TB
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Először hosszabb válaszba kezdtem, de rájöttem képtelen vagyok megfogalmazni a gondolataimat olyan tömören, ami egy honlapon még elfogadható. Így röviden csak annyit teszek hozzá, hogy a gondolat, mi szerint aki TB-t fizet (vagyis aki dolgozik, mivel máshogy munkát nem végezhetsz) az támogatja az abortuszt, szerintem nem vezet jóra.
Talán buta példa, de Jézus is azt mondta „add meg a császárnak, ami a császáré..” Aztán a rómaiak, ebből a pénzből fenntartott katonákkal megkínoztatták, és keresztre feszítették. Majd még sok más keresztényt is Jézus után, és számos embert öltek meg háborúkban ... Ezzel az erővel már egyházi adót se fizessünk, mert vannak bizony az egyházban rossz, kártékony papok, akik a rábízottakat félrevezetik, eltávolítják Istentől. Igaz a legtöbb jó és üdvösségre próbál vezetni minden erejével. Mint ahogy az egészségügy 99,9%-a gyógyít, és nem gyilkol. Bizony felelősség ilyen gondolatot elültetni.. Vajon vágyunk e arra, hogy ne legyen társadalom, illetve ott ne legyen közösen vállalt társadalombiztosítás? Keresztényi-e ez a gondolat? Ki akarunk e vonulni a társadalomból és a munkából? Mit szólna egyházunk, ha onnan ismerhetnék meg a keresztényeket, hogy nem fizetünk TB-t? (vagyis jelen helyzetben nem is dolgozunk, esetleg feketén)
igen és nem
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Kri!
Magam is leírtam a cikkben: "Vajon ki veszi magára annak felel?sségét, hogy tanácsával magán kívül másokat is kizárjon az egészségügyi és szociális ellátásból?" - Én nem, annál is inkább nem, mert én is fizetem magam után a hozzájárulásokat.
De azért ne mentsük fel magunkat ilyen könnyedén! Azért, mert nem merjük vagy nem akarjuk megtenni, a probléma még valóságos: igen, a mi befizetéseinkb?l finanszírozzák az istenellenes dolgokat.
Azt sem szabad lfelejteni, hogy volt olyan id?szak, amikor a keresztények nem voltak hajlandóak ilyen törvényekkel együttm?ködni: az ?skeresztényeknek csak egyetlen kis szem tömjént kellett volna bedobniuk a császár szobra el?tti parázstartóba, és megmenekülhettek volna - helyette a vértanúhalált választották. (Persze akkor is voltak, akik inkább beledobták, kés?bb nagy vita volt bel?le, hogy ?ket újra kell-e keresztelni, vagy elég a b?nbánat-tartás, és az Egyház bölcsességét dícséri, hogy nem kellett újra-keresztelkedniük, azaz ?k is Krisztus testének tagjai maradtak, b?nük ellenére is!).
De beszélhetnék azokról a keresztény papokról, lelkészekr?l és hív?kr?l, akik inkább vállalták a náci koncentrációs táborokat - vagy épp hazánkban azokról, akik nem lettek békepapok...
Szóval létezik az ellenállás hagyománya is, és ezzel nekünk számot kell vetnük: mikor és milyen körülmények között lenne itt az ideje ennek?
Persze én már annak is örülnék, ha mi keresztények jobban elkülönülnénk a világtól s nem lennén gyakorlati ateisták...
Imával és szeretettel: Gyula
van különbség
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Szerintem ez más. A TB kérdés annyira áttétes, hogy ezzel az erővel ha veszel egy zsömlét, amin ugye rajta van az ÁFA, ami ezt az országot, törvényhozást, kormányt.. abortusztörvényt támogatja. Tehát ezzel a gondolatmenettel ki kell vonulni a társadalomból (pl. Amishok ezt is teszik). Egész más hogy nem hajlandó valaki bálványimádásra, vagy nem lesz békepap. Na nem mintha az egyszerű lett volna, csak azt mondom, hogy más kategória.
bocs.. még egy utolsó hsz. a témáról
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Bocsánat, most már tényleg leállítom magam.. De még egy utolsó gondolatként: azért szerintem Te sem örülnél, ha egy vállalkozó, mikor nem becsületesen fizet adót, arra hivatkozna, hogy keresztény honlapon olvasgatva arra jutott, hogy nem helyes adót fizetni, mert hitünkkel ellentétes dolgokra is költhetik. De persze a cikk lényege tudom, hogy nem ez volt, csak hirtelen nagyon megütötte ez a szememet. De azért értettem ám, hogy mire akarsz kilukadni. Még ha én nem is látom olyan borzasztónak a helyzetet..
szeretettel: Kri
A türelmesség lehet BŰN?
