Uncategorised
Miért Szent Istvánt ünnepeljük?
Nagyformátumú személyiség sok van a történelemben, de olyan, amelyik igyekezett mindenben Isten akaratát követni, már sokkal kevesebb. Hiszen Nagy Sándor is nagy volt, de tömeggyilkosnak is az, aki élete végére istenné tette magát, hasonlóan Julius Ceasarhoz, Augustus császárhoz, vagy épp Napóleonhoz – hogy a XX. század diktátorairól ne is beszéljünk. István király épp ellenkezőleg, még az ellene törő merénykőknek is megbocsátott…
Alpha-kurzus, Szentlélek-hétvége 3/2: Mi tesz a Szentlélek?
Érd-Postástelep, 2022. november 5., előadó: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Kérni a Szentlelket
"Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." (Lk 11,5–13)
Jézus biztat, hogy kérjünk és kapunk, zörgessünk és ajtót nyitnak nekünk...
Menyei Atyánk, kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy áraszd ki ránk Szentlelkedet az eddiginél sokkal bőségesebben, hogy mindannyian visszatérjünk hozzád! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elítélték Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezető ügyvédjeit
Több év börtönbüntetésre ítélte egy oroszországi, Vlagyimiri területen található bíróság Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezető három volt ügyvédjét – írja a The Kyiv Independent.
A víz, mint háborús fegyver
A világ egyre több vizet fogyaszt a növekvő népességnek és a gazdasági fejlődésnek köszönhetően, miközben a klímaváltozás és a környezetszennyezés csökkenti a készleteket. Ez azt jelenti, hogy több százmillió ember mindennapos tapasztalata lett a vízhiány, és ezektől nem függetlenül látványosan megszaporodtak az édesvízért folyó vagy annak készleteit fenyegető konfliktusok is az utóbbi években. A helyzet várhatóan csak rosszabb lesz.
Ebben jobbak az amerikai vállalkozók
Egyedüli magyarként vett részt egy vállalkozókat segítő globális programban Kiss Gergely, az Attrecto Innovations vezetője. Az amerikai tanulmányúton milliomos egyetemistákkal, jótékony üzletasszonyokkal és technikailag kevésbé fejlett, mégis sikeres vállalkozókkal találkozva megfogalmazott néhány fontos tanulságot a magyar cégvezetőknek.
Látni, hallani és megtenni
A XX. század sok nyomorúságot hozott a világnak, de sok jó dolgot is. Nem csak a tudományok és művészetek kiteljesedését, nagy járványok és népbetegségek legyőzését, de lelki megújulást is. A Szentlélek hatalmas módon kiáradt a világban és megújította a keresztények életét. Ennek világos bizonyítéka a II. Vatikáni Zsinat éppúgy, mint a lelki ajándékok és karizmák tömeges megjelenése az Egyházban.
Alpha-kurzus, Szentlélek-hétvége 3/1: Ki a Szentlélek?
Érd-Postástelep, 2022. november 5., előadó: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Január 19-én kezdődik az ökumenikus imahét - röviden
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év január harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ Krisztus-hívő felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Az imahét idei választott témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b)
Jézus útmutatója
"Jézus erre így szólt hozzájuk: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod..."
A Miatyánk Jézus útmutatója az imádsághoz.
Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az erjesztett ételek előnyei és hátrányai
Az erjesztett ételek évezredek óta részei az emberi táplálkozásnak. A kovászos kenyértől kezdve a savanyú káposztán és a joghurton át a kimcsiig vagy a kombucháig, a fermentált élelmiszerek számos kultúra hagyományos étrendjében megtalálhatók. De vajon mennyire egészségesek ezek az ételek? Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a fogyasztásuk?