A főparancsról és Isten valódi természetéről (Mk 12, 28-34)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2010. december 10. péntek

Bizony, nem volt könnyű Jézus korában egy rendes zsidó embernek Isten kedvére tenni – már aszerint, ahogy azt az írástudók tanították neki. Kötelező és nem kötelező – de nagyon ajánlott -, törvények sokasága nehezedett rá. Egy meggondolatlan szavával, egy gyertya meggyújtásával már vétkezhetett, és ugyan ki menthette volna őt fel a bűnei alól? Bizony nem véletlenül mondja kora vallásos tanítóiról Jézus: „Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.” (Mt 23, 4)

Ismerjük ezt a jelenséget mi is, az Egyház korában. Vannak teológiai irányzatok, amelyek nagy örömmel szálazzák apróra Isten tanítását, hogy fegyverként fordíthassák bárki ellen, aki nem ért velük együtt. És ismerjük azt a plébániai gyakorlatot is, amelyik túlságosan aggályos lelkületű, Istentől félő és szorongó embereket nevel, akik aztán kóros bűntudatuktól sújtva nem mernek Isten közelbe se menni (pl. szentáldozáshoz járulni), s így épp attól maradnak távol, aki megmenthetné, meggyógyíthatná és megszabadíthatná őket.

Az emberi okosság kudarca a Kinyilatkoztatás titkainál (Mk 12, 35-37)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2010. december 15. szerda
Az előző részekben olyan történeteket olvashattunk, amelyekben különböző szellemi, vallási irányzatokhoz tartozó emberek próbálják a maguk emberi okosságával megfogni Jézust, sikertelenül. Márk szerkesztői gondosságát és leleményességét dicséri, hogy ezek után közvetlenül egy olyan történetet hoz, amelyben Jézus kérdez, hogy kérdése nyomán nyilvánvalóvá váljék az emberi okoskodás kudarca Isten önkinyilatkoztatásával szemben.

Az óember vallásossága (Mk 12, 38-40)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2010. december 28. kedd

Jézus „tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk.” (Mk 12, 38-40)

Nem mondhatjuk, hogy ezek az írástudók (és farizeusok) mind rossz emberek lettek volna. Hosszú éveken keresztül tanulmányozták az Írásokat, és tudjuk, hogy szőrszálhasogatásig menően igyekeztek betartani a legkisebb parancsolatokat is. Buzgó vallásos emberek voltak – mi volt velük hát a baj?

Krisztusi vallásosság (Mk 12, 41-44)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. január 04. kedd

Márk evangéliumának a keresztúthoz vezet? részében el?ször bemutatta a helytelen, Istennek nem tetsz? okoskodást és vallásos magatartást. „Szigorúbb ítélet vár rájuk” – idézi az evangelista Jézus szavait – mennyire szeretnénk ezt elfelejteni! Nem akarunk az ítélet tényével szembesülni, szeretnénk kisgyerekek maradni és kibújni a felel?sség alól, de így csak infantilisek, gyerekesek leszünk, mert paradox módon, az Istennek tetsz? gyermeki lelkülethez (istengyermeki lelkülethez) éppenhogy növekednünk és érlel?dnünk kell. Márk azonban be akarja mutatni a helyes, krisztusi vallásosságot is, ezért a templomi jelenetsor végét egy ilyen történettel zárja le:

A templom lerombolása (Mk 13, 1-2)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. január 13. csütörtök

Mindhárom szinoptikus evangélium tartalmazza Jézus jövendölését a templom lerombolásáról, és ehhez kapcsolódóan a végidőkről szóló tanítás- és prófécia-sorozatot. Ezek közül Márké a legrövidebb, szinte csak a prófétai jeleket és figyelmeztetéseket tartalmazza. Abban azonban mindhárom közös, hogy a beszéd a templom lerombolásának megjövendölésével kezdődik:

Végidő próféciák – és az emberi reakciók (Mk 13, 3-13)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. január 15. szombat

Mielőtt végignéznénk a végidőkre vonatkozó próféciákat, érdemes felfigyelnünk egy dologra. Jézus beszédében mintha nem is annyira a végidőkre vonatkozó jelekre helyezné a hangsúlyt, mint inkább az ott és akkor megnyilvánuló, érzelmi reakciókra, emberi viselkedésformákra, válaszokra.

