Uncategorised
Ferenc pápa tiszteletreméltónak nyilvánította Márton Áron püspököt
Ferenc pápa elismerte Márton Áron életszentségét – mostantól tiszteletreméltónak nevezhetjük a püspököt. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek december 18-án közzétett közleményét olvashatják az alábbiakban.
Láncokba burkolva temették el a keresztény aszkétanőt
Néhány évvel ezelőtt egy súlyos fémláncokba burkolt ember 5. századi maradványaira bukkantak Jeruzsálem közelében. A szakértők eleinte úgy vélték, hogy a bizánci kori nyughely egy férfi csontjait őrzi, egy új tanulmány alapján azonban valójában egy nő volt – írja a Live Science.
Ferenc pápa lezárta a hit évét
Vasárnap a Szent Péter téri ünnepi szentmisével zárta le vasárnap Ferenc pápa a hit évét. A szertartáson első alkalommal bemutatták a Péter apostol ereklyéit tartalmazó urnát, és a Szentatya közzétette az Evangelii gaudium kezdetű, első apostoli buzdítását.
Ferenc pápa, mint lakmuszpapír
A lakmuszpapír csak egy kis csík, de ha belemártjuk a folyadékba, megmutatja mennyire savas vagy lúgos az anyag. Most szegény pápánkat használom így – ha szabad ezt írni -, mert az ő szavaihoz és tetteihez való viszonyulásunk is megmutatja, mi mit gondolunk kereszténység és Krisztus-követés alatt.
Tanúságtétel irodalmi kitekintéssel - Lackfi János előadása
Elhangzott 2022. április 30-án a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón, Alcsútdobozon. A Találkozó mottója és témája: "Az Isten igéje pedig terjedt" (ApCsel 6, 7a) volt. (Sajnos az előadás vége hiányzik.)
A szilárd szikla alap
"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette." (Mt 7,24–29)
Jézus a szilárd és biztos szikla alap, rá kell építenünk életünket.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél, és Isten országának polgárává tettél! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Választási atombomba
A parlament mai, keddi ülésén 134 igen és 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta a választási törvény módosítását, amelynek értelmében teljesen átrajzolják az eddig ismert választási körzeteket, a továbbiakban nem kell lakcímkártya és nem kell boríték a szavazáshoz...
Mobiltelefon-mentes napok
Kutatók azt vizsgálták, hogy mi történt, amikor az emberek önként két hétre lekapcsolták az internetet az okostelefonjukon. Az eredmény megdöbbentő volt: a résztvevők 91%-a egyértelműen jobban érezte magát a szünet után – írja az npr.org.
„Azt találtuk, hogy az embereknek jobb volt a mentális egészségük, jobb volt a szubjektív közérzetük és javult a tartós figyelemük” - mondja Adrian Ward, az austini Texasi Egyetem pszichológusa.
Zaklatások és kegyelmek
Olykor „csőstül jön a baj”. Azt tapasztalom, hogy - főleg nagy kegyelmek előtt vagy után -, mintha „minden összeesküdne ellenünk”. Bajok és betegségek, balesetek, meghibásodások… egyik sem elviselhetetlen vagy halálos, de azért kimerítő, mintha folyamatosan reszelnének rajtunk. Úgy tűnik, mintha a nehézségek és kegyelmek együtt járnának. Mit tehetünk ilyenkor?
A Szűzanya 2013. augusztus 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! A Magasságbeli ma is megadja azt a kegyelmet, hogy veletek lehetek és a megtérés felé vezethetlek benneteket.
Isten, mi és a szivacs - Nyuli Gábor (Cor et Lumen Christi) előadása
Elhangzott 2022. április 30-án a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón, Alcsútdobozon. A Találkozó mottója és témája: "Az Isten igéje pedig terjedt" (ApCsel 6, 7a) volt.