Uncategorised
Heti könyvajánló: Keresztelő János története
Ki ez az ember, akit Jézus Krisztus „emberek között a legnagyobbnak” nevezett, aki az evangéliumokon kívül prófétaként szerepel a Koránban is, akiről a korabeli zsidó-római történetíró többet ír, mint Jézusról? Akinek bűnbánati mozgalma olyan rítust értelmez újra és szilárdít meg – a keresztelést -, amit ma a világ legelterjedtebb vallása, a kereszténység beavató szentségként őriz? Akit egy máig fennmaradt gnosztikus hitrendszer, a mandeus vallás fő hivatkozási pontjának tekint?
Európa újrafegyverkezési tervéről - Hová tűnt világunkból a diplomácia?
A fegyverkezési hajsza helyett a békére kellene törekednie Európának. Olyan vezetőkre lenne szükség, akik a diplomácia útján keresik a kompromisszumos békét ahelyett, hogy a halál és a pusztítás eszközeit gyarapítanák – hangsúlyozta Andrea Tornielli, a Vatican News főszerkesztője március 6-án megjelent vezércikkében, melyben a „ReArm Europe” (Európa újrafegyverzése) tervre reagál.
A kevés hozomány miatt is ölik a nőket Indiában
Minden órában meghal egy nő Indiában a hozománnyal összefüggésbe hozható bűncselekmények miatt - állítják nőjogi aktivisták. A Nemzeti Bűnügyi Adatbázis adatai szerint a tavalyi évben 8233 nőt öltek meg Indiában, mert sérelmezték azt az összeget, amit a nők családjai adtak a házasságkötéskor vagy azt követően.
Nyavajgás helyett
Unásig hallottuk már: az optimista szerint a pohár félig tele, a pesszimista szerint félig üres. A magyar szerint pedig már rég ellopták a poharat, ami vagy igaz, vagy nem, de sokra azért nem megyünk vele. Egy másik: Az optimista szerint ez a világ a lehető világok legjobbika, a pesszimista meg attól fél, hogy az optimistának igaza van. A magyar azonban berendezkedett ebbe a félős életbe, hogy így magyarázza tehetetlenségeit. Pedig – ezt is ismerjük -, ha valami nem lehetetlen, akkor valaki tehetetlen…
Élő adás a szobából 68: A Szentháromság titka és istengyermekségünk megélése
- a rövid előadás után pedig imádkozunk a Szentlélek kiáradásáért, ajándékaiért és adományaiért, és hogy egészen Isten gyermekévé tegyen minket. A kamera előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...)
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jól van...
"Az úr így válaszolt: Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" (Mt 25,14–30)
Éljünk úgy, hogy halálunk pillanatában ezt halljuk az Úrtól!
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kozma Imre atyáról nevezték el - röviden
2025-től a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közelmúltban elhunyt alapító elnökének nevét viseli majd a Gyermekgyógyító Pályázat és a Gyermekgyógyító Plusz Pályázat. A MOL-Új Európa Alapítvány a névadással az életét a betegek, elesettek és rászorulók segítésének szentelő Kozma Imre emléke előtt tiszteleg.
Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott területet
Értékes budai ingatlan került a Bank Center Kft. tulajdonába, miután a Református Egyház „csere” útján megvált a területtől. A mintegy 50 ezer négyzetméteres ingatlant korábban az állam ingyenesen adta át az egyháznak hitéleti és oktatási célokra, miközben jelentősen növelte annak beépíthetőségét. A XII. kerület polgármestere szerint a tranzakció mögött álló jogi és gazdasági folyamatok aggályosak és átláthatatlanok, ezért az adatvédelmi hatósághoz fordul.
Jön-e a kegyelmi idő?
Egy ironikus szöveget akartam írni a magyar kereszténydemokrata Jézusról, aki a hegyi beszéd elmondása után a zelóta Simon testőrségének védelme alatt siet a helikopteréhez, indul a Péter által megszervezett megbeszélésre Pilátussal és Heródessel, hogy mikor költözhet be az Antonia-várba. Az út szélén egy vak koldus kiabál (Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam), de a rendőrök még időben eltávolítják… Két beszélgetés azonban új irányt adott az Ehetinek.
A Szűzanya 2013. szeptember 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Mindnyájatokat szeretlek. Ti mindannyian, gyermekeim, mindannyian a szívemben vagytok. Édesanyai szeretetem mindnyájatoké, és szeretnélek elvezetni mindnyájatokat Isten örömének megismerésére.
Voice of Spirit: Mária
Nagyon szép dal! Zene: Voice of Spirit, kép: Sípos (S) Gyula