Uncategorised
Teréz anya a családról, röviden
"Ha meg akarod változtatni a világot, menj haza és szeresd a családod." (Teréz anya)
Ferenc pápa levele a kórházból: Le kell fegyvereznünk a szavakat, le kell fegyvereznünk a földet!
Az alábbi levelet március 18-ra virradóan az éjszaka közepén tette közzé a Corriere della Sera olasz napilap. Ferenc pápa a római Gemelli poliklinikáról küldte, ahol február 14. óta kezelik.A lap főszerkesztőjének, Luciano Fontanának a levelére válaszol, aki nemcsak biztosította közelségéről és mielőbbi gyógyulást kívánt neki, hanem azt is megkérdezte a pápától, nem kíván-e felhívást intézni egy ilyen súlyos és kényes pillanatban a nemzetközi közösséghez, illetve a háború által sújtott népekhez.
Egy józan hang - a főmufti szerint az öngyilkos merénylők bűnözők
Abdel Aziz al-Sheikh szaúdi főmufti egy al-Kaida merénylet kapcsán bűnnek minősítette az öngyilkos merényleteket, és úgy nyilatkozott, hogy az öngyilkos merénylők a pokolra fognak jutni – adta hírül az Al-Hayat című pánarab napilap.
Reményről és reménytelenségről
Négy évvel ezelőtt, 2015-ben jelentettük meg a"21. század - Isten évszázada - Magyarország átvilágítása" című könyvet. Fontos dolgokat szerettem volna ebben a könyvben megosztani az olvasókkal arról, hogy kegyelmi időben élünk, hogy a reménység emberei legyünk, hogynem csak az összeomlás, de a megújulás idejét is éljük... Most ebből idéznék ide egy rövid részt, biztatásul mindannyiunknak:
Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium - 1. előadás
Téma: Az Istennel való egyesülés valósága
Előadó: Sipos Gyula
A két ajánlott könyv: Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium; Jézus Krisztus élete (A könyvek megrendelhetők elérhetőségeinken.)
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A növekedés útján
"Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé." (Lk 8,16–18)
Tudatában vagyunk-e annak, mennyi mindent kaptunk Istentől és hisszük-e, hogy mindezt Isten dicsőségére és az emberek javára fordíthatjuk?
Növeld hitünket Urunk, erősítsd reményünket és tökéletesítsd szeretetünket, hogy a növekedhessünk benned! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Igazságszolgáltatás és jogállam
Donald Trump megválasztott amerikai elnököt január 10-én ítélik el a pornósztárnak fizetett hallgatási pénzzel kapcsolatos vádak miatt – írja a Reuters. Az ügyben az esküdtszék tavaly májusban már bűnösnek mondta ki Trumpot, de börtönbüntetéstől most sem kell tartania.
Ferenc pápa: Semmi sem akadályozhat meg, hogy a remény világító jelei legyünk
Március 16-án délben betegsége és kórházi kezelése miatt a Szentatya nem tudta a vasárnapi szokásos Úrangyalát együtt imádkozni a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel és zarándokokkal, a Szentszék viszont közzé tette a nagyböjt második vasárnapjára készített beszédének szövegét, melyben nemcsak a napi evangéliumi szakaszról, hanem néhány szóban saját helyzetéről is beszél. Az alábbiakban a Szentatya által készített teljes szöveg fordítását közreadjuk.
Amilyen egyházat nem szeretnék
Az a gyanúm, hogy az egyházunkat kritizáló kedves testvérek, miközben hősiesen vissza akarnak térni valami elképzelt aranykorba, valójában nem tudják, mit (és miért) beszélnek. (Abba bele se merek gondolni, hogy tudják, és mégis azt akarják.) Ezért most szeretnék néhány egyszerű mondatot írni arról, én miért is nem szeretnék visszatérni ebbe az „aranykorba”.
'Hajléktalan' óvoda - tájékoztatás az intézményt fenntartó egyház elnökétől, Iványi Gábortól
"Örvendetes, hogy a szegény sorsú gyerekek helyzete sokak érdeklődését felkeltette. Hálásan köszönök minden támogatást és jó szándékú figyelmet. Ugyanakkor kénytelen vagyok néhány pontosítással élni.
Laufer József: Az egység imája (dal)
Laufer József: Az egység imája - a képen a torinói lepel Krisztus-arca (szeretetfoldje.hu)