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedved Gyula!
A "Jellembeli- és kapcsolatbeli bűnök" közötti felsorolásban olvasom, mint bűn megnevezést a türelmességet. De a teljes cikkben sehol sem szerepel a türelmetlenség. Lehet, hogy elírás(?), mert az alázatosság kis testvére a türelmesség, hogy lehet bűn?? A türelmesség nem inkább krisztusi erény?
Vagy valamit félreértek?
EJ
Velem történt
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Erika és Rita! 2x volt agyembóliám.Eggyetlen betűt nem tudtam kimondani. Megvallottam Jézust életem Urának , Egészségem Urának és semmi mást nem fogadtam el, csak Jézus Krisztust!Mert megvan írva: Aki mindvégig kitart, neki adom az életnek korononáját! Itt vagyok, éppen-egészségesen, úgy ahogy az Isten megteremtett, minden torzulás és deformáció nélkül! Dicsőség az Úrnak mindörökké!!! Mária
egy adalék
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Egy friss hír: "A francia parlament alsóháza által most elfogadott javaslat értelmében a továbbiakban minden abortuszt ugyanígy fedezne a biztosító, azokét is, akik állni tudnák annak költségeit. A javaslat, amely a tizenéves lányok számára ingyenes fogamzásgátlást is biztosítana, hamarosan a szenátus elé kerül, amely várhatóan jóváhagyja majd..."
Ingyxenes abortusz mindenkinek Franciaországban - ahol amúgy is nagyon alacsony a születési ráta, kivéve a muzulmán bevándorlókét -, és mindezt az adófizetők pénzén... szép új világ...
Mit keres itt ez a cikk?
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/34-hirek-esemenyek/1531-a-papa-meg-2012-ben-allast-foglal-a-meugorjei-jelenesek-uegyeben
Ez egy februári cikk. Most mint valami újdonság van itt fenn október 28-án.
Keresztény underground
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Még annyi, hogy a keresztényüldözés legfőbb ellenszere az érdekérvényesítő NGO-k (nem-kormányzati szervek, non-governmental organization) létrehozása és működtetése lehetne, azonban a jelenlegi magyarországi NGO-k egyelőre harmatgyenge teljesítményt produkálnak e téren, tevékenységük kimerül az "eredménygyártásban" (vagyis minimális tényleges teljesítmény mellett sikerjelentések írásában).
Szót kell ejteni az ál-érdekvédelem jelenségéről, ami a károkozók által létrehozott ál-NGO-kat jelenti, erre kiváló példa az olajcégek által működtetett Greenpeace és ACORN, illetve a pszeudo-állatvédelem (itt nem kell túl messzire menni, elég csak a Négy Mancs jelenségre gondolni).
Ezek munkája kimerül a nagy érzelmi hatást kiváltó, ám önmagukban kis hatású tények hangsúlyozásában, hogy ezzel a sokkal nagyobb disznóságokról elterelődjön a figyelem. Továbbá gondoskodnak arról, hogy a valódi érdekvédők munkáját túlharsogják és személyüket diszkreditálják.
Más: ha azt állítom, hogy a templomokban jelen lévő személyek túlnyomó többsége (helyszíntől függően 30-80%) - illedelmesen szólva - olyan ál-keresztény, akik nagyon is jól tudják magukról, hogy álkeresztények és hogy mit is keresnek a templomban, valószínűleg sokan nem hinnének nekem. Azonban amikor szép lassan olyan liturgikus újítások (egyneműek házassága, Eucharisztia-tagadás, ...) fognak ilyen-olyan úton bevezetődni, ez az álkeresztény-siserehad fogja biztosítani a tapsot a "reformokhoz" és az ellenkezők (vagyis a valódi keresztények) szép csendes kiszorítását a templomokból (és a társadalomból). Ez ma már folyamatban van, Magyarországon is. Őrületnek hangzik, nem? Naná. Mint ahogy a mindenféle nagyfigyelmeztetés-üzenetek is, amik érintik ezeket a kérdést is többek között. De a dolgok hamarosan hamarosan tagadhatatlanná fognak fajulni.
