Szabad utat kapott a kormánynál az engesztelő kápolna ügye

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. július 27. szombat

Natália nővér az általa kapott magánkinyilatkoztatás miatt sürgette a Szent Anna réten egy engesztelő kápolna felépítését. Az ügyet - az engesztelő mozgalommal együtt - a háború végén Mindszenty bíboros felkarolta, de már későn, a tervből nem lett semmi. Néhány éve újra felerősödött a hívekben a vágy, hogy ez a kápolna megvalósuljon, mozgalom indult a cél elérésére. Most egy kormánydöntés szabad utat nyit ennek - a teljes kormányhatározatot az alábbiakban közöljük:

Több remény, több reménytelenség

Kategória: Eheti
Megjelent: 2017. június 12. hétfő

Több, mint húsz évvel ezelőtt írtam egy elképzelt végidőben játszódó regényt, Küldöttek címmel. (A Marana Tha Alapítvány adta ki, 1995-ben.) Bár ma is több mindenben hasonlóan gondolkodom, mint akkor, ma valószínűleg másként írnám meg a történetet. (Milyen éretlen voltam! A regény álnéven jelent meg, mert én alázatos akartam lenni - aztán mindenkinek eldicsekedtem, én vagyok a szerző…) Másképp írnám, mert azóta bőséges tapasztalathoz jutottam reményből és reménytelenségből is. Hogy rögtön egy meredek példával kezdjem:

Kukorékol a kakas

Kategória: videók
Megjelent: 2021. november 18. csütörtök

A 4 és fél perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. november 18-án. Szöveg és kép: Sipos Gyula

A mennyország vagy pokol felé igyekszünk?

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. június 21. péntek

"Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is." (Mt 6,19–23)
A földi kincsek a földhöz ragasztanak és a pokol felé nyomnak, a mennyei kincsek az égbe, az örök élethez segítenek.
Segíts Uram, hogy legelőször mindig a mennyeiekre legyen gondunk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Hit, remény, szeretet - Három előadás az isteni erényekről

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. november 10. vasárnap


Hit, remény, szeretet - Három előadás az isteni erényekről Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban, hétfő esténként. Részletek:

Ferenc pápa az USA katolikus szociális szolgálatainak: Legyetek a történelem főszereplői!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 04. kedd

Miközben az USA új kormánya ellehetetleníti segélyszervezeteit, Ferenc pápa a január 28-i üzenetében arra buzdította az amerikai szociális szolgálatok vezetőit, hogy „építsék a megbékélés, a befogadás és a testvériség hídjait”, és ne féljenek „a történelem főszereplőivé válni”.

Vatikáni kérdőív

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 10. vasárnap

Az Egyesült Államokban eddig már mintegy háromszáz kérdőívet küldtek vissza azok közül, amelyeket a Vatikán állított össze a világ társadalmait különösen érdeklő, s elsősorban a családokat érintő kérdésekről. Teljesen új, hogy a Vatikán közvéleménykutatást tart, az pedig különösképpen, hogy nemcsak a püspökök, illetve a papság, hanem a hívek véleményét is kikéri.

Képzelt és valódi Wonder Woman, és a galamb

Kategória: Eheti
Megjelent: 2017. június 06. kedd

Az amerikai képregény-mitológia újabb jeles szereplője, a Csodanő kapott egész estés filmet, ami már nálunk is látható a mozikban. El kell ismerni, az alkotóknak sikerült egy majdnem keresztény filmet készíteniük! Hősiesség, mély érzelmek, önfeláldozó szeretet – és hogy kétségünk se legyen, a végén a Wonder Woman a levegőben lebegve, kereszt alakban kitárt karral, fénnyel körülvéve mondja szemünkbe, hogy a szeretet mindennél fontosabb.

Nekünk is meg kell bocsátanunk

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. június 20. csütörtök

"Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket." (Mt 6,7–15)
Isten megbocsátott nekünk, bűnösöknek, nekünk is meg kell bocsátanunk embertársainknak.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Ármányos sárkányos 2. mese: A nagy böhönce

Kategória: videók
Megjelent: 2021. november 18. csütörtök

Az Ármányos sárkányos meséskönyv második meséje: A nagy böhönce. Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna

Szavakon innen és a színeken túl

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. november 10. vasárnap