Uncategorised
Nagy magyar siker a rákkutatásban
Akár 80 százalékkal is csökkenthető a daganatos halálozás egy magyar kutatási eredmény szerint, amelyet a rangos Biomedicines szaklap közölt. A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatói kimutatták: a szervezet deutériumszintjének csökkentése – kiegészítő terápiaként alkalmazva – jelentősen javítja a rákbetegek túlélési esélyeit. A 2649 beteg adatait elemző publikációt a tudományos áttörésekre specializálódott Science Featured is kiemelte több tízezer nemzetközi tanulmány közül, elismerve a magyar tudományos közösség világszinten is figyelemre méltó eredményét.
Igazvoltotok
Ki számít igaz embernek? Mást gondoltak erről a konzervatív, monarchista főpapok és mást a törvényt a szóbeli magyarázatokkal együtt tanító farizeusok. De miközben törvénymagyarázatukban ez utóbbiak megértőbbek voltak, életmódjukban szigorúbbak, mint a görög-római szellemi áramlatokkal és politikai világgal jobban kiegyező főpapi szadduceus-párt. Magát mindkét irányzat igaznak tartotta és követői elkülönítették magukat a köznéptől. (A farizeus szó jelentése szerint is „elválasztottat” – a bűnös népnél igazabbat, tisztát – jelent.) Egyben azonban mindkét párt megegyezésre jutott: a názáreti Jézust és követőit elutasították – és erre jó okuk volt.
Áldott húsvéti ünnepeket!
Krisztus feltámadt, halleluja! Valóban feltámadt, halleluja! És vele együtt mi is feltámadtunk a halálból, és örök életünk van Őbenne! Ámen.
Isteni Irgalmasság kilencede - 7. nap
„Ma azokat a lelkeket vezesd hozzám, akik különösen tisztelik és hirdetik irgalmamat. Merítsd őket irgalmam tengerébe. Ezek a lelkek érezték át leginkább szenvedéseimet, s hatoltak legmélyebben lelkiségembe. Ők irgalmas szívem élő tükörképei. Ezek a lelkek jövő életükben különleges fénnyel fognak sugározni. Közülük egy sem hull a pokol tüzébe. Haláluk óráján mindegyiküket magam részesítem különös védelmemben.”
Dúcz Annamária: Életképtelennek ítélt szüleim csodálatos élete
Apám 20 éves volt, mikor a katasztrófa bekövetkezett egy banális baleset kapcsán, amikor egy lovaskocsi kihajtott elé. Senki másnak semmi baja nem lett, a ló megijedt egy kicsit, a motor visszapillantó tükre letört, apám viszont tehetetlenül feküdt az aszfalton, mert eltört a gerince. Soha többé nem állt a lábára. Anyám 14 éves volt, mikor az addigi élete atomjaira hullott. Egy TBC szövődményeként kialakult gerincbetegség következtében soha többé nem tudott önállóan járni.
Szeretet Földje Hírlevél, 2024. február
Kedves Testvérek!
Szerdán, február 14-én kezdődik a nagyböjti időszak, lehetőség arra, hogy megint kicsit közelebb kerülhessünk Istenhez és egymáshoz. Mi is igyekszünk, és több helyen fogunk lelki napot is tartani, többek között erről is olvashattok hírlevelünkben:
Isten víziójának kibontakozása Jézus Krisztus életében
„Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” – olvassuk a Szentírásban. Mi mindannyian meghívottak vagyunk, de Isten néhányakat kiválaszt, akiken keresztül egy új művet akar létrehozni, egy kaput kinyitni, egy áldást megsokszorozni. Isten az ilyen emberek életébe, elméjébe, körülményeibe elhelyezi meghívását, vízióját, hogy azok életük során kibontakoztathassák azt. Így történt ez Jézus életében is. Az evangéliumokban pedig elénk tárul, ahogy egyre mélyebben megérti és megvalósítja az Atya akaratát.
Ki a tökéletes?
Rövid videó - Sipos Gyula, szeretetfoldje.hu
Misszióstanítvány képzés
Ismét indul a Megújuláson belüli ifi képzés, amelyet 7 közösség, szolgálat tart együttműködve. Misszióstanítvány-képzés 18-30 év közötti fiataloknak 7 közösség és szolgálat együttműködésével:
Teljes bizalommal Istenre hagyatkozni
"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki." (Lk 1,39–56)
Jézus Krisztus a megváltás igéit mondja nekünk, hogy higgyünk és bízzunk benne...
Segíts Uram, hogy Mária példája szerint én is teljes bizalommal tudjak rád hagyatkozni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pio atya megtérésre vezet egy férfit
Egy alkalommal Pio atyát egy hívő társaság látogatta meg, akik között egy hitetlen pedagógus is volt. Mikor a gyónásnál rá került a sor, gondolta, elüti valamivel a helyzetet, és arra kérte az atyát, hogy áldja meg három gyermekét.