Uncategorised
13 katolikus papot, misszionáriust gyilkoltak meg 2024-ben
A Fides missziós hírügynökség közzétette éves jelentését a 2024-ben világszerte megölt misszionáriusokról és lelkipásztorokról.
Andrea Tornielli Ferenc pápa megválasztásának évfordulóján: Köszönjük a törékenység tanítását
Idén pontifikátusának tizenkettedik évfordulója sajátos pillanatban érte Ferenc pápát, aki csaknem egy hónapja a Gemelli-klinika tizedik emeletén lévő kórházi szobájában él – fogalmaz Andrea Tornielli, a Kommunikáció Dikasztériuma főszerkesztő-igazgatója a Vatican Newson megjelent vezércikkben, amit a Szentatya pápává választásának évfordulója alkalmából írt március 13-án.
Muszlim világ - meghalt a 8 éves menyasszony a nászéjszakán
Belehalt a nászéjszakán szerzett súlyos sérüléseibe és a szexuális traumába egy 8 éves lány Jemen északnyugati részén, a szaúdi határhoz közel. Az esetről az Albawaba.com híroldal tudósított először, majd jemeni és kuvaiti oldalak, majd az egész világsajtó átvette a hírt, nem kis felháborodást keltve a közösségi médiában.
Öröm
A bulvársajtó szerint január harmadik hétfője az év legdepressziósabb napja – ami persze butaság, de ettől még jól hangzik, mondhatnánk, hírértéke van, nekünk főleg, mert mi amúgy is hajlamosak vagyunk a borúlátásra. Nem árt azonban figyelmeztetnünk magunkat, hogy Isten országa az öröm és a vidámság, a béke és a szeretet helye – mit keresnénk mi ott búsképű lovagként? Csak elrontanánk a menyegzős lakomát…
Novella hét - Totemek 7/5: Égi szikra
A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)
Megrendült szívvel
"Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul." (Lk 6,20–26)
Ha megrendült szívvel Istenhez kiáltunk önmagunk, embertársaink és a világ bajai miatt, megtapasztaljuk Isten segítségét.
Könyörülj rajtunk Urunk, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ha ez velünk történne... - imádkozzunk a békéért
Leálló áramszolgáltatás; minden eddiginél több megölt és elhurcolt, elrabolt gyerek; elutasított békekezdeményezés... hírek + ima a békéért:
Vihar Hófehérke körül
A Disney szokatlan döntést hozott a közelgő Hófehérke élőszereplős film premierjével kapcsolatban, írja Forbes. A hagyományosan nagyszabású, vörös szőnyeges esemény helyett csupán egy kisebb, zárt körű vetítést tartanak Los Angelesben, ahová a média nagy része nem is kap meghívást. A háttérben valószínűleg a film körüli hosszan elhúzódó viták állnak, amelyek miatt a Disney igyekszik minimalizálni a további negatív visszhangot.
Szabad-e a problémákról beszélni?
A Ferenc pápáról készült dokumentumfilm tetszett, de nézése közben egyre feszültebb lettem. A film ugyanis kiütött a komfortzónámból és olyan dolgokkal szembesített, amiket szívesebben elkerülnék. (Az biztos, hogy ha egyszer menekülnie kell egy pápának Rómából – mint némely próféciák jövendölik -, az nem teológiai különbségek miatt lesz, hanem azért, mert mi emberek nem szeretünk a valósággal szembesülni.)
Ahogy a világ látja Ferenc pápa új apostoli buzdítását
Mit tart fontosnak és mit emel ki egy magyarországi hírrádió? Íme:
Novella hét - Totemek 7/4: Tigris legyőzése
A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)