akkor viszont a világ nagy hiányt szenved jó vezetőkben. A várható környezeti katasztrófáról már az 1970-es években komoly tanulmányok jelentek meg, látható volt, mit hoz a jövő, de mit cselekedtünk? Hasonlót mondhatunk egyházunkról is. A problémák évtizedek óta látszanak - söpörjünk csak a saját házunk táján, nézzük meg az elmúlt napok híreit, mit mutat ez rólunk, magyarországi keresztényekről:
Szövött képek - Hankó Éva kiállításának megnyitója
Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban (Dózsa Gy. u. 46.) 2023. február 7-én. Megnyitja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Krisztus békéjét hordozzuk
"Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok." (Lk 10,1–12)
Krisztus békéjét hordozzuk a szívünkben, hogy átadhassuk a többi embernek is...
Jöjj Szentlélek, Békesség Lelke és járd át az egész világot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
13 katolikus papot, misszionáriust gyilkoltak meg 2024-ben
A Fides missziós hírügynökség közzétette éves jelentését a 2024-ben világszerte megölt misszionáriusokról és lelkipásztorokról.
Parolin bíboros a békéről, a remény diplomáciájáról és Európa szerepéről
Mostanság, amikor úgy tűnik, hogy a nemzetközi diplomácia mindenütt elvesztette vonzerejét és hatékonyságát, Pietro Parolin bíboros megismételte, hogy a Szentszék határozottan támogatja a multilateralizmust, hangsúlyozva a befogadó megközelítés jelentőségét a béke megteremtéséhez.
Néhány gyors hír
- Tegnap voltunk bent Tarnóczi Marikával Boross Zoltán atyát meglátogatni és imádkozni érte. Már jobban van, de a teste jobb oldala még részlegesen bénult - kérlek benneteket, hogy imádkozzatok ti is hordozzátok imáitokban őt! (Pont amikor nála voltunk, akkor látogatta meg Spányi Antal megyéspüspök úr is őt...) Fontos lenne, hogy felépüljön a cigány gyerekek elsőáldozásáig.
- Ide kapcsolódik az is, hogy egy buszos kirándulást tervezünk a cigány misszió keretében a Teréz anya nővéreivel - remélem jól fog sikerülni ez is...
- Tegnap este Budaörsön voltam a Siloé közösségnél a kedd esti összejövetelükön, a hit és tapasztalat fontosságáról és a küzdelemről beszélgettünk, jó kis este volt.
- Pénteken kezdődik a Szeretetláng kápolna festése, a felújítás részeként. (Eddig már elkészült a fal szigetelése, a szőnyegpadló kicserélése linóleumra, hátra van még egy betonozás a külső fal mellett...) Szeretnénk, hogy az augusztusi nemzetközi szeretetlángos találkozó részvevői, amikor lejönnek látogatóba, már egy teljesen felújított kápolnát láthassanak. Angyi néni - 91 éves!, ő volt Erzsébet asszony utolsó gondozója és az ő valamikori házuknál áll a kápolna - viszont egyre gyengébb, már nem hall és nehezen jár, kérjük az imáitokat érte...
- Még tart a Szent István Könyvhét, az új könyvünk ott van a Marana Tha Kiadó pavilonjában, illetve a Ferenciek terén a könyvesboltokban (Szent István Társulat, Szent Gellért Könyvesbolt és a Mária Kegytárgybolt)
- Szombaton megyünk Vácra a 9 órakor kezdődő Engesztelők Talkálkozójára, jövő szombaton pedig - május 28-án - Szeretetláng Országos Találkozó - részletes információ mindkettőről olvasható a honlapunkon (ha beírjátok a honlap jobb felső részén található keresőbe a kulcsszót és entert nyomtok, akkor rögtön kiadja és nem kell lapozgatni).
Két magyar stigmatizált és a többiek
Nagy örömünkre vasárnap a szolnoki Vártemplomban Máthé György plébános úrral és Galgóczy Erzsébet sok tisztelőjével együtt közösen ünnepelhettünk azt, hogy emléktáblája kikerült a templom külső falára. Később erről talán sikerül egy képes beszámolót feltenni a honlapunkra, addig is néhány szó magyar stigmatizáltjainkról és életük jelentőségéről:
Élő adás a szobából 84.: A Szeretetláng-átadás valósága és jelentősége
...utána pedig imádkozunk mindannyiunkért... (Úgy tűnik a gép lefagyott kb. a 15. percnél, de én végig imádkoztam a közös imánkat mindannyiunkért....) A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005