Végidő-próféciák – a jelek sorozata és kiterjedése (Mk 13, 5-30)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. január 19. szerda

Mielőtt végigolvasnánk a végidő-jeleket, szót kell ejtenünk azok fokozatos időbeli és térbeli kiterjedéséről. Képzeljünk magunk elé egy spirált, ami alulról fölfelé halad, egyre tágabb körökben. Ez az emberi idő és történelem jelképe, ahogy halad a kezdettől a vég felé. A spirál azonban nem függőleges (folyamatosan felfelé haladó), hanem megdőlt a bűn csapása és terhe alatt (miként a Föld dőlésszöge vagy a Szent Koronán lévő kereszt - ezek szimbolikus és valóságos jelek, amelyekről egyébként érdemes kenne hosszabban is elmélkedni…) E „megdőlés” miatt a spirálkörök fent megelőzik az előző spirálkört, de lent az előző mögé csúsznak, épp a megdőlés következtében. Így a történelem – bár előre halad -, felemelkedések és visszazuhanások sorozatát szenvedi el, és minden visszazuhanásban, összeomlásban egyre kiterjedtebben és radikálisabban jelennek meg a végidő-jelek is – míg aztán minden beteljesedik.

Végidő próféciák – az idő problémája (Mk 13, 31-37)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. január 23. vasárnap

Vannak olyan szentírási igazságok, amelyekről Jézus is csak példabeszédekben szól. Ennek egyik oka, hogy az Igazság túlvezet a hétköznapi logika igen-nem felosztásán. (Hasonló eredményre jut a tudományos vizsgálódás is, amikor a teremtett világ alap-törvényeit kutatja: a fény egyszerre részecske- és hullám-természetű, bár a kettő elvileg kizárná egymást. A vizsgált atomi részecskének vagy a helyét, vagy a sebességét tudjuk megmondani, de a kettőt egyszerre nem… stb.) Isten ugyanis mérhetetlenül több és más, mint amit mi fel tudunk fogni! Ő nem három dimenzióban él, ezért minden megértési kísérlet, ami megragad a pusztán emberi tartományban, szükségszerűen kudarcra van ítélve. Az Egyház sem tud mást tenni, mint hogy leír olyan teológiai igazságokat, amik túlmennek az igen-nem logikán, de amelyeken elmélkedve közelebb juthatunk az Igazsághoz. (Ilyen például az, hogy Jézus egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül.)

Egy hasonló problémával találkozunk a végső idők próféciáinál is.

Nagylelkűség és szűkkeblűség (Mk 14, 3-9)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. február 01. kedd

Jézus halála előtt néhány nappal vagyunk. Egy asszony megkeni Őt olajjal, mire kitör a botrány. Az asszony nagylelkű tettére a tanítványok meglepő szűkkeblűséggel és kicsinyességgel reagálnak:

Önvizsgálat vagy ítélet (Mk 14, 1-2)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. január 26. szerda

A Főtanács – azaz Izrael politikai, gazdasági és vallási vezetői – elhatározzák, hogy megölik Jézust. De vajon csak ez az egy út volt számukra járható? És ha nem, miért választották mégis ezt?

Az Iskarióti Júdás (Mk 14, 10-11)

Kategória: Márkot olvasva
Megjelent: 2011. február 05. szombat

Vajon miért árulta el Júdás a mesterét? Tudjuk, hogy egyike volt a kevés kiválasztottnak, Jézus Krisztus közvetlen, legbensőbb tanítványi köréhez tartozott. Apostol volt, Jézus felkente őt, részesedést adott neki saját hatalmából és küldetéséből. Júdás tanított, gyógyított, s a többiekkel együtt azzal az örömmel tért vissza Jézushoz, hogy „nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk” (Lk 10,17). Valószínűleg az apostolok között is a tekintélyesebbek közé tartozott, hiszen ő kezelte a közös pénztárt, ami fontos tisztség volt. Épp emiatt aztán a Jézushoz fordulók tisztelettel és szeretettel közeledtek felé is, hiszen ő volt az adományozó. Láthatólag Júdás mindent megkapott – és mégis elárulta a Messiást. A következőkben azt próbáljuk meg rekonstruálni, miért és hogyan történhetett mindez.

Alkategóriák