Megtörtént ez is: az első háborús harci cselekmény az űrben + ima a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. november 12. vasárnap

Az izraeli légvédelem Arrow–2-es elhárítórakétája megsemmisített egy Jemenből kilőtt ballisztikus rakétát a 100 kilométer magasságban húzódó Kármán-vonal felett, amelyet a világűr határának tekintenek – jelentette az izraeli Haaretz. Mivel a korábbi teszteket és fegyverkísérleteket nem tekintjük harci cselekménynek, ez volt az első eset, amikor egy konfliktus résztvevői a Föld légkörén túl ütköztek meg.

Ferenc pápa: Jézus nem hagy el bennünket, akkor sem, ha hibázunk!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 06. hétfő

A Szentatya május 5-én, húsvét 6. vasárnapján déli 12 órakor a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a Regina caeli kezdetű imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt. Beszédében arról elmélkedett, hogy milyen Jézus barátsága, amellyel kitüntet mindannyiunkat. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Istenre várva

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. december 29. csütörtök

"És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne." (Lk 2,22–35)
Istenre várakozó szívvel éljünk, mert Ő velünk van és közeledik hozzánk...
Segíts Uram, hogy krisztusi életet éljünk, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. november 11. szombat

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2023. november 12. vasárnap, 11 órától.  Közös ima, gyógyító mise, közbenjáró imaszolgálat... részletek:

Jubileumi Szeretetláng Országos Találkozó Máriaremetén

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 05. vasárnap

Egész napos jubileumi országos találkozót rendezett május 4-én, szombaton Budapesten, a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikában a Szeretetláng Mozgalom. Arra emlékeztek, hogy Erdő Péter bíboros, prímás 15 évvel ezelőtt, 2009 pünkösdhétfőjén – sok száz hívő jelenlétében – jelentette be a kegytemplom szabadtéri oltáránál, hogy hamarosan megalapítja Magyarországon a Szeretetláng Mozgalmat.

Heródes valódi természete

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. december 28. szerda

"Heródes Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően." (Mt 2,13–18)
Heródes templomot épít, de amikor hatalmát veszélyeztetve látja, öl és pusztít...
A gyűlölettől és haragtól, viszálytól és háborútól, az antikrisztusi emberektől ments meg Uram minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Igazgató volt, takarító lett - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. november 11. szombat

Dániában takarít Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, aki még a 2016-os tanártüntetések idején vált ismertté, idővel azonban felhagyott a közéleti szerepvállalással, és az oktatást is elhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy „mindenkinek a saját családja a legfontosabb”, és a pedagógusoknak is fel kell ismerni, hogy rengeteg olyan állás van, amiért több pénzt fizetnek, mint a tanításért...

Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 58. világnapja alkalmából

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 05. vasárnap

Idén május 5-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját, amelynek mottója ebben az évben: Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége: a teljesen emberi kommunikációért. A Szentatya e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez, amelynek fordítását közöljük.

Fiatalok a békéért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2023. november 11. szombat

És hitt

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2022. december 27. kedd

"Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt." (Jn 20,2–8)
A hit ajándék, de aki keresi, az meg is találja, mert Isten örömmel adja...
Növeld hitünket Uram, hogy egészen Tiéd lehessünk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Mosómedvék Magyarországon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2024. május 05. vasárnap

Pár évtizede már fel-felbukkan, mára ki lehet jelenteni, hogy megtelepedett Magyarországon a mosómedve – két stabil populációs gócpontja is kialakult. Noha kedves a kinézete, roppant nagy veszélyt jelent nemcsak a természetre, de ránk, emberekre is.