Uncategorised
Antonio Banderas: “Valóságosan megtapasztaltam Jézus Krisztus szeretetét”
Antonio Banderas nyíltan kiállt az Istenbe vetett hite mellett. Míg valószínűleg Jim Caviezel az a színész, aki a legnyíltabb a hite fontosságával kapcsolatban, nem ő az egyetlen, van más hollywoodi színészóriás is, akinek Isten áll az élete középpontjában. Nem olyan régen Antonio Banderas volt az, aki nyíltan kiált az Istenbe vetett hite mellett, aki elmondása szerint bármilyen nehézséggel is nézett szembe az életében, a hite mindig elkísérte őt.
Szerető figyelem
"Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak." (Jn 21,1–14)
Jézus figyelemmel kíséri tanítványait és segítőleg közbelép...
Köszönöm Uram, hogy a Te szerető figyelmed kíséri utunkat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szent István Könyvhéten
Még tart a Könyvhét Budapesten a Ferenciek terén, ezek a könyveink biztos kaphatók a Könyvhéten, és több másik is megvásárolható a könyvesboltokban is.
A béke szavai és tettei
"...a béke nem pacifizmus, nem bújik egy gyáva és rest életszemlélet mögé, amely elhanyagolja az igazság, az igazságosság, a szabadság és a szeretet építésére és védelmére irányuló őszinte erőfeszítéseket...." Visvaldas Kulbokas érsek, apostoli nuncius Béke-világnapi beszéde a kijevi Szent Sándor-székesegyházban. Az alábbiakban a nuncius prédikációjának magyar fordítását közöljük:
Jézus nevében...
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.” (Lk 24,35–48)
Térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa...
Köszönöm Uram, hogy megadtad nekünk a bűnbocsánat ajándékát, és így hozzád tartozhatunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Terrorbombázás - röviden + ima
Egész Ukrajnára kiterjedő légiriadó volt érvényben csütörtök hajnalban, az ország több részén is robbanásokat lehetett hallani. A Kijevi Városi Katonai Közigazgatás közleménye szerint a támadások a főváros területén precedens nélküliek voltak erejükben, intenzitásukban és változatosságukban is. Az utóbbi időben végrehajtott támadások sorában ez volt a kilencedik ilyen eset. Béke fejedelme, szentséges Istenünk, békéért, szabadulásért és megújulásért esdeklünk... Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
A pápa a német egyházi újságírókhoz: A katolikus kommunikáció kedves, prófétai és nem semleges
Ferenc pápa január 4-én a Vatikánban köszöntötte az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Németországi Katolikus Újságírók Szövetségének (Gesellschaft Katholischer Publizisten Deutschlands, GKP) harmincfős küldöttségét. A Szentatya átnyújtott beszédében kiemelte a katolikus kommunikátorok szerepét abban, hogy igaz információkat adjanak, nem szítva konfliktusokat még az Egyházon belül sem.
Lángra lobbanó szív
"Akkor azt mondták egymásnak: Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” (Lk 24,13–35)
Isten igéje lángra tudja lobbantani a szívünk, ha elmélkedünk rajta...
Szeretettől lángoló szívet, érted és az emberekért lángoló szívet adj nekünk Uram! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Hittani Dikasztérium sajtóközleménye a Fiducia supplicans fogadtatásáról
Január 4-én, csütörtökön sajtóközleményt adott ki a Hittani Dikasztérium a Fiducia supplicans korábbi nyilatkozatának (jelen közleményben: Nyilatkozat) egyházi fogadtatásáról. Vértesaljai László, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének fordítása.
A háború valósága - imádkozzunk...
Az ukrajnai Bucsa városa az orosz megszállás után és előtte. Az ukrán hatóságok azt közölték, hogy a becslések szerint több mint 1400 ember – köztük 37 kiskorú – halhatott meg Bucsa orosz megszállása idején. Imádkozzunk: Drága Istenünk, kérünk szabadíts meg minket a megszálló erőktől, antikrisztusi emberektől, háborús uszítóktól, viszályt szítóktól és haszonlesőktől! Hozd el a békét Ukrajnának és az egész világnak! Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
...amit az Úr üzent...
"Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: Láttam az Urat. – És elmondta, amit az Úr üzent." (Jn 20,11–18)
Isten azt üzeni, hogy szeret, és vár rád és rám, hogy viszonozzuk szeretetét.
Tiéd vagyok Uram, és a tiéd is akarok maradni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult