Az eltűnt pénz nyomában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. július 24. szerda

1452 milliárd forintnyi vagyont tartanak a NER négy nagy oligarcha-csoportjához kötődő magántőke-alapokban. A nem átlátható vagyonokkal együtt valószínűleg bőven több mint 2000 milliárd forintot tart ilyenekben a kormányhoz kötődő oligarchia. A Válasz Online a magyarországi magántőkealapok tavalyi beszámolóit nézte át. A magántőkealapoknál az nem nyilvános, hogy kinek a pénze van bennük. Abból viszont elég könnyű következtetni, hogy melyik magántőkealapot melyik alapkezelő irányítja. Ezek alapján:

Jól kezdődik…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. január 03. hétfő

December 31-én volt az év végi hálaadás, akkor azért mentünk templomba. Aztán újév els? napja „parancsolt ünnep”, másodika meg vasárnap – így aztán szinte három napos triduummal kezdhettük az újévet. (Nálunk már az adventi hajnali rorátékra is szépen megtelt a templom, valahogy a közösségek is „felpörögtek” év végére, a karácsony is szép volt. Január elsején még a törökbálinti Szeretetláng kápolnába is jött egy olasz zarándok csoport…) Mintha csak a Szentlélek egyre jobban kezelésbe, edzésbe venne minket, készítve egy nagy mérk?zésre…

A stigmatizált Galgóczy Erzsébetről

Kategória: videók
Megjelent: 2017. március 28. kedd

Elhangzott 2017. március 27-én, Galgóczy Erzsébet halálának 55. évfordulóján. Előadó: Sipos Gyula

Megfizet neked...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. június 21. szerda

"Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked." (Mt 6,1–6,16–18)
Isten túlcsorduló kegyelemmel fizet minden jóért...
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Iskola-alapítás helyett einstand

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. március 08. péntek

Egy keresztény iskolát megalapítani, felfejleszteni hosszú és nehéz feladat. Úgy tűnik, egyházunk a szerves fejlődés helyett egy rövidebb utat választ: Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a napokban bejelentette igényét a zuglói Jókai Mór Általános Iskola fenntartói jogának átvételére, erről kedden kaptak értesítőt az 500 diákkal működő iskolától az érintett családok. Az igazgatói körlevél szerint az érsekség iskolai főhatóságának képviselői március 11-én tartanak tájékoztatót a szülők számára a terveikről.

Mijo Barada látomása a háborúról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. július 23. kedd

"2024.06.23-án 9 órakor Dubrovnik katedrálisában voltam a szentmise kezdete előtt. Szörnyű démonokat láttam, akik a pokol folyosóin járnak. A háború szellemei rettenetes álarcokat hordtak. Még soha nem láttam ilyen szörnyeket. A pánik, a horror, a mészárlás, a kivégzés, a vérfürdő, a pusztítás szellemei. Kezükben hordozták – ha ezt így mondhatjuk, jelképesen –, a tüzet, a háború tüzét.

Miért tette? Miért nem tette?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. december 27. hétfő

A csillagászok azt mondják, hogy nincs csodálatosabb az égitestek világánál. Olyan szépek és változatosak, hogy bármeddig el lehet bennük gyönyörködni. Titkai sokaságának megértése pedig hosszú-hosszú időt vesz igénybe, már ha egyáltalán lehetséges a végére érni. De ugyanezt mondják a biológusok az élővilágról: akár egy szál vadvirág működésének megismerése is életprogramot jelenthetne.

Isten pedig mindannyiunk egyesített tudásánál is mélyebben és átfogóbban ismeri a teremtett világot – ami azt is jelenti, hogy jobban ismeri annak szépségét és jóságát („és Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott jó”, olvassuk a Teremtés könyvében) -, akkor vajon Isten miért hagyta ott mindezt a szépet és jót a világ egy kis poros szegletéért? Az „ég és föld ura” miért vállalta a teljes kiszolgáltatottságot Mária és József kezei között?

A karizmákról - és egy rövid tanítás a nyelvek magyarázatán keresztül

Kategória: videók
Megjelent: 2017. február 21. kedd

 Részlet Sipos Gyula előadásából, elhangzott a Szentlélek ünnepen, 2017. február 18-án, Törökbálinton.

Háborús terror - hírek + ima

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. március 06. szerda

Kedden az orosz erők 6 irányból támadtak, a legaktívabban Novopavlivszkában, 4 rakéta- és 106 légicsapást mértek, 154 többszörös rakétaindítású rakétarendszert lőttek ki az ukrán csapatok állásaira és településeire, és 86 harci összecsapásra került sor a frontvonalon. Az orosz hadsereg továbbra is figyelmen kívül hagyja a hadviselés törvényeit és szokásait, terrortaktikát alkalmaz, rakéta- és légicsapásokat indít, és több rakétavetőt lő ki nemcsak katonai, hanem számos polgári objektumra is.

A Szeretet tökéletessége

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. június 20. kedd

"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." (Mt 5,43–48)
Ez a Szeretet tökéletessége...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, és taníts szeretni minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Parolin bíboros az ukrán kegyhelyen: A Golgota sötét óráján fohászkodjunk a béke csodájáért

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. július 23. kedd

Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár Ferenc pápa küldötteként érkezett a háború sújtotta országba, ahol július 21-én szentmisét mutatott be a berdicsivi Mária-kegyhelyen. Arra buzdította a híveket, hogy szüntelenül imádkozzanak, és „ne veszítsék el a hitüket akkor sem, ha úgy tűnik, a gonosz kerekedik felül”.