ChurchMilitant.TV
http://www.youtube.com/watch?v=wXwjDWZwprM
Kiváló fejlemény...
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kiváló fejlemény a weboldal létrejötte, szívből gratulálok és sok sikert kívánok a működéséhez! Egy ilyen kezdeményezés régóta váratott magára, mondhatni, hiánypótló a maga nemében. Ahogy maga a keresztényüldözés jelensége egyre erősödik, erősödnie kell az ellene való küzdelemnek is. Reméljük, a kezdeményezés tartós eredményekkel jár majd és esetleg olyan szintre növi ki magát, hogy a híradáson kívül konkrét anyagi és lelki segítséget és nyilvánosságot nyújthasson mindazoknak, akik kereszténységük miatt üldözve vannak - továbbá exponálja azon titkos és kevésbé titkos indítékokat és ideológiákat, amik a keresztényüldözés hátterében meghúzódnak.
Nyilván nem állítok újdonságot, de ki kell mondani, hogy a keresztényüldözésekkel kapcsolatos híradások bizony szándékosan maradnak ki a fósodratú médiából (vagy szorulnak ott margóra). A média egyébként különösen olyan terület, ahonnan a kereszténységre fogékonyságot mutató személyeket kiszorítják. Minden "médiamunkás" gondosan szemmel van tartva és ha esetleg túl sok keresztény témájú vagy a keresztényellenes háttérhatalmi struktúrákkal foglalkozó weblapot nézegetne vagy ilyen anyagokat gyűjtene, nagyon hamar kipenderítik állásából (persze álindokokkal, hogy a vallási diszkrimináció vádja ne állhasson meg). Azután pedig örülhet, ha nem indul ellene konspirált pszichológiai zaklatás (ami maga is egy jó téma és nyilvánosságra hozatala egyre inkább elkerülhetetlenné fog válni).
Fontos mindenkinek - nem érdemes kihagyni.
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Szeretném két műsorra felhívni mindenki figyelmét.
1. A Szentírásban meg van említve a Jelenések Könyvében a látnoknő. Ez nem emberi okoskodás, hanem Jézus - a Bárány - feltárása. Selymes atya műsorából egyértelműen kiderül. (21. adás - http://www.nagyfigyelmeztetes.com/hanganyagok/kjv21.mp3)
2. Újabb gyöngyszem Selymes atyától a Szűzanya első üzenetének elemzésével. Melyből megtudhatjuk:
• Ez az üzenet nem egy poétikus szöveg…
• Megdönthetetlen igazságokat tartalmaz…
• Bizonyítékul szolgál a Szűzanya, hogy ezek az üzenetek az Istentől vannak…
• Már az első mondat Isten lényegére mutat…
• Rávilágít egy nagyon fontos keresztény tulajdonságra…
• Egy óriási bizonyíték az üzenet hitelessége mellett…
Megtudhatjuk még:
• Hogyan lehet felismerni egy Istentől jövő üzenetet…
• Kiknek nem okoz nehézséget ezeknek az üzeneteknek az elfogadása?
• Miért adja Isten ezeket az üzeneteket?
• Aki nem tudják elfogadni ezeket az üzenetek, azoknak az Úr Jézus tanácsa erre az esetre…
• Mit tegyél, ha ezek után sem tudod elfogadni ezeket az üzeneteket?
Egy mondat a Szentírásból: „Igen Uram, küldted hozzánk a prófétákat, de mi semmibe vettük őket. Ezért kell most a fogság átkát szenvednünk, és mindazt a sok csapást, ami ránk zúdult….” bővebben a műsorban, melyből megérthető, miért küld Isten közénk annyi prófétát.
Végezetül:
• Egy érdekes történet ezeknek az üzeneteknek a hitelességével kapcsolatban.
Hallgassák szeretettel Selymes atya műsorát (műsorait), ezt sem érdemes kihagyni. Adják tovább, terjesszék.
A Kitekintés a Jelenések világára sorozat 23. részének tartalmából:
http://www.nagyfigyelmeztetes.com/hanganyagok/kjv23.